Ötvenvalahány betöltetlen munkahelyre vártak jelentkezőket a zentai városházán tegnap megtartott hatodik állásbörzén, munkavállalóból viszont legalább tízszer annyi volt.
Az érdeklődők között nagyon sok fiatalt láttunk, de ez az esemény is azt bizonyította, hogy rengeteg a középosztálybeli munkanélküli: negyven, ötvenévesek, sőt ötven évnél idősebbek is bizakodva keresgélték a végzettségüknek és igényeiknek megfelelő munkahelyet. A húsz állást kínáló vállalat közül legtöbben középiskolai végzettségű szakkádert kerestek. Több cég igényt tartott tehergépkocsi-vezetőre, gépkezelőre, kereskedőre, sőt ezúttal fodrászt, masszőrt, kozmetikust és manikűröst is kerestek. Néhány biztosítóintézet biztosítási ügynökök után kutatott, de esély mutatkozott pékek, szakácsok, portások, fűtéskezelők, baggerkezelők meg lakatosok elhelyezkedésére. Egyetemi végzettséggel a technológusok, a közgazdászok és a mérnökök voltak előnyben. Az állásbörzére a Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal zentai részlege minden általuk nyilvántartott munkanélkülinek meghívót küldött.