Hollywoodot nem véletlenül szokták álomgyárnak nevezni, hiszen innen jönnek ki a csillagászati összegekkel készülő látványos szuperprodukciók, amelyekben a világ legnagyobb és legtehetségesebb színészei szerepelnek. Ezek a filmek általában elképesztő bevételeket produkálnak, sokszorosan visszahozva a beléjük fektetett, már amúgy is óriási összegeket. A mozinéző, a filmrajongó egy-egy ilyen szemkápráztató filmalkotás megtekintése közben nemigen gondol bele, hogy az éppen előtte futó képsorok mindegyikét emberek százai emberfeletti teljesítményének köszönheti. Ezek az emberek hónapokon át éjt nappallá téve dolgoznak megfeszített munkatempóban, miközben munkájukért a filmek elképesztő profitjából többnyire csak morzsákat kapnak. Erre az áldatlan helyzetre hívja fel most a világ figyelmét a Hollywoodban pénteken kezdődött színészsztrájk. E sztrájknak volt egyik látványos része Christopher Nolan Oppenheimer című legújabb filmjének londoni bemutatója, amikor is a filmben szereplő színészek – köztük olyan sztárok, mint Cillian Murphy, Matt Damon és Emily Blunt – szó szerint a vörös szőnyegről vonultak el megkezdeni a munkabeszüntetést.
(Fotó: portfolio.hu – Mario Tama/Getty Images)
A mostani sztrájk előzménye, hogy idén május másodikán a hollywoodi forgatókönyvírók beszüntették munkájukat. A forgatókönyvírókat tömörítő WGA (Writers Guild of America) azaz Írók Céhe többek között nehezményezi, hogy a nagy hatalmú filmproducerek kényükre-kedvükre kaszálnak el több évados sorozatokat, gyártás közben állítanak le filmeket, ezzel nem egy forgatókönyvíró sokéves munkáját dobva kukába, úgy, hogy az megtérítetlen marad. Emellett a céh a koronavírus-járvány óta teret nyert streaming-szolgáltatásból származó bevételekből is nagyobb részesedést szeretne kiharcolni tagjai számára. Bár a sztrájk már több műsor és sorozat forgatására is hatással volt, jól látszott, hogy a filmgyártó vállalatok az időre játszottak. Egyszerűen arra vártak, hogy a forgatókönyvíróknak elfogyjanak a tartalékaik és felhagyjanak a munkabeszüntetéssel, anélkül, hogy követeléseiket teljesíteni kelljen. Ekkor azonban bekövetkezett az álomgyár munkaadóinak legnagyobb rémálma. A forgatókönyvírók után a hollywoodi előadóművészek szakszervezetének (SAG-AFTRA) elnöke, A dadus című filmsorozatból ismert Fran Drescher bejelentette, hogy a szakszervezet 160 ezer tagja is sztrájkba kezd. Természetesen, amikor a tagokról van szó, nem a nagy filmcsillagokra kell gondolni elsősorban, hanem a sorozatszínészekre, szinkronszínészekre, táncosokra, DJ-kre, statisztákra, tömegjelenetek szereplőire.
A szolidaritás mellett a színészek azért is döntöttek a munkabeszüntetés mellett, mert követeléseik számos pontban megegyeznek a forgatókönyvírókéval. A színészek is a forgatókönyvírókhoz hasonlóan nagyobb részesedést szeretnének a streamingből. Az előadóművészeknek és a forgatókönyvíróknak van továbbá egy, a mesterséges intelligenciához kapcsolódó közös nagy félelme. Ez az új technológia ugyanis elviekben lehetővé teszi azt, hogy a filmgyártók immár forgatókönyvírók nélkül állítsanak elő forgatókönyveket, valamint elegendő egy színésszel egy-két jelenetet leforgatniuk, hogy aztán abból mesterséges intelligencia segítségével filmek tucatjaihoz gyártsanak képsorokat. Természetesen mindezt úgy, hogy az ezen filmekből járó bevételek egészét a cégek kizárólag maguknak tartják meg. Ezért a sztrájkolók a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozását és szabályozását is ki szeretnék harcolni, hiszen az már munkájuk létét is fenyegeti.
A most zajló színészsztrájk túlzás nélkül mondható történelminek, hiszen az álomgyárban 63 éve nem volt példa ilyen kettős munkabeszüntetésre. A színészek szakszervezete és a forgatókönyvírók érdekképviselete legutóbb 1960-ban sztrájkolt egyszerre. Az akkori megmozdulást a későbbi amerikai elnök, Ronald Reagan vezette. A két sztrájk céljai hasonlatosak. Akkor a színészek és forgatókönyvírók az akkor újdonságnak számító televíziós sorozatokból és a televízióban sugárzott filmekből követeltek részesedést. A legutóbbi közös munkabeszüntetés 146 napig tartott és elérte célját.
Mindkét sztrájk azt mutatja, hogy a hollywoodi nagy filmgyártó cégek a gyorsan fejlődő technika vívmányait arra igyekeznek felhasználni, hogy a munkavállalóikat teljesen kihagyva tehessenek szert további nagy összegű bevételekre. 1960-ban e cégeknek nem jutott eszükbe, hogy a televíziókban levetített filmekből és sorozatokból származó bevételekből talán a színészeknek és forgatókönyvíróknak is jár részesedés, hiszen az ő munkájuk nélkül nem lenne mit forgalmazniuk e vállalatoknak, 63 évvel később pedig ugyanígy a streaming-szolgáltatásokból származó profit egészét szeretnék megtartani maguknak. A színészek és a forgatókönyvírók azonban most megmutatják a világ munkavállalóinak, hogyan is kell sztrájkolni a nagy hatalmú munkaadók ellen: érdekeket egyeztetve, összefogással.
