2024. december 21., szombat

Kormányalakítás egy hónap múlva

A zentai községi képviselő-testület alakuló ülését június 26-ra hívták össze

Zentán minden párt a helyi politikai térkép teljes átrajzolásának tervével vágott neki a május 11-ei választásoknak.

A zentai ötösfogat (Horváth Zsolt illusztrációja)

Egyesek szeme előtt magyar önkormányzat képe lebegett, mások a VMSZ-t akarták háttérbe szorítani, volt akinek minden lehetőség szóba jöhetett volna, csak a polgármester személye változzon. A fejekben már a tisztségeket is előre leosztották, megszülettek a kombinációk, aztán jött a valóság.

A valóság ugyebár az lett, hogy a Magyar Koalíció kapta a legtöbb szavazatot, de nem elegendőt ahhoz, hogy egyedül kormányt alakítson. A Demokrata Párt annyira megerősödött, hogy a legtöbben bennük látják a megoldást. Az MPSZ, a VSZL meg a G17Plusz néhány képviselőjével a két másik párt akaratától függ. Az egyeztetés, az egyezkedés tehát folyik. Különféle lehetőségek léteznek. Ha a szavazási arányokat vesszük figyelembe, akkor a Magyar Koalíciónak és a Demokrata Pártnak kellene koalíciót kötnie, de léteznek olyan lehetőségek is, hogy MK-MPSZ, meg olyan is, hogy DP-G17Plusz-MPSZ. Valószínűleg ki lehetne még okoskodni néhány variációt, de inkább megpróbáltunk utánajárni a pártvezetőknél, ki milyen kombinációban gondolkodik. Bevallom, ez nem volt egyszerű feladat, ugyanis a homályos megfogalmazásokból az újságíró sem juthat sok mindenre.

Juhász Attila (MK): – A Magyar Koalíció az elmúlt hetekben minden olyan párttal tárgyalóasztalhoz ült, amelyik a választásokon elérte a képviselő testületi küszöböt. Mivel az MK a délvidéki magyarság igényei alapján jött létre – ellentétben a lokális tömörülésekkel – mi a délvidéki magyarság egészének érdekeit tartjuk szem előtt akkor is, amikor helyi egyeztetésekről van szó. Remélhetőleg az országos, a tartományi és a helyi politikumban is meg tudjuk találni azt a racionalitást, amely a magyar közösség és egyben minden zentai polgár érdekét szolgálja. Számunkra az a legfontosabb, hogy az európai orientáltságot megőrizzük, és nemzetünk érdekeit képviseljük.

Slobodan Borđoški (DP): – A választópolgárok akaratát kell elsősorban szem előtt tartani. A község jelentős része nemzeti oldalra voksolt, a másik fele pedig változásokat óhajt. A pártokkal már folytattunk koalíciós megbeszéléseket, de a most vasárnapi második kör után, még egyszer részletesen meg kell vitatnunk a lehetőségeket. Mi egyébként több fajta kombinációra is nyitottak vagyunk, de csakis olyan erőkkel vagyunk hajlandóak koalícióról beszélni, akik hasonlóképp gondolkodnak. Mivel pártunk elképzelései leginkább a G17Plusz elképzeléseivel mutatnak rokonságot, ezt is figyelemebe fogjuk venni. A Demokrata Párt számára egyébként a jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy befektetők idevonzásával gazdaságilag stabilizálja a községet. A polgároknak ugyanez a véleményük, különben nem szavaztak volna ránk ennyien.

Nyíltan az MPSZ vallotta be, mire számít. Rác Szabó László pártvezető elmondta, hogy az MPSZ megállapodást kötött a Ligával, és a koalíciós tárgyalásokat közösen bonyolítják: – Tárgyaltunk az MK-val és a demokratákkal is. Ha ez a két nagyobb párt nem egyezik meg egymással, és nem alakítanak közösen kormányt, az összes többi kombinációban szükség van az MPSZ-Liga kettősre. Mi nyitottak vagyunk arra is, hogy a demokratákkal, és arra is, hogy az MK-val lépjünk koalícióra . Ha a demokratákkal alakítanánk kormányt, abszolút eleget tennénk a kampányunkban foglaltaknak, vagyis változást hoznánk, ha meg az MK-val egyezünk meg, megvalósul a magyar önkormányzat elképzelés. Az MK-s tárgyaláson egyébként nem sokra jutottunk, jóformán csak meghallgattak bennünket.

A válaszokból tehát nem sok minden derült ki, esetleg csak annyi, hogy akiktől valójában függ a kormányalakítás, azok nagyokat hallgatnak, várják, mi történik magasabb fórumokon. Hogy meddig? Úgy néz ki június 26-áig, ugyanis Borbély Ferenc, a zentai kkt volt elnöke akkorára hívta össze az új képviselő testület alakuló ülését.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás