2024. december 22., vasárnap

Szakmai előadás a gazdáknak

Aktuális témákat vitattak meg a Csóka községbeli termelők

Kedden délelőtt a Csókai Gazdakör épületében szakmai előadást tartottak a környékbeli gazdáknak, amelyen a Zentai Gazdakör növényvédő munkatársai is részt vettek. Az eseményt a Csókai Mezőgazdasági Termelők Egyesülete szervezte, és számos gazda ellátogatott. Kormányos László, a tartományi választási lista jelöltje elmondta, hogy a határban ebben az időszakban a rágcsálók mindent tönkretesznek, ezért fontos volt a témával foglalkozni.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

– A szakértők nagyon sok hasznos információt osztottak meg a gazdákkal az előadás során, majd kötetlen beszélgetésre került sor a termelők, a szakemberek és a falugazdászok között. Állófogadással, valamint palacsintával is kedveskedtünk a résztvevőknek. Mindenki a legfinomabb lekvárját hozta magával, így a finom falatok sem maradnak el. Nagyjából 40 gazda látogatott ma el hozzánk. Főleg a kistermelők és az idősebbek érkeztek, hiszen a nagyobb gazdasággal rendelkezőkhöz másként jutnak el az információk. Mi azért vagyunk itt, hogy a kisebb termelőket bevonzzuk az irodába, és mindenben segítséget nyújtsunk nekik. Szerintem nagyon fontos, hogy a téli időszakban, amikor kicsit kevesebb a munka, legalább havonta egyszer összejöjjenek a gazdák. Különböző célcsoportonként hívjuk össze őket, és igyekszünk minden szükséges információt megadni nekik – mondta Kormányos László.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Gergely Árpád