Sejteni lehetett, hogy a tavalyi népszámlálás nemzetiségi adatai a fájó valósággal szembesítik a szerbiai magyarságot, ám a népességcsökkenés valós mértéke még a legpesszimistábbakat is megdöbbentette – kivéve szinte egyetlen kutatót, aki már korábban is arra az álláspontra helyezkedett, hogy Szerbiában nagyjából 180 ezer magyar él. Mint az a tíz nappal ezelőtt közzétett adatokból kiderült, a népszámlálás során 184 442 személy vallotta magát magyarnak, a magyarok a lakosság 2,77 százalékát teszik ki – egyes kutatók és elemzők szerint a külföldön élők-dolgozók adatai „bediktálásának” következtében az említett számok nem teljes mértékben hitelesek. A 2011-es és a 2022-es népszámlálás között eltelt időszakban 27,36 százalékkal, azaz mintegy 70 ezer fővel csökkent a magyarok lélekszáma. A népességfogyás nem csak a magyarokat érinti – feltételezhető, hogy egy-egy közösség esetében nem ugyanaz a negatív demográfiai folyamat a jelenség fő okozója. Legnagyobb arányban, 47,7 százalékkal, a montenegróiak száma csökkent. A vlachok esetében a lélekszámcsökkenés 40,52 százalékos, a németek esetében 36,63 százalékos, a macedónok esetében 35,10 százalékos, a horvátok száma 35,9 százalékkal csökkent, a bunyevácoké 33,53 százalékkal, míg a bolgároké 30,33 százalékkal. Növekedést egyedül az albán – esetükben ez azzal is magyarázható, hogy ezúttal nem bojkottálták tömegesen a népszámlálást –, a bosnyák és az orosz közösség jegyzett, utóbbi képviselőinek száma több mint a háromszorosára növekedett.
SZÁZALÉKOKBAN MEGDUPLÁZÓDOTT A CSÖKKENÉS
Ha figyelembe vesszük az 1948-tól napjainkig megszervezett népszámlálásokat, azt látjuk, hogy a magyarok lélekszáma soha nem csökkent akkora arányban, mint 2011 és 2022 között. Hetvenöt évvel ezelőtt 433 701 magyar élt Jugoszláviában, 1953-ban már 441 907. A növekedés az 1961-ig eltelt időszakban is folytatódott, az utóbb említett évben 449 587 magyar élt Jugoszláviában. Ezt követően folyamatossá vált a népességfogyás, 1971-ben 430 314-en vallották magukat magyarnak, azaz tíz év alatt 4,28 százalékkal csökkent a közösség lélekszáma. Újabb tíz évvel később 390 468 magyart írtak össze a népszámlálás során, a csökkenés 9,26 százalékos volt. 1991-ben 343 800 volt a magyarok száma, a csökkenés 13,57 százalékos volt. Tizenegy évvel később, a Slobodan Milošević bukását követő első népszámlálás során, 293 299 személy vallotta magát magyarnak, a csökkenés 14,69 százalékos volt. 2011-ben 253 899 magyar élt Szerbiában – a lakosság 3,53 százaléka –, a csökkenés 13,43 százalékos volt, vagyis valamelyest enyhült a népességfogyás mértéke.
SEHOL SEM KEDVEZŐ A HELYZET
Vajdaságban 182 321 magyar él, itt a lakosság 10,48 százalékát teszik ki – 2011-ben 13 százalék volt a magyarok aránya. Nyugat-Bácskában 11 846 magyar él, a magyarok a lakosság 7,67 százalékát teszik ki – 2011-ben 17 576 személy és 9,34 százalék. Dél-Bánátban a lakosság 3,37 százaléka magyar – 8782 személy –, 2011-ben ez az arány 4,49 százalékos volt – 13 194 személy. Dél-Bácskában 35 356 magyar él – a lakosság 5,82 százalékát teszik ki –, 2011-ben ebben a térségben a magyarok aránya 7,78 százalékos volt – 47 850 személy. Észak-Bánátban 50 643-an vallották magukat magyarnak, a magyarok a lakosság 42,96 százalékát teszik ki – 2011-ben 68 915 személy és 46,64 százalék. Észak-Bácskában 56 973 magyart jegyeztek – a lakosság 35,57 százaléka –, 2011-ben 76 262 volt a magyarok száma – 40,80 százalék. Közép-Bánátban 15 765 személy vallotta magát magyarnak – a lakosság 10 százaléka –, 2011-ben itt 23 550 magyart írtak össze – 12,55 százalék. Szerémségben 2956 magyar él – a lakosság 1,05 százalékát teszik ki –, 2011-ben itt 3789 magyar élt – 1,21 százalék.
(Fotó: Gergely Árpád archív)
Szabadkán már nem a magyar a legnépesebb nemzeti közösség – az maradt Zenta, Magyarkanizsa, Ada, Csóka, Topolya és Kishegyes helyi önkormányzatokban. Míg 2011-ben 38 254 szerb és 50 469 magyar élt Szabadka Város helyi önkormányzat területén, addig 2022-ben 38 174 szerb és 37 200 magyar. Szabadkán 2011 és 2022 között a magyarok száma 26,29 százalékkal csökkent – 2002 és 2011 között 11,6 százalékos volt a csökkenés. Az egyik község, ahol a legnagyobb mértékben – 36,68 százalékkal – csökkent a magyarok száma, Antalfalva, itt 2022-ben 1597 magyar élt – a 2002-es a 2011-es népszámlálás között eltelt időszakban még „csak” 14,07 százalékkal csökkent a magyarok száma. Nagybecskereken 33,81 százalékkal csökkent a magyarok száma, a népszámláláskor 8174 személy vallotta magát magyarnak. Zomborban 2011 és 2022 között 33,78 százalékos volt a csökkenés – 2022 és 2011 között 20,28 százalékos –, a magyarok száma most 6539. Zentán 13 590 magyar él, a csökkenés 26,3 százalékos – 2002 és 2011 között 10,42 százalékos volt. Magyarkanizsán szintén felgyorsult a népességfogyás, 2011 és 2022 között 22,41 százalékkal csökkent a magyarok száma – 2002 és 2011 között még csak 9,35 százalékkal –, itt most 16 740 magyar él.
A KÖZÖSSÉG AKÁR MINŐSÉGÉBEN IS NÖVEKEDHET
Mint az már annyiszor elhangzott, a népességfogyás a kutatók szerint három fő okra vezethető vissza: a természetes fogyásra, az elvándorlásra és az asszimilációra. Több szakértő is úgy véli, hogy Jugoszlávia szétesése óta utóbbi jelenség kevésbé kifejezett a magyarok körében. Ebből adódóan jelenleg azt lenne fontos tudni, hogy a 2011-es és a 2022-es népszámlálás között eltelt időszakban jegyzett 70 ezres lélekszámcsökkenésért mekkora arányban tehető felelőssé az elvándorlás és mekkora arányban a természetes fogyás. A Vajdasági Magyar Szövetség – amelyik Elnöksége határozottan elutasítja az állásfoglalásokat, hogy a nemzetegyesítés a főbűnös – elnöke a napokban úgy nyilatkozott, hogy a 70 ezer fele a születések és az elhalálozások száma közötti negatív aránnyal, míg másik fele az elvándorlással magyarázható. Hasonló a véleménye a népesedési folyamatokat kutató szakértők egyikének, szerinte a 70 ezerből az elvándorlás 40 ezer főnyi csökkenést jelent – ebben nincsen benne az ingázók száma, ami szerinte nagyjából további mínusz 20 ezer fő. Ezen számítás arra a becslésre támaszkodik, hogy a természetes fogyatkozás miatt a vajdasági magyarság lélekszáma évente 2600–2700-zal csökken.
A népesedési folyamatok jellegének okán célravezető lenne érdemi elemzések tárgyává tenni a kérdést, hogy miért gyorsult fel ennyire a magyarok lélekszámcsökkenése, mert míg egyik oldalon vitathatatlanul ott van a nemzetegyesítés, azaz az Európát és a világot megnyitó magyar állampolgárság – ezzel párhuzamosan pedig a bizonyos területeken Szerbiát jellemző statikusság és bizonytalanság –, addig a másik oldalon ott van az európai szinten tartalmasnak minősülő kisebbségi jogi rendszer, illetve a szerbiai magyarság közjogi státuszát meglehetősen kiterjedten szabályozó jogszabályi keret, valamint a gazdaságfejlesztési program, továbbá a nemzeti identitás megőrzését segíteni hivatott kulturális, oktatási és egyéb programok rendszere.
Palusek Erik szociológus Mi kell a szülőföldön maradáshoz? című, 2015-ös, magyar ajkú zentai végzős diákok részvételével elvégzett kutatása összegzésének egyik megállapítása az, hogy a megkérdezettek többsége Magyarországon tervez továbbtanulni – de távolabbi jövőjét is külföldön képzeli el –, „elmondásuk szerint diáktársaik körében általános ez a fajta jövőtervezés”. A továbbtanulás céljából történő elvándorlásnak feltételezhetően divatjellege is van, mivel a fiatalok környezete ezt tartja a leglogikusabb lépésnek, azaz a tömeg ereje ezekben a folyamatokban is hat, olvasható. A kutató, aki egyéb munkáiban szintén rámutatott a szerbiai társadalomba való érdemi integrálódás – nem asszimiláció – hiánya generálta nehézségekre, említett kutatásában kiemelte, hogy a megkérdezettek többsége hatalmas problémaként éli meg, hogy nem tud szerbül, és hogy az iskolában eltöltött évek alatt sem tudta elsajátítani a nyelvet. „A megkérdezettek leginkább anyagi tényezőket tudtak megjelölni a szülőföldön maradás és a gyermekvállalás feltételeiként […] A kutatás eredményei rávilágítanak arra, hogy a hazai egyetemeken több magyar nyelvű szakra és a szakkínálat bővítésére lenne szükség. Fontos lenne a szerb mint környezetnyelv hatékonyabb oktatása, az állami oktatási rendszer merevsége miatt akár nem formális képzések keretien belül (pozitív példaként említhető az MNT által szervezett ingyenes gyorstalpaló tanfolyam)” – fogalmaz a szerző.
Ha egy közösség szervezett, összetartó, iskolázott, képességeiben fejlődő és vállalkozó hajlamú, akkor erőnlétében még akkor is növekszik, ha számbelileg csökken – ezt dr. Gábrity Molnár Irén egyetemi tanár állapította meg korábban, a Magyar Szónak nyilatkozva, valamint rámutatott: „Nekünk erre a minőségre kellene apellálnunk, hogy a megmaradás esélye megmaradjon, összpontosítani kell a képzésre, egy rugalmas képességfejlesztésre.” Egy másik, a VajdaságMa hírportálnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy „nemcsak panaszkodni kellene a fogyás miatt, hanem a natalitás és az elvándorlás számcsökkenése okán nagyon oda kellene figyelni arra, hogy a közösség vitális adatait minőségében növeljék”. Magyarázata szerint ez azt jelenti, hogy nemcsak magasabb iskolai végzettségre kell törekedni, hanem arra is, hogy a közösség az eddigiekhez képest jobban képviseltesse magát a jól fizetett, úgynevezett elit-ágazatokban.
