Hétfőn fejeződött be a Vöröskereszt zentai szervezete laikusoknak szervezett házi betegápolási tanfolyama. Az oktatás iránt évről évre nagyobb az érdeklődés, ugyanis a lakosság elöregedik, az egészségügyi intézmények pedig a betegeknek és családtagjaiknak a házi betegápolásban kevés segítséget nyújtanak.
A résztvevők a kéthetes képzésen az ágyhoz kötött betegek egyszerű eszközökkel történő mindennapi ellátását és ápolását sajátították el. A tanfolyamon részvevői között voltak olyanok, akik jelenleg is ápolnak valakit otthonukban, voltak fiatalok is, akik az új ismeretek elsajátításától jövedelmet remélnek, és voltak olyanok is, akik idősebb családtagjaik esetleges ápolása céljából tanulták meg az alapokat. A foglalkozásokat a zentai tűzoltólaktanya nagytermében tartották. Az előadók Matók Ágnes és Vasas Márta szakképzett egészségügyi dolgozók voltak, akik már 12 éve aktív önkéntesei a Vöröskereszt zentai szervezetének.