Unokázós csalás! – így hívják azt a bűntény fajtát, amelynek során az elkövetők az unokát csaliként használva, pénzt csalnak ki naiv és gyanútlan idősektől. A bűncselekmény lényege, hogy az általában kisebb csoportokban ténykedő bűnözők egyszer használatos SIM-kártyával, rendszerint rendőrnek vagy ügyvédnek adva ki magukat, felhívják az előrehaladott korú személyt, és azonnali leadással tetemes összeget kérnek tőle, hogy „segíthessenek” a hatalmas galibába keveredett unokán. Deák Kristóf Az unoka című játékfilmje egy ilyen esetet helyez cselekményének a középpontjába.
A Jordán Tamás által alakított nagyapa igyekszik tartalmasan tölteni öreg napjait. A nyitó képsorokból ítélve az idős férfi jó viszonyt ápol a környéken élőkkel, a korabeliekkel táncfoglalkozásokra jár, vagy éppen tágas otthonában foglalja le magát. Egy telefonhívás azonban hirtelen mindent megváltoztat. A rendőrként bemutatkozó telefonáló arról értesíti az öregembert, hogy unokája autóbalesetet és tetemes kárt okozott. Mivel nincs megfelelő biztosítása, és a fiú most sajnos nincs eszméleténél, szüleit pedig nem tudták elérni, kénytelenek voltak a nagyapát hívni. Jó lenne ugyanis minél előbb kiegyezni a károsultakkal, most még talán lehetséges, nehogy már a börtönkórházban ébredjen az unoka. A rosszulléttel küzdő öregember gyorsan összeszedi a lakásban található összes készpénzt, borítékba helyezi és odaadja az épület bejáratában már várakozó, „segítőkész” hölgynek.
(Forrás: culture.hu)
Csakhamar kiderül, hogy átverésről van szó. Ehhez a megállapításhoz azonnal hozzá kell fűzni, hogy az adott bűntett tekintetében aligha beszélhetünk pusztán nyerészkedési szándékkal elkövetett csalásról, mivel az áldozatokat koruknál fogva rendszerint egészségileg is megviseli az eset. A megkárosított öregember és a Blahó Gergely játszotta unokája feljelentést tesznek a rendőrségen, a nyomozószervek passzivitását látva azonban Rudi, az unoka úgy dönt, hogy egyedül próbál meg az elkövetők nyomára bukkanni. Nem kis elhatározás ez a részéről, ugyanis természeténél fogva távol áll tőle a keménykedés, a munkahelyén is, egy hatalmas Call Centerben, folyamatosan szó nélkül teljesíti az utasításokat, gyakran még munkaidőn kívül is. Vállalkozásában segítségére vannak a nagyapjához hasonlóan átvert idősek, akik terápiára járnak feldolgozni az őket ért traumát: nyilvánosan egy klubba, ahol lelkiznek; privátul pedig egy magánházba, ahol lövöldöznek és véres bosszút forralnak.
Az izgalmas alapszituációból kiindulva, némi fekete humortól sem riadva vissza, a film körbejárja az idősek társadalmi helyzetét és lelkiállapotát. A megvezetettek közül a legtöbben bizonytalanok a többi emberrel szemben, feleslegesnek érzik magukat, úgy vélik, már senkinek sincs szüksége rájuk, az önvádtól szenvednek és ostobának hiszik magukat, amiért bedőltek a csalóknak. Ezenfelül a mű még egy érdekes jelenségre is felhívja a figyelmet. Mi a helyzet azokkal, akik legálisan „verik át” az időseket? A Call Center pont egy ilyen hely. Kihasználva a magányosságukat, azt, hogy jólesik nekik elbeszélgetni valakivel, és könnyű őket bepalizni, a telefonos értékesítési ügynökök rengeteg szükségtelen bóvlit sóznak rá drága pénzért idős személyekre. Erről árulkodik az a jelenet, amelyben a főnök elégedetten bocsátja beosztottjai rendelkezésére a jómódú nyugdíjasok adatait tartalmazó listát.
Nyomozása során az unoka egyre mélyebbre ás, célja elérése érdekében olykor kénytelen az elkövetők módszereihez folyamodni, aminek következtében egy idegfeszítő thriller kerekedik a műből. A korrekt cselekményvezetéssel, fényképezéssel és színészi játékkal rendelkező alkotás kendőzetlenül felhívja a figyelmet az idősek kiszolgáltatottságára, az unoka szemszögéből nézve pedig egy szabályos felnövés-történet. Egybevéve élvezetes bosszúfilm Az unoka, az összbenyomást még az ízlésemhez mérten kissé túl színpadiasra és hatásvadászra sikerült finálé sem rontja el.
