2024. december 21., szombat

Jövő szerdán nyílik a zentai medence

Az árak nem változtak, vagyis felnőtteknek 100, gyermekeknek 80 dinár a belépő
Jövő héten benépesül a medence (Horváth Ágnes felvétele)

Tegnap óta töltik a medencét és hétfőn vesznek mintát a vízből. Ha az ellenőrök mindent rendben találnak, 11-étől fogadják a strandolni vágyókat. Az első két nap mindenki ingyen úszkálhat. Szezonjegy az idén sem lesz. A Brekekét várhatóan bérbe veszi egy vendéglátós.

A zentai olimpiai medencét már negyedik éve a Zenta Vízilabdaklub üzemelteti. Első két évben az önkormányzattól csak egy-egy évre vehették bérbe a területet, de tavaly már öt évre kötöttek szerződést. Éppen ezért a a klub a múlt nyáron át is festette a medencét. Lengyel Károly, a vízilabdaklub elnöke elmondta, hogy a tavalyi festésnek köszönhetően a medence jó állapotban van, a felület szinte egyáltalán nem sérült, és idén újabb beruházásra készülnek: – A medence aljának tisztán tartására szeretnénk megfelelő porszívót venni. Azzal el lehet majd takarítani a felgyülemlő szennyeződést, homokot. Ez azért fontos, mert éppen a szennyeződésen ragadnak meg az algák, és úgy piszkolódik be a víz. A vízilabdaklub egyébként nagyon tisztán tartja a medencét, ez abból is látszik, hogy szezon közben csak egyetlenegyszer kellett leeresztenünk a vizet és újratölteni az egészet. Mindig ügyelünk a víz hőmérsékletére is, ha túlságosan felmelegszik, éjjel hideg vizet engedünk bele

Ami az ellátást illeti, fagylaltot, üdítőt, sört, ropit és palacsintát idén is árulni fogunk, sőt ha a tárgyalások rendben zajlanak, a Brekeke is kinyit, ugyanis van rá konkrét érdeklődőnk. Napernyőket ezúttal is biztosítunk, napozóágyakat pedig lehet bérelni. A nyugágyak egy órára 20 dinárba kerülnek. A nyitva tartás is a régi, vagyis délelőtt tíztől este hétig.

Sportolási lehetőség ugyancsak lesz, a röplabdapályát és a kiskapus futballpályát is rendbe tesszük. Sajnos nagyobb beruházásokat önerőből nem tudunk végrehajtani. Az uszoda üzemeltetése nem olyan nyereséges, hogy nagyobb dolgokat meg tudnánk belőle valósítani. Ha az önkormányzat besegítene, egy kisebb medencét meg játszóteret is kialakíthatnánk a gyerekeknek, de önerőből ez képtelenség.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás