2024. augusztus 21., szerda

Megújul a közvilágítás Zenta község területén

Legkésőbb október elején elkezdődik az égőtestek cseréje

Zenta község önkormányzata nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le az elmúlt időszakban a közvilágítási rendszer egy részének cseréjére, racionalizálására, energiahatékonyságának javítására és karbantartására. Szerdán délben a városházán hivatalos szerződés-aláírásra került sor a PSU Idrija Kft. képviselője és Burány Hajnalka, Zenta község polgármestere között. A szerződés 15 évre szól, amelynek összértéke 2 millió 937 ezer euró.
A szerződéskötésen részt vett még Sztantity Szebasztián, a községi tanács gazdasággal, pénzügyekkel, infrastruktúrával és turizmussal megbízott tagja, aki elmondta, hogy a önkormányzat egy hosszú folyamat végére ért, amit három képviselő-testületi ülés előzött meg.
– Aláírtuk a köz-magán partnerség eljárás keretein belül a szerződést a kivitelezővel a zentai közvilágítás felújítására, 15 éves működtetésére és karbantartására. Először a képviselő-testületnek el kellett döntenie, hogy ezt a közszolgáltatást ilyen módon kívánja újraszervezni, majd másodsorban el kellett fogadni azt a hatástanulmányt, amit a külső szakemberek készítettek elő, és kiírni a közbeszerzést. Végezetül a képviselő-testületnek el kellett fogadnia a közbeszerzés eredményét és felhatalmazni a polgármester asszonyt arra, hogy aláírja a szerződést a munkálatok végzésére. Az egész község területén több mint 3 ezer olyan égőtestet cserélnek ki, amely nem energiatakarékos. A közvilágítást az elkövetkező 15 évben a magánpartner fogja működtetni, illetve javítani, amikor szükséges lesz. A égőtestek mellett kicserélik azokat a berendezéseket is, amelyek ki- és bekapcsolják a közvilágítást, és reméljük, hogy a jövőben nem lesznek olyan problémák, amelyek eddig jellemzőek voltak. A munka kezdetéről és lezárásról lesz jegyzőkönyv, hiszen a kivitelezés folyamán találnak olyat, aki még a közvilágítási rendszerre van rácsatlakozva valamilyen energiaforrásként, akkor azt le kell vágni, és el kell járni az ügyben. Mindemellett az idén megnézzük, hogy van-e még valahol olyan kábelprobléma a közvilágítással, mint amilyen a gimnáziumtól a Tisza-part felé. Amennyiben lesz, akkor együtt javítjuk meg őket jövőre – fogalmazott Sztantity Szebasztián.
A tanácstag kiemelte, hogy a képviselő-testületi ülésen felmerült kérdésként, hogy az Elgas közvállalat azon dolgozóinak mi lesz a sorsa, akik eddig a közvilágítás karbantartásán dolgoztak. Elmondása szerint őket átcsoportosítják más osztályokra és szektorokba. 

Nyitókép: Horváth Attila felvétele