2024. december 20., péntek

Tiszteletben tartani a koalíciós szerződést!

Beszélgetés Suhajda Szabolccsal, a VMSZ helyi szervezetének új elnökével
Suhajda Szabolcs

A zentai VMSZ-ben történt vérfrissítés után indokoltnak láttuk megszólaltatni az új elnököket. Tegnapi számunkban a községi szervezet vezetőjét kérdeztük, ez az írás pedig a helyi szervezet elnökének meglátásaival foglalkozik. Az interjúban főként a koalíciós partnerekkel való viszonyról és a gazdaságfejlesztésről olvashatnak. A beszélgetés során kiderült, hogy az ipari zónát már nem is a Csóka és Zenta közti területre, hanem Zenta déli részére tervezik.

- A megújult zentai VMSZ milyen kapcsolatokat igyekszik kialakítani a jelenleg Zentán egzisztáló más pártokkal?

- A zökkenőmentes városvezetés érdekében elsősorban a Demokrata Párttal és a G17 Plusszal megkötött koalíciós szerződést kell tiszteletben tartanunk. Ez természetesen nem csak ránk, hanem a másik két félre is vonatkozik. Az együttműködési szerződést csak kompromisszumok és megalkuvások árán lehet fenntartani. Ami az ellenzéket illeti, ha a képviselő-testületben konstruktív kritikát kapunk tőlük vagy jó ötlettel állnak elő, azt el kell fogadnunk.

- Igaz-e, hogy a Demokrata Párt Zentán fölénybe került a Magyar Koalícióval szemben?

- Nem titok, hogy a koalíciós szerződés felsőbb szinten jött létre. Ha Zentán kellett volna erről dönteni, nem köttetett volna meg. Hiba lenne a jövőben azt nézni, ki mit tud kicsikarni ebből a koalíciós szerződésből. Sokkal gördülékenyebben halad a munka, ha mindkét részről úgy politizálunk, hogy azt nézzük, ki mit tud gesztusként megengedni a másik félnek. Az elmúlt időszak problémája az volt, hogy nem tudtak úgy egyességet kötni az adott pártok, hogy mindenki megtalálja a maga számítását. Mi most úgy igyekszünk politizálni, hogy a koalíciós partnerekkel közös céljainkat közösen valósítsuk meg, ugyanakkor mindenkinek legyen lehetősége saját programjainak megvalósítására is.

- Zenta gazdaságának fejlesztése és a munkahelyteremtés milyen szerepet kap a politikájukban?

- Legfontosabb feladatunk most a déli ipari zóna infrastruktúrával való ellátása és megnyitása. A befektetők érdeklődnek, mi meg egyelőre nem tudunk nekik megfelelő helyet biztosítani, ezért ez élvez prioritást. Ha új vállalatok nyílnak, akkor új munkahelyek is lesznek.

- Milyen déli ipari zóna? Eddig csókai ipari zónáról volt szó?

- Valóban, a város fejlesztési tervében is az szerepel, hogy Zenta és Csóka között létesítünk ipari övezetet, de a koalíciós partnerekkel újratárgyaltuk az ügyet, és arra jutottunk, hogy a városból Adára vezető út mentén, a valamikori Május 1. birtok földterületei alkalmasabbak lennének erre a célra. Ha Zenta a bánáti oldalon épít ipari övezetet, akkor abból a zentaiaknak semmi hasznuk nem lesz, esetleg annyi, hogy a zentaiak átjárhatnak Csóka határába dolgozni. Nem kezdhetünk Zentán gazdasági fejlesztésbe úgy, hogy eleve nem a városunk területében gondolkodunk. Ez egy nagy baklövés lenne, mert az adóból – ami Csóka község területén folyik be – mi Zentán egy árva dinárt sem kapnánk. Ráadásul, az Adára vezető út mentén az infrastruktúra kiépítése is jóval egyszerűbb, hiszen közel van a szennyvíztisztító telep, a kutak, és a villanygazdaságnak is a közelben van egy olyan elosztó telep, ahonnan megfelelő feszültségű áramot biztosíthatunk.

- Ez el van döntve?

Igen. Ipari zóna lesz, csak a helyszín változik. A csókai rétre tervezett ipari zónára előirányozott pénzt most közösen próbáljuk átlobbizni az új területre.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás