Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy amikor 1981-ben bemutatták Az elveszett frigyláda fosztogatói című amerikai kalandfilmet, egy időtálló klasszikus került a mozikba. Vele együtt pedig megszületett a filmtörténelem egyik legismertebb és legkedveltebb főhőse: Indiana Jones, a kalapot és bőrkabátot viselő régész, aki ostorral harcolva igyekszik megvédeni az emberiség legnagyobb múltbéli emléktárgyait a műkincsrablóktól. A 20 millió dollárból készült film több mint 384 millió dollár bevételt hozott, valamint nyolc Oscar-díjra is jelölték (köztük a legjobb film kategóriában), s ezekből négyet be is zsebelt, mégpedig a legjobb hangért, vágásért, vizuális effektusokért és díszletért járó aranyszobrocskát. A nagy siker titka talán abban keresendő, hogy a mű két zseniális filmrendező alkotása, George Lucasé és Steven Spielbergé, a két jó baráté, akik ekkorra már számos nagy kasszasikert tudhattak maguk mögött. A kalandor archeológus ötlete George Lucastól származik, aki a produceri munkában is közreműködött, míg a rendezői székbe Steven Spielberg ült be. Emellett az is döntő tényezőnek bizonyult, hogy Indiana Jonest Harrison Ford formálta meg, akinek a neve egybeforrt a karakterrel. Az elveszett frigyládát rövid időn belül két újabb kaland követett: az Indiana Jones és a végzet temploma (1984), ahol Indy egy sötét indiai szektával néz szembe és az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (1989), amelyet többek között Sean Connery szereplése tett emlékezetessé, aki Indy apját alakította. A trilógiát egy tévéfilmsorozat, Az ifjú Indiana Jones kalandjai (1992) egészítette ki és zárta le.
Indiana Jones útitársa ezúttal keresztlánya, Helena (Forrás: digitalspy.com)
Úgy tűnik azonban, hogy Hollywoodban sajnos egy sikeres szériát addig nem lehet abbahagyni, amíg az utolsó dollár hasznot ki nem sajtolták belőle, és a témát végleg ki nem fullasztották. Így hát huszonhét évvel a Frigyláda után 2008-ban George Lucas és Steven Spielberg elkészítette Indiana Jones és a kristálykoponya királysága címet viselő negyedik részt. Dicséretes, hogy a rendezőpáros igyekezett újítani a szérián, így Indy miután háromszor megküzdött a nácikkal, itt már a kommunistákon csattogtatta ostorát, nem mellesleg a műkincsek után immár a földönkívüliek nyomába eredt. Az újítást azonban sem a kritikusok, sem a közönség nem értékelte, így a negyedik részt a sorozat leggyengébb darabjaként tartják számon. Idén pedig megérkezett az Indy utolsó kalandjaként beharangozott ötödik rész, az Indiana Jones és a sors tárcsája (Indiana Jones and the Dial of Destiny), amelyet a Disney égisze alatt nem Steven Spielberg, hanem James Mangold rendezett.
Az új rész cselekménye 1969-ben játszódik, amikor az Egyesült Államok a Holdról visszatért űrhajósait ünnepli. Az ország valóságos lázban ég. Indiana Jonest (Harrison Ford) azonban nem izgatja a dolog, ugyanis éppen nyugdíjba vonulására készül. Ekkor bukkan fel a régész rég nem látott keresztlánya, Helena (Phoebe Waller-Bridge), aki Arkhimédész egyik találmánya, az ősi Antiküthéra után kutat. Az ereklyét azonban nem csak ő, hanem egy náci rakétatudós, Jürgen Voller (Mads Mikkelsen) is ádázan keresi, akinek meggyőződése, hogy az Antiküthéra képes átírni a történelem menetét. Célja pedig nem kevesebb, mint az eszközt felhasználva megfordítani a II. világháború menetét és győzelemre vinni a nácikat. Ezzel kezdetét veszi az ereklye utáni hajsza, amelynek a tétje nem kevesebb, mint az emberiség további sorsa.
Elődeihez hasonlóan, ez a film is pazar szereposztással örvendezteti meg rajongóit. Természetesen a kalapot és az ostort ismét Harrison Ford öltötte magára. És bár a színészóriás immár nyolcvanéves, továbbra is remekül hozza Indiana Jones szerepét, sőt elcsodálkozhatunk azon, hogy ennyi évesen hogyan volt képes egy ennyire pörgős akciófilmet végigvinni. A főgonosz szerepét a kiváló dán színész, Mads Mikkelsen alakítja, aki ismét csak csúcsteljesítményt nyújt. Az már nem az ő hibája, hogy a filmkészítők egy egysíkú, túl sokszor látott szerepet szabtak rá, pedig meg volt a lehetőség, hogy Voller az Antiküthérával a kezében a széria legnagyobb fenyegetése, egyszersmind Indy legfőbb antagonistája legyen. Sokkal nagyobb problémát jelent azonban Helena karaktere – és itt ismét csak nem a színészi alakításban van a hiba –, aki elvileg Indy rokona és legfőbb társa a kalandban, mégis néhány jelenet láttán elgondolkodhatunk, hogy valójában Vollen helyett nem-e Helena főhősünk valódi ellenfele. És itt nem pusztán az a baj, hogy Helena a műkincsekben pusztán pénzt lát, hiszen Indy korábbi társai közül is nem kevesen inkább zöldhasúra váltották volna az aktuális műtárgyat, minthogy egy múzeumra bízták volna azt, hanem az, hogy Helena nem egyszer előre megfontolt szándékkal keresztbe tesz keresztapjának, úgy, hogy életveszélybe sodorja, ezenfelül a film egy pontján Indy egyik régi barátjának a halálában is bűnrészessé válik, mi több, ezt kacagva veszi tudomásul. És mivel ez Indiana Jones utolsó kalandja, elviekben Helena lenne az, aki a régészprofesszor örökébe lép, a látottak alapján azonban ezt nagyon nehéz elképzelni.
Harrison Ford nyolcvanévesen is remekül alakítja a kalandor régészt (Forrás: digitalspy.com)
Az ötödik résznek is természetesen megvannak a maga emlékezetes pillanatai. Ki kell emelni a film nyitójelenetét, ahol végre láthatjuk Indiana Jones egy II. világháborús kalandját. Az eddigi filmekben ugyanis a régészprofesszort a háborút megelőző években, majd a hidegháborúban láthattuk, miközben háború alatti tevékenysége csak említés szintjén került elő. Ezekben a képsorokban egyébként Harrison Fordot digitálisan megfiatalítva láthatjuk. Továbbá, ahogy Indy a náciktól üldözve végiglovagol az Apollo-11 legénységének rendezett parádén szintén pazar képsorokat eredményez. De ami ennél a filmnél a lényeges, az a történet lezárása, hiszen e kaland hivatott pontot tenni Indiana Jones kalandos életútjára. Maga az ötödik rész is így lett beharangozva. És sajnos az Indiana Jones és a sors tárcsája itt bukik el. Meg volt benne a lehetőség, hogy egy Indiana Joneshoz méltó lezárást adjon a szériának, egyszersmind beteljesítse Indy és talán a nézők legfőbb vágyát, hogy ő maga is a történelem részévé váljon és a neve a legendák magasságába emelkedjen. Az egész cselekmény is e lezárás után kiált, hiszen jól bemutatja, hogy a Holdra szállást ünneplő, jövőbe tekintő Egyesült Államokban már nincs szükség a régészprofesszorra, elfelejtették őt, és Indy sem találja már helyét ebben a megváltozott világban, a régmúlt az ő igazi otthona. Az alkotók viszont, úgy tűnik, mintha forgatás közben megijedtek volna a nagy lehetőségtől, és inkább felülírták a méltó lezárást egy ezerszer látott klisés ölelkezős jelenetre, amelybe belerángattak egy a korábbi részekben látott szereplőt, azt remélve, hogy a nosztalgiafaktor talán elég lesz ahhoz, hogy elfeledtesse a nézővel: néhány perccel ezelőtt elvette Indytől azt a lehetőséget, hogy a lehető legemlékezetesebb módon akassza szögre ostorát és kalapját.
Aki annak idején szerette a Harrison Ford által megformált Indiana Jonest, az most sem fog túlságosan csalódni, erényei ellenére azonban ebben a kalandban hiányzik az a plusz – a bájos humor, a kreatív akciójelenetek és az érdekfeszítő történet tökéletes elegye –, ami a korábbi George Lucas és Steven Spielberg által közösen készített filmekben megvolt, éppen az, amire Indiana Jones kalandjainak méltó és emlékezetes lezárásához szükség lett volna.
