2025. január 9., csütörtök

Szorgos évet zártak

Burány Hajnalka, Zenta polgármestere értékelte az elmúlt időszakot

2024-ben Burány Hajnalka személyében új polgármestere lett Zenta községnek, és vele együtt egy elhivatott és rátermett csapat látott munkához. Értékelve az elmúlt időszakot, a polgármester beszámolt az oktatás és művelődés terén történt újításokról, az egyéb területek fejlesztéseiről és az idei elképzelésekről. Hangsúlyozta, hogy a tavalyi év egyik legnagyobb beruházása a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban történt.

– Az intézmény udvarában 2006-ban kezdődött el egy építkezés, amely félbeszakadt, ugyanis az újonnan kiépített rész átnyúlt az egykori nyomda területére. Az iskolának azonban nagy szüksége lett volna erre az épületre, hiszen kinőtte magát. Pásztor István, a VMSZ néhai elnöke felkarolta az ügyet, és a tartományi szerepvállalásunknak köszönhetően a jogi gondokat sikerült megoldani. A tartomány megvásárolta a privát kézben lévő nyomdát és területét, és biztosította a hátralévő munkálatokhoz szükséges összeget, így folytatódhatott az építkezés. A munkálatok befejeződtek, a műszaki átvétel jelenleg is zajlik. Ezzel az épülettel az iskola további termeket kapott, köztük tornatermet, öltözőket, tantermeket, mosókonyhát, raktárt, archívumot és műhelyt – mondta a polgármester. Hozzátette, hogy az egykori nyomda épületét kollégiummá szeretnék átalakítani, hiszen szükség van további férőhelyekre. Remélik, hogy ezek a munkálatok is hamarosan megkezdődhetnek majd, így nemcsak a tehetséggondozó gimnázium, hanem más helybéli középiskolák diákjai is lakhatáshoz juthatnak. Ez hozzájárulhat ahhoz is, hogy még több település fiataljai válasszák a zentai középiskolák egyikét.

A tornyosi Tömörkény István Általános Iskola műszaki termének mennyezete augusztusban leszakadt. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy Ótott Róberttel, a tartományi kormány alelnökével, oktatási titkárral együtt szeptember elején számoltak be a jó hírről, miszerint a tartományi kormány jóváhagyta a szükséges pénzt a felújításhoz. Elmondta, hogy a támogatás megérkezett, a munkálatok is hamarosan megkezdődnek. Az általános iskolákról szólva tette hozzá, hogy a zentai Petőfi Sándor Általános Iskolában történtek jelentősebb beruházások. Folytatódott a nyílászárók cseréje, és mindezt a tartomány és a Magyar Nemzeti Tanács támogatta.

– Az egészségügyi intézményeink közül szeretném kiemelni a tornyosi egészségházat, ahol a Tartományi Egészségügyi Titkárság segítségével egy nagyobb felújítást vittünk véghez. Ez magában foglalta a belső terek és a tetőszerkezet felújítását. Így egy sokkal rendezettebb környezetben fogadhatják a pácienseket. Mindezek mellett a Zentai Közkórház berkein belül is változások történtek. A tüdőosztályt teljesen lezárták, a berendezést pedig az ott dolgozó személyzettel együtt áthelyezték a belgyógyászatra – mondta a polgármester, majd örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a városban újraindult a Semmelweis Egyetem Pető András Karának intenzív fejlesztése is. Már volt felmérés, és hamarosan a foglalkozások is megkezdődnek.

Büszkén beszélt arról is, hogy Zenta nemcsak regionális oktatási központ, hanem a kultúrában is kiemelkedő helyet tölt be, hiszen számos rendezvénynek ad otthont.

– Tavaly is sikeresek voltak a helyi rendezvények. A városnap számos embert vonzott hozzánk, hiszen nemcsak helyiek látogatták a koncerteket és a kísérőprogramokat, hanem a környező településekről is jöttek szép számban. Emellett első ízben rendeztük meg a Tiszakötő Gyermekfesztivált, így ez is színesítette a rendezvénysorozatot. Büszkék vagyunk arra, hogy a Karácsonyi Kavalkádot már úgy emlegetik, mint a környék egyik legszebb karácsonyi vásárát. Az idei ünnepi program egyik változatossága volt az is, hogy a városháza oszlopcsarnokából a pavilon alá került az adventi koszorú, így tényleg együtt készülhetett a város az ünnepekre. Sokan eljöttek az adventi gyertyagyújtásokra. Először csatlakoztunk az élő adventi kalendáriumhoz, és az első felvillanó ablak a városháza főbejárata volt. A műjégpálya idén is üzemel, sokan töltik itt a szabadidejüket – emelte ki Burány Hajnalka, majd hozzátette, hogy a két nyári fesztivál, a Tiszavirág és a főleg fiataloknak szóló Green Future is nagy népszerűségnek örvendett.

Emlékeztetett, hogy tavaly a fejlesztések is jelentősek voltak. Megkezdődött a közvilágítás felújítása, amelynek során a régi izzókat LED-es égőtestekre cserélik ki, ezáltal a rendszer sokkal gazdaságosabb lesz. A polgármester rámutatott, hogy a munkálatok befejezésének határideje február 21., így ahol meghibásodás lép fel, az azért van, mert még nem történt meg a felújítás. Beszámolt arról is, hogy befejeződött a Tornyost Buránysorral összekötő úttest aszfaltozása és szélesítése is, a város területén pedig újabb utcákat aszfaltoztak ki, az elmúlt három évben összesen 26-ot. A távhővezeték egy részét felújították a fűtési idény megkezdéséig, ám még számos munkálat maradt hátra, amelyet a fűtési szezont követően folytatnak majd. A Környezetvédelmi Minisztérium segítségével felszámolták az illegális szemétlerakót Zenta határában, a Karjadi útra pedig tartományi és önkormányzati forrásból 3,4 kilométer hosszan tettek új burkolatot. A polgármester ennek kapcsán hozzátette, egy IPA-pályázatnak köszönhetően fásítási akcióra is sor kerül, szélvédő sávot alakítanak ki: 1750 darab eper- és jegenyenyárfát telepítenek egy új módszerrel, amely alkalmazkodik az egyre inkább melegedő időjáráshoz.

A Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban és Kollégiumban régóta várták az új épületet (Kállai Göblös Nikoletta felvétele)

A Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban és Kollégiumban régóta várták az új épületet (Kállai Göblös Nikoletta felvétele)

A híddal kapcsolatos munkálatok is szóba kerültek, hiszen az átkelés nagyon meghatározza Zenta és Csóka település kapcsolatát.

– A híd felújítása volt az egyik, ami jelentősen befolyásolta a második félévet. Október elején lezárták a hidat, és egészen december közepéig csak a vasúti, a kerékpáros és a gyalogos forgalom működött rajta, majd az aszfaltozási munkálatokat követően megnyitották az autósok előtt is. A hídlezárás mindenkit érzékenyen érintett, de tudtuk, hogy fel kell újítani, számítottunk is rá, mégis nehéz időszak volt ez mindannyiunknak, hiszen élő a kapcsolat a két település között – fogalmazott Burány Hajnalka.

– Számos pályázatot is kiírtunk tavaly – folytatta beszámolóját. – Ismét sor került a házak és lakások energiahatékonyságának növelésére, a pályázaton az érdekeltek egyebek mellett nyílászárók és gázkazánok cseréjére is pályázhattak, ezenfelül a nyáron lezajlott egy külön pályázat, a Környezetvédelmi Minisztérium által, amely a családi házak gázkazánjainak cseréjére vonatkozott. Családbarát önkormányzatként első ízben írtuk ki a közlekedésbiztonsági pályázatunkat, amelyen 104 autós gyermekülést osztottunk ki a nyertes pályázók között. A középiskolások utaztatását is támogattuk, és ismét ösztöndíjat ítéltünk oda a hiányszakmát tanuló egyetemistáknak. Mindezek mellett a sport- és civil szervezeteinket is segítettük – foglalta össze a polgármester.

Az idősek napközije és az ingyenkonyha kapcsán elmondta, hogy az ősz elején kérdésessé vált a működtetésük, viszont találtak rá megoldást.

Nagy József atya nyugdíjba vonult, a helyét Sáfrány Dávid atya vette át, aki az önkormányzat segítségét kérte az ügyben. Miután egyeztettünk a püspökséggel, új alapokra helyeztük a működtetését. Gondoskodó önkormányzat lévén úgy döntöttünk, nem hagyjuk veszni, hiszen az idős és rászoruló polgárainknak szükségük van rájuk. A jövőben mindez önkormányzati támogatásból valósul meg, így némi átszervezést kell eszközölnünk. A január egy átmeneti időszak lesz, ezt követően pedig újabb formában folytatódnak a tevékenységek – hangsúlyozta Burány Hajnalka.

Tavaly év végén érkezett a hír arról, miszerint Zenta önkormányzata 100 millió dinárt kapott a köztársasági költségvetési tartalékból. A polgármester ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a támogatást a játszóterek korszerűsítésére és a közszolgáltatások fenntartására fordítják. Mindezek mellett a Brekeke tófürdőről sem feledkeznek meg, kiemelt tervként kezelik.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Burány Hajnalka szerint a községben több területen is tudtak fejleszteni (Kállai Göblös Nikoletta felvétele)