2025. március 5., szerda

A zentaiak is tovább tüntetnek

Szombaton Zenta központjában mintegy nyolcvanan adóztak tizenöt perces csenddel az újvidéki tragédia áldozatai emlékének, majd Lázár-Szűcs Anikó helybeli pedagógus szólt a jelenlévőkhöz. Az óbecsei születésű zentai pedagógus és költőnő a beszéde elején Radnóti Miklós Töredék című verséből idézett, és annak kapcsán elmondta, hogy ezt először még a kilencvenes években az akkori háborús helyzetről írt fogalmazásában idézte, de most is aktuális. Arról beszélt, hogy mint oly sokan, akkoriban az ő családja is Kanadába költözött, de ő 15 évvel ezelőtt felnőttként visszajött ide.

– Ma is rengetegen elhagyják a vidékünket. Tanárként kénytelen vagyok végignézni, ahogy fogyatkoznak a tanulóink. Sokan külföldön tanulnak tovább, már nemcsak egyetemre, hanem többen középiskolába is oda iratkoznak. Aki itthon fejezi be az iskolát, alig várja, hogy a tanulmányai elvégzése után külföldre költözzön, és ott keressen munkát. És pont ezért, amikor az egyetemistáink azt mondják, hogy megálmodtak egy normális, szebb jövőt, és beleszólnának ennek az alakításába, akkor tudom, hogy mit kell tennem. Tudjuk mindannyian, hogy mi a dolgunk. Egyesít minket a gondolat, hogy ha nem is merünk melléjük, hát mögéjük kell állnunk! Támogatjuk őket, hiszen értünk is harcolnak. Szót emeltek, és mi sem hallgathatunk tovább. Itt nincs választás, nincs két oldal, ez az egyetlen út a szebb, élhetőbb jövő felé! Hogy itt többé ne legyen aktuális Radnóti verse, hogy meg tudjam magyarázni a saját gyerekeimnek és az összesnek, akit tanítok és valaha tanítottam, hogy mégis megérte hazajönni – fogalmazott a felszólaló, és szerbül is elmondta beszédét.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Horváth Zsolt felvétele