2024. december 20., péntek

Elhallgat a zentai Fox Rádió?

A tulajdonos szerint politikai döntés volt a No Limit Rádió frekvenciához juttatása

A tizenegy éve működő Fox Rádió hiába volt nyereséges, mégis a másik rádió kapott sugárzási engedélyt, amely a 2006-os évet mínusszal zárta (egyébként novemberben indult, akkor még kísérleti adóként), és állítólag törvénytelenül startolt. Az indoklás az volt, hogy a No Limit Rádió a közszolgálati szerepkört is betölti, és hogy Juhász Attila akkori polgármester a No Limitet a 2002-ben megszűnt városi rádió jogutódjaként jelölte meg.

Milanović Časlav: Bíróságra viszem az ügyet!

Zentán az utóbbi másfél évben már két helyi rádiót hallgathattak a polgárok. Az egyik volt a tizenegy éves múltra visszatekintő Fox, a másik a 2007 elején indult No Limit. A Fox 80 százalékban magyar nyelven szólt, főleg zenét és hirdetéseket sugárzott, a másik sajátos filozófiával indult, kezdettől fogva a szerb és a magyar nyelvet vegyesen használta, és bizonyos mértékben a közszolgálati szerepet is betöltötte. A két rádió tökéletesen megfért egymás mellett, mindkettőnek megvolt a saját hallgatósága, ám közbejött a sok rádió életét megkeserítő és beszüntető frekvenciapályázat. Ezen a pályázaton Zentán a No Limit Rádiónak ítélték oda a frekvenciát. Milanović Časlav, a Fox Rádió tulajdonosa szerint ez politikai döntés volt, ráadásul a műsorszórási ügynökség a közigazgatási eljárásról szóló törvényt is megsértette: – Az elsőfokú döntés ellen fellebbeztem, ugyanis abban hibás indoklást adtak arra vonatkozóan, hogy miért ítéltek frekvenciát a No Limitnek – mondja. – A legnagyobb hiba az volt, hogy a No Limitnek azt a dokumentációját nézték, amivel a regionális frekvenciára pályázott. A másodfokú határozatban megerősítik, hogy jól döntöttek, de amikor az írásos indoklást adták, nem a megfelelő dokumentumot nézték. Ez meg hogy lehet? Egy ilyen hibát nincs joguk ilyen módon javítani, törvény szerint ezt a határozatukat újra kell hozni. Ezt ők nem tették meg, tehát megsértették a közigazgatási eljárásról szóló törvényt.

„A PÁLYÁZAT CSAK BOHÓZAT VOLT”

– A műsorszórási ügynökség továbbá saját kritériumait sem vette figyelembe az elbírálásnál – folytatja. – A frekvencia odaítélésénél feltétel volt, hogy a rádió önerőből működjön és nyereséges legyen. A Fox önerőből működött, és 171000 dinár nyereséggel zárta a 2006-os évet, a No Limit vissza nem térítendő támogatást kapott, és 25000 dinár mínusszal zárta az évet. Melyik akkor az életképes? Az ügynökség érvelésében egyébként az nem is szerepel, hogy mi nyereségesek voltunk, a No Limit meg nem, végig a másik rádiót favorizálja, és nem von párhuzamot a két rádió között. Azt sem veszi figyelembe, hogy a pályázatban a Fox a közszolgálatiságot is vállalja, és hogy kijelenti, a műsor 80 százalékban a magyar kisebbségnek szól, de nem sérti meg a szerb lakosság jogait sem, hiszen a tájékoztatás szerbül is megtörténik. Előre meg volt tehát mondva, hogy melyik rádió kap frekvenciát, az egész pályázat csak egy bohózat volt. Az indoklásban egyébként arra is hivatkozik, hogy egy 2007. augusztus 5-én kelt dokumentumban Juhász Attila volt polgármester kijelenti, a No Limit a 2002-ben megszűnt városi rádió jogutódja. Ilyen kijelentést Juhász Attila csak mint magánszemély tehet, mivel a jogutódlás meghatározása nem tartozik a hatáskörébe. Ezért én a volt polgármestert is ludasnak tartom a dologban. Az sem világos egyébként, hogy miért nem vették figyelembe, hogy a No Limit kezdetben kalózrádióként működött, és csak később legalizálták valahogy. A 2002. július 27-én életbe lépett műsorszórási törvény kimondja, hogy csak azok a rádiók működhetnek, melyek már előtte is az éterben voltak, függetlenül attól, volt-e engedélyük valamikor, vagy sem. A No Limit tehát törvénytelenül indult meg. Túl sok mindent ezek után sem tehetek, de annyi biztos, hogy a Fox Rádió a legfelsőbb bíróságon közigazgatási eljárást indít a Köztársasági Műsorszórási Ügynökség ellen, mivel megsértette a törvényt, megvonta a Fox Rádiótól a tisztességes eljárás jogát és engedett a politikai nyomásnak. A rádió egyébként még szól, a vasárnapi muzsikaszó, jókívánság még elhangzik, de nem tudom, mi lesz tovább. A Fox Rádió mint vállalat beszüntette a műsort, én már csak saját felelősségemre sugárzok, ugyanis a kifizetett reklámokat, zenei üdvözleteket szeretném leadni.

A KÖZSZOLGÁLATISÁG MINDENEKELŐTT

Juhász Attila volt polgármester elmondta, hogy a No Limit közszolgálati szerepköre miatt adtak ajánlást a műsorszórási ügynökségnek: – A városi rádió is félig illegális rádió volt, nem volt frekvenciája, de abban az időszakban betöltött egy űrt, egy szerepet, és később a nagy szerbiai változások után gazdaságilag nem tudott tovább létezni. Az önkormányzat akkor is, és szerintem most is annak a híve, hogy olyan rádióra van szükség, amely közszolgálati szerepet is betölt. Ez volt a mérvadó, és nem az, hogy ki kinek az elődje vagy utódja. Az a fontos, hogy van egy olyan rádió, amely híreket is sugároz. Ez a rádió tehát, ha jogilag nem is, de eszmei utódja és örököse a volt városi rádiónak.

Juhász Attila: Jobban kihasználni a frekvenciákat!

Az, hogy az önkormányzat a közszolgálatiság miatt erre adott egy ajánlást, mert ennek alapján megérdemelte, hogy frekvenciája is legyen, ezt egy ilyen átirattal az önkormányzat nevében én is támogattam, de egy szóval sem mondtam, hogy a Fox Rádióra nincs szükség. Mivel a Foxnak nincs hírműsora, úgy gondolom, ők nem vállalták fel a közszolgálatiságot. Szerintem mindkét rádiónak megvan a maga helye és szerepe, és nagyon sajnálom, hogy a frekvenciatörvény ilyen szigorításokat alkalmaz. A mai világban egyébként a frekvenciákat sokkal jobban ki lehetne használni, sokkal több rádió sugározhatna műsort, ha nem a klasszikus frekvenciaelosztási rendszerben gondolkodna Szerbia. Ezzel nem biztos, hogy a médiapiac liberalizációjához jutottunk, hanem még szűkültek a lehetőségek és a keretek.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás