Mivel az öt éve alapított gimnáziumban ősztől képzőművészeti szakon is tanulhatnak a diákok, a felkészítőt nem csak matematikából, hanem képzőművészetből is megszervezték. A Bolyaiba igyekvő tanulókkal március elejétől heti rendszerességgel foglalkoztak a tanárok. A felkészítőt ezúttal is a Bolyai Farkas Alapítvány rendezte.
Vida János, az alapítvány igazgatóbizottságának elnökhelyettese elmondta, hogy a matematika felkészítőn 35, a képzőművészetin pedig közel hetven diák vett részt: – Sokkal nagyobb a képzőművészeti szak iránt az érdeklődés, mint amire számítottunk. Mivel tavaly az újvidéki Bogdan Šuput középiskolában igen kevés tanulóval kezdődött meg magyar nyelven egy ugyanilyen képzés, számunkra is meglepetés volt a sok jelentkező.
Bunyik Lili újvidéki képzőművész, felkészítő tanár szerint egy jó generáció alakulhat ki a most felvételizők köréből. Elmondta, hogy a minősítő vizsgán a diákoknak rajzolás, festészet és szobrászat terén kell bizonyítaniuk tudásukat. A felkészítőt Kókai Elena és Balla Ákos zentai képzőművészekkel bonyolították le.
Ami a matematika szakot illeti, itt is már a felkészítőn megmutatkozik, kiből lehet jó matekos. Csikós Pajor Gizella tanárnő elmondta, hogy ebben a generációban is lesznek olyan diákok, akik megfelelő törődéssel kiemelkedő teljesítményt nyújthatnak:– a tévhitekkel és a rosszindulatú megjegyzésekkel ellentétben mi nem versenyző képző középiskola vagyunk, de úgy gondoljuk, hogy ha néhány diáknak kiemelkedő képessége és szorgalma van, akkor segítsük a kibontakozás és érvényesülés útján. Erre pedig kiváló alkalmat nyújtanak a különféle versenyek. A felkészítést Sipos Elvira és Boros Béla kollégákkal végezzük
Mivel a gimnázium már az elnevezésében is tudatja, hogy tehetséggondozással foglalkozik, a Bolyai Farkas Alapítvány Pedagógus és Pszichológus Szakosztálya már a felvételi előkészítő programjain kapcsoltba lépett a lehetséges diákokkal. Gruik Zsófia, pedagógus szerint a megfelelő felkészítés, és a hatékony tehetséggondozás sem képzelhető el aktív szakmunkatársi háttér nélkül, hiszen a bizonyos területeken kiemelkedő képességgel rendelkező gyerekek sajátos nevelési igényűek: – az előkészítőkön kis- és nagycsoportos, játékos foglalkozások során a gyerekekkel dolgozó szakembernek lehetősége van arra, hogy felismerje azokat a megjelenő vagy várható problémahelyzeteket, amelyeket kezelni vagy megelőzni kell. A gyakorlati munka és a gyerekekkel való együttes tevékenység mellett érzelmi stabilitás és kreativitás tesztet is felvettünk, amely eredményei fontosak lesznek a hatékony tehetséggondozás megvalósulása során. A kiemelkedő képességeket mutató gyerekekkel sok esetben merülhetnek, merülnek fel problémák a nevelés és oktatás folyamatában. Nem ritka, hogy a magas szintű intellektuális teljesítmény érzelmi érettség terén elmaradással párosul, amely a szociális beilleszkedést nagyon erősen gátolhatja. Naivitás, és emellett káros is, ha a pedagógus és a szülő az egy területen kiemelkedő eredményt elérő tanulótól minden más területen is maximális teljesítményt vár el. Mindezeket a tanulókkal való munka során figyelembe kell vennünk.
A Bolyai Farkas Alapítvány nem csak a zentai tehetséggondozóban, hanem a szabadkai Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnáziumban is megszervezte a felkészítőt. Mindkét esetben a Szülőföld Alap volt a támogató.
A Bolyaiban a felvételi vizsgák matematikából május 31-én, képzőművészetből pedig 31-én, június 1-én és másodikán tartják. Jelentkezni május 23-án, 24-én lehet.