The big game – A nagy játék

Észak-Bánátban Majdány és Rábé lassacskán romhalmazra emlékeztet. A két kis falu a hármas határon túlélte a háborúkat, a hiperinflációt, a gazdasági és politikai válságokat, de megtört a migránsáradat előtt. És ami a legszomorúbb, mindez több mint öt éve zajlik egy jogállamnak mondott országban, ahol a személyi okmányok nélkül érkezők személytelenül, sértetlenül, a felelősségre vonás veszélye nélkül rombolnak, felégetnek minden lakó nélküli házat. Pedig sokan nyaranta azért látogattak haza, hogy karbantartsák, bebútorozzák az ingatlanjukat, hogy majd ha nyugdíjba mennek, legyen hova visszatérniük. Aki csak tehette, elhagyta Majdányt és Rábét. A helyben maradt, főleg idősebb lakosok életét naponta megkeserítik az Európai Unióba illegálisan bejutni szándékozó közel- és közép-keleti meg észak-afrikai migránsok.

Amikor valós közelségbe került a Rábé és Kübekháza közti új határátkelő megnyitása, bizakodott a határzug maradék lakossága, hogy a határnyitás újat, jobbat hoz a falunak, de nem ez történt. Továbbra is arról szólnak a híradások, hogy mikor hány migránst, határsértőt sikerült elfogniuk a magyar határőrizeti szerveknek. Amikor nyakon csípnek 140 átjutott migránst, biztosak lehetünk benne, hogy még legalább ugyanannyi továbbment Ausztria felé. Az embercsempészés virágzik, különben nem jönnének folyamatosan a migránsok. Amikor nagyobb csoportokban próbálkoznak, előző nap felkészülnek a BIG GAME-re, a nagy játékra, ahogyan egymás között nevezik a tömeges határostromot.

MIGRÁNSRAKTÁR

A napokban a határzugban tett látogatásunk alkalmával a kemény fagyok miatt úgy tűnt, hogy kevesebb a migráns, legalábbis délelőtt alig mutatkoznak, de hogy ott vannak, bizonyítja a falu egyetlen kisboltjában a teli kenyeres láda. Pék nincs a faluban, előre fel kell iratkozni, megrendelni a másnapi kenyeret.

Néhány „migránsbázist” felkerestünk, ahol mínusz tíz fokban csoportosan tanyáznak a határkerítés ostromlására készülő fiatal arab férfiak csapatai. A két falu között félúton, a szövetkezet elhagyott raktárépületében egymás mellett sorakoznak a sátrak, köztük 6-8 kormos-füstös képű fiatalember a környékből gyűjtött gallyakból rakott tűz körül melegszik. A többi 30-40 a sikertelen éjszakai áttörési kísérlet fáradalmait próbálja kipihenni. Elmondásuk szerint 2–4 hónapja itt tanyáznak, és újra meg újra próbálkoznak átjutni, de eddig nem sikerült. Minden egyes akciójukat „game-nek”, vagyis játéknak hívják maguk között. Amikor nagy csoportban próbálnak meg átszökni a határon, azt „big game-nek”, vagyis nagy játéknak nevezik. Erre szerintük a ködös idő a legalkalmasabb, ugyanis akkor a legkönnyebb átjutni a kerítésen. Nekünk is elpanaszolták, hogy a román határőrök megverik őket, elveszik a telefonjukat, és széttörik. A raktárban lévők közül senki sem szeretne Szerbiában vagy Magyarországon maradni a jövőben.

Rábé határ felőli kijáratánál, a volt határőrlaktanyában ugyancsak sátrat vertek a migránsok, az egyik helyiségben a terem közepén füstölgő tűzrakás, körben a fal mentén sátrak. Itt is vannak vagy kéttucatnyian, de a sűrű, büdös füstben alig látni. Ide már be sem megyünk.

„NAPONTA HAJKURÁSSZUK ŐKET”

Majdány-Rábé helyi közösség tanácselnökének, Makra Péternek is számos alkalommal meggyűlt a baja a migránsokkal, több „fronton” is viaskodik velük:

– A fiam vett egy házat itt Majdányon, de mivel nem lakik az épületben, az üresen álló lakóház a migránsok állandó célpontja. Szinte naponta hajkurásszuk őket, de újra és újra feltörik az ajtót, bemennek. Amint értesülünk róla, hogy gyanús mozgás van a ház körül, azonnal megyünk, kizavarjuk a migránsokat, de amint látják, hogy nincs senki a környéken, újból próbálkoznak. A minap is, este, amikor az ember már elvégezte a ház körüli munkát, és beül a szobába tévét nézni, egyszer csak jön a szomszédasszony, szól, hogy jó lenne szétnézni a ház körül, mert valami zajt hallott onnan kiszűrődni. Átmentünk a fiammal, hogy lássuk, mi történik, hát volt mit látni, egy négyes csoport migráns fiatalember tüzet rakott a szoba közepén. A tűz körül melegedtek, meg sem nagyon lepődtek, amikor betoppantunk. Mondom én nekik: Kifelé! Ez az én házam! Az én kezemben egy jó nagy „meggyessel”, a fiam meg az ásóval. A fenyegetésre azután kikotródtak, de otthagyták az égő tüzet. A fürdőszobát már korábban tönkretették, a dolgukat a fürdőkádban végezték, elképesztő állapotokat hagynak maguk után. Amit értek a házban, azt már korábban feltüzelték, nem lesz más megoldás, le kell majd bontani az épületet – fogalmazott Makra Péter, és így folytatta:

– Mivel a vízvezeték el van zárva, mondtam a fiamnak, maradjon az épületben, amíg hozok egy vödör vizet, hogy eloltsuk a tüzet, nehogy még nagyobb baj legyen. Nagy nehezen továbbálltak a migránsok, a falu vége felé vették az irányt, de minden üres házat már annyira tönkretettek, hogy azokból már nem lesz lakóház. Sokan feladták az évek óta tartó harcot a migránsokkal, tehetetlenül hagyják veszni az ingatlanjaikat. A rendőrség is tehetetlen, nem is akarnak erélyesebben fellépni ellenük, úgymond, meg van kötve a kezük – mondta, és hozzátette:

– Már kétszer voltam a migránsok miatt a nagykikindai bíróságon a betörések ügyében. Korábban Rábén a kápolnába, Majdányon meg az imaházba törtek be. A rendőrség készített jegyzőkönyvet, ennek ügyében idéztek be a nagykikindai bíróságra mint tanút, a falu képviselőjét, de hát semmit nem tudnak intézni, a tettesek nincsenek meg, értelmetlen bármilyen eljárást lefolytatni, csak rángatják az embert. Meg is mondtam a bírónak, hogy ez így nagyon nincs rendjén, milyen munka ez. Állítólag a rendőrség indította meg az eljárást, azért hívattak be engemet, de mondtam nekik, legközelebb a rendőrfőnököt vagy a községi elnököt hívassák be a bíróságra. Engem beidéznek, saját költségemen utazok Nagykikindára pénzbírság terhe mellett, ha nem teszek eleget az idézésnek. A bíró a meghallgatáson még kétkedve fogadta, amikor a szörnyű valós helyzetet ecseteltem – mondta elkeseredetten Makra Péter.

RÓZSI NÉNI BOTTAL ŰZTE ŐKET

A falu végében lakik Karácsonyi Rózsi néni, aki sok megpróbáltatáson esett át az utóbbi években. Az asszonynak műteni kellett a gerincét, ezért Magyarországra költözött pár hónapra, hogy ott végezzék el az operációt.
Míg nem tartózkodott idehaza, bizony birtokba vették Rózsi néni lelakatolt, ámde üresen álló házát is.
– Tavaly februárban, mire hazaértünk, 40-50 migránst találtunk az otthonunkban. Természetesen bejelentést tettem a nagykikindai rendőrségen, hogy nem merek bemenni a saját házamba, mert beköltöztek a menekültek – mondta Rózsi néni.
A rend őrei kijöttek, majd kiküldték az idegeneket a házából, de ők nem tudtak visszaköltözni, mert annyira lelakták. Persze nem mentek el végleg, az éj leple alatt újra és újra birtokba vették az asszony házát, majdnem egy hónapon keresztül. Eltüzelték a bútorokat, kettéfűrészelték az ülőgarnitúrát, és a mélyhűtőbe szemeteltek.

– A spejzünket használták vécének, szóval el tudják képzelni, milyen büdös volt ott. A szomszéd szerencsére befogadott bennünket, és ott aludtunk, de szinte minden holmink a házunkban maradt. Sajnos a térdeim már nagyon fájnak, és hosszabb távra csak a kerekes járókeretemmel tudok elmenni, ezért kénytelen voltam a saját házunkból a betolakodóktól kikérni a segédeszközöm, amit végül oda is adtak, a kapumon keresztül. Egy egész hónapot vett igénybe, mire végleg sikerült kiűzni őket az otthonunkból. A rendőrök azt mondták, nekik meg van kötve a kezük, nem bánthatják őket. Úgy voltam vele, hogy nem a hotelben vannak, én nem fogom megvárni, hogy felébredjenek meg összepakoljanak, ezért bementem a házba, és több alkalommal is jó nagyot hasítottam a hátukra a görbebotommal, mire egyszer csak felérték ésszel, hogy ez nem az ő otthonuk – mesélte rossz élményeit az idős asszony.

Rózsi néni szerint a háztartási eszközöket is szívesen használták, a villanysparhelttel fűtöttek, ezért a számlák is szépen felszaporodtak.
– Különféle szervezetek folyamatosan csomagokat hoztak nekik, amelyben volt gumicsizma, gyógyszer, téli ruha, pokróc, élelmiszer, lényegében minden, amire szükségük volt. Jobban éltek, mint mi. Miután végleg elmentek a házunkból, végre elkezdhettük utánuk a takarítást. Minden egyes szobából 20 zsák szemetet vittünk ki, akkora rakásban álltak az udvaron a zsákok, mint a góré – mutatta Rózsi néni.

Az asszony elmondása szerint a fertőtlenítés két teljes napot vett igénybe, majd csak utána költözhettek haza. Szerencséjükre a falubeliek kisegítették őket mindennel, amire csak szükségük volt. Még a betont is fel kellett verniük a házban a takarítást követően, hogy meg tudjanak szabadulni a bűztől. Rózsi néni úgy véli, 5-6000 eurós anyagi kárt okoztak nekik, amit senki sem fog megtéríteni. Ezzel ellentétben a nagykikindai bíróság azt állapította meg, hogy semmilyen kár nem keletkezett a házban.

Jelenleg a faluban nem tartózkodhatnak bent a menekültek, a határban lévő raktárban húzták meg magukat, ahol mintegy 30-40-en vertek sátrat. Sikerült őket kizavarni a településről, ami annak is köszönhető, hogy a lakatlan házakban a villanygazdaság emberei levágták az áramot, valamint a kommunális vállalat munkásai elzárták a vizet. Továbbá a szerbiai menekültügyi hivatal emberei odaköltöztek Majdányra, naponta számolják őket, és igyekeznek kordában tartani a migránsokat. A számuk persze folyamatosan változik, úgy Rábén, mint Majdányon, de a helyzet jelenleg kielégítő az ott élők számára.