Merre tovább, Finnország?

Április 4-én Finnország hivatalosan is csatlakozott az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez (NATO). Ez több tekintetben is történelmi léptékű esemény. Egyrészt a NATO az orosz–ukrán háború árnyékában tudta bővíteni tagállamainak létszámát. A szervezet ezzel immár 31 országot tudhat a soraiban. Másrészt kétszeresére nő a NATO és Oroszország szárazföldi határa, az eddigi 1317 kilométeres szakasza után most további 1309 kilométeres szakasz jött létre Finnország csatlakozásával. Ráadásul a bővítéssel az Oroszország északnyugati kijáratát jelentő Balti-tengeren csökken az orosz flotta mozgástere. Történik mindez úgy, hogy Putyin egyik indoka az Ukrajna ellen indított háborújának éppen az volt, hogy megakadályozza a NATO keleti terjeszkedését. A csatlakozás nem mellesleg történelmi jelentőségű Finnország számára is, hiszen az ország ezzel feladta a második világháború óta meglévő semlegességi politikáját, és védelmét immár egy erős és hatalmas katonai szervezet biztosítja. A finnek számára az utóbbi napok azonban nem csak a NATO-csatlakozás miatt maradnak emlékezetesek, ugyanis – bár a bővítés talán elvonta a világsajtó figyelmét róla – az észak-európai országban parlamenti választásokat is tartottak, amelyek éppen annak a Sanna Marinnak a bukását hozták el, akinek miniszterelnöksége alatt csatlakozott Finnország a NATO-hoz.

A finnek április 2-án járultak az urnák elé. A választások szoros eredményt és a jobboldali győzelmet hoztak. A konzervatív Nemzeti Szövetség 20,7 százalékos eredménnyel, amellyel 48 helyet szerzett a 200 fős parlamentben, megnyerte a választásokat. A második helyen a jobboldali, populista Finnek Pártja végzett 20,1 százalékkal, amellyel 46 parlamenti helyet szerzett. A Sanna Marin miniszterelnök vezette Szociáldemokrata Párt 19,9 százalékkal végzett a harmadik helyen és 43 mandátumot tudhat magának a parlamentben. Ez azt jelenti, hogy Petteri Orpo, a Nemzeti Szövetség vezetője kap lehetőséget a kormányalakításra. Sanna Marin elismerte vereségét. Sőt a leköszönő kormányfő bejelentette, nem indul újra a pártelnöki posztért a Szociáldemokrata Párt őszi kongresszusán. Hozzátette, hogy nem számít arra, hogy a hamarosan megalakuló kormányban miniszteri posztot kapna, és nemzetközi pozícióra sem kapott felkérést. Sanna Marin azonban mint parlamenti képviselő továbbra is a finn politikai élet szereplője marad. Korai lenne leírni a távozó miniszterelnököt, hiszen még csak harminchét éves, ráadásul ily fiatalon olyan teljesítményt tudhat magáénak, mint a NATO-csatlakozás levezénylése, és azt is elmondhatja, hogy határozottságának köszönhetően Finnország az egyik legkevésbé érintett európai országként került ki a 2020-as koronavírus-járványból. És bár a választásokat elveszítette, növelni tudta a szociáldemokraták szavazótáborát, ugyanis a legutóbbi 2019-es választásokon 17,7 százalékot értek el.

Nehéz feladat vár viszont az ötvenhárom éves Petteri Orpora, aki korábban már volt országa mezőgazdasági és erdészeti minisztere, majd belügyminisztere, hiszen a fenti eredmények fényében nehéz lesz kormányt alakítania. Az abszolút többséghez ugyanis több párttal is meg kell egyeznie. Első ránézésre a legkézenfekvőbb választás a Finnek Pártja lenne, azonban a két párt – még ha mindketten a politikai térfél jobboldalán helyezkednek el – világnézete számos dologban eltér. A Finnek Pártja radikálisan bevándorlásellenes, valamint hosszútávú célja, hogy Finnországot kivezesse az Európai Unióból. Ez utóbbi a konzervatívok számára nem elfogadható. Továbbá a két párt összefogása még nem lenne elegendő a többség megszerzéséhez, szükséges lenne további kisebb pártok bevonására is. A Zöldek és a Baloldali Szövetség már korábban kizárta a populista párttal a koalíciót, és a Svédek Néppártja is valószínűtlennek nevezte, hogy közösen kormányozzon a két jobboldali párttal. A másik lehetőség pedig a konzervatívok és a szociáldemokraták nagykoalíciója lenne. Ehhez a szövetséghez már több kisebb párt is csatlakozhatna, hiszen az agrárius Centrumpárt, a Zöldek, a Baloldali Szövetség és a Svédek Néppártja eddig a szociáldemokratákkal közösen alkották a kormánytöbbséget. A két nagy pártnak azonban szinte összeegyeztethetetlen gazdasági nézeteltéréseik vannak. Ráadásul a választások éjszakáján a konzervatív párt aktivistái hangosan fütyültek, amikor egy esetleges „kék-piros” (kék a konzervatívok, míg a piros a szociáldemokraták színe) nagykoalícióról esett szó, ami arra enged következtetni, hogy a párttagság nem díjazná ezt a felállást. Így az orosz–ukrán háború árnyékában, friss NATO-tagként az elkövetkező hetekben, hónapokban nehéz és hosszú kormányalakítás vár Finnországra.