Pénteken délután Zentán, a Thurzó Lajos Általános Iskolában évzáró programot szerveztek azoknak diákoknak, akik részesei annak a projektumnak, melyet a Stevan Sremac Általános Iskola nyert meg a tanulási nehézségekkel küszködő gyerekek felzárkóztatására. A tanévzárón jelen voltak mindazok a tanulók, akik rendszeresen eljártak a foglalkozásokra, valamint a tanítók és a foglalkozásvezetők.
A projektum májusban indult, novemberben fejeződik, közel hetven diák a célcsoportja, és a Gazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium támogatja.
Szénási Oszkár szociális munkás, a projektum koordinátora elmondta, hogy a Thurzó Lajos és a tornyosi Tömörkény István iskola tanulói közül válogatták ki azokat, akiknek szükségük volt a foglalkozásokra: – A projektumban közel hetven olyan felsős diák vesz részt, akik tanulási nehézségekkel, beilleszkedési problémákkal küzdenek. A célunk, hogy kommunikációs, kapcsolatépítő és empátiafejlesztő foglalkozásokkal segítsük őket a beilleszkedésben. Mivel legtöbbjüknek több intője is van, a tanítók a házi feladatok elkészítésében is a segítségükre vannak. Az iskolai foglalkozásokat most befejeztük, de szeptembertől folytatjuk. A nyári szünetben sem leszünk tétlenek, valamilyen programot akkora is kitalálunk nekik, sőt augusztus közepétől a pótvizsgázóknak segítünk a felkészülésben.
Vajdaság/Zenta