Már csak öt nap választ el bennünket az idei Nyári Ifjúsági Játékoktól, a Délvidék legnagyobb magyar ifjúsági rendezvényétől, melynek helyszíne Zenta. Mivel az esemény esténként a leglátogatottabb, az idei fesztiválra a szervezők a délutáni programokat igyekezték gazdagítani. A nagyszínpadon öt-hat órától mindig találhatunk valami érdekességet.
Szerdán délután például a németországi Sanagi duó mutatkozik be, mely zenéje mellett a meghökkentő performanszáról vált híressé. Csütörtökön a magyarországi Fabatka népzenei együttes lép fel, pénteken a zentai Kapaszkodó, a magyarországi Frenkie Látó Quqrtett és a Vajdasági Nagyzenekar az Őseink Zenéjével. Szombaton a játékokon vendégeskedik Utasi Árpád csanatvéri diák, a 2007-es Csillag születik vetélkedő győztese.
A Még élünk színházi és rock and roll ligetben reggelente filmet vetítenek. Így az Üvegtigrist, a Crossroadsot, a Kopaszkutyát és a Brian életét nézhetik meg az érdeklődők. Koncertfilmek is lesznek, mégpedig az AC-DC, a Tankcsapda, a Deep Purple és a Led Zeppelin koncertjeit nézhetik végig. Ugyanezen a helyszínen szerda délután a magyarországi Soltis Színház Celldömölk a Középkori vásári komédiákat mutatja be, csütörtökön a magyarkanizsai Ozorai Árpád MME (V)iszonyok című vidám jeleneteit nézhetik meg az érdeklődők. Pénteken Felméri Péter humorista lép fel, szombaton pedig az Újvidéki Egyetem Magyar Tanszékének hallgatói a Jelfolyam c. irodalmi újságot mutatják be.
A rút luk nevű helyszínen délutánonként a szabadkai Sambass dobtanítást végez, de lehet majd ott agyagozni, nemezelni és gyöngyöt fűzni is. A kirakodóvásár az idén sem marad el, és természetesen a civil falu sem, ahol a civil szervezetek mutatkoznak be. Délutánonként és estefelé ezúttal is lesz népzenei sátor, ahol néptáncot tanítanak. Az Őrült-városban a fiatalok most is a felgyülemlett adrenalintól szabadulhatnak meg. Újdonság, hogy fizetség ellenében ugyan, de vízisízni és hajókázni is lehet a Tiszán, sőt lovagolni is meg lehet tanulni. A Társ-suliban ezúttal is a magánéleti, párkapcsolati problémákról lehet majd beszélgetni.
A szervezők azt ígérik, több tusoló, nagyobb tisztaság és nagyobb rend lesz, ugyanis takarító szolgálatot, valamint több biztonsági embert alkalmaznak. Ezúttal a szelektív szemétgyűjtést is megszervezik. A jegyekkel kapcsolatban érdemes tudni, hogy a 12 évnél fiatalabbak és a 60 évnél idősebbek a főkapunál (híd felőli) délután 2–5 óráig ingyen bemehetnek.