A zősök azt találták ki, hogy tegyünk néhány napos kiruccanást a tengerre, most, amikor már mindenki a közelgő fűtési idénytől parázik. A zokos zülői magyarázat szerint káo zeptemberben a legmelegebb a tengervíz és ilyenkor a legolcsóbbak az árak. Mondjuk, a hőmérséklet is alacsonyabb, de erről már nem szólt a fáma! Végül is engem uopste nem zavar, hogy kikértek a suliból, addig sem kell a sok uncsi tanulnivalóval foglalkozni, no meg remélhetően a tengermelléki levegőnek sikerül majd enyhíteni allergiás panaszainkat.
– Képzeld, Tegyula – sóhajta amama –, nem elég a háborúval, az élelmiszerhiánnyal, a járvánnyal és az energiaválsággal kapcsolatos rengeteg rémhír, egy friss tanulmány szerint a zallergiaszezon is egyre inkább kitolódik: állítólag évről évre előbb kezdődik, és tovább tart!
– Ezek szerint olyan lesz, mint anno a felkészülés a zegyetemi vizsgára – töprenge az öreg. – Minden reggel korábban kezdtem a tanulást, mint előző nap, esténként pedig tovább tanultam, mint egy nappal korábban. Amikor a két időpont összeért, készen álltam a vizsgára.
– Magyarán: stréber voltál, Tegyula! – voná le a következtetést a muter.
– Nevezd ahogy akarod, Tematild – mondá higgadtan atata –, tény, hogy világéletemben imádtam olvasni. És olvasási szenvedélyemnek hála a napokban 3700 dinárt kerestem!
– Ezt meg hogy sikerült?! – kérdé meglepetten az öreglány.
– Láttam egy könyvvásárlási akciót a neten, és megrendeltem öt kötetet ezer dinárért, amelyek egyébként 4700 dinárba kerülnének! – dicsekede zemfülességével a fater.
– Erre mondják azt, hogy mindenki jól járt – jegyzé meg némi malíciával amama. – Az olvasó örül, hogy olcsón hozzájut az újabb kiadványokhoz, az eladó pedig annak, hogy megszabadul azoktól a könyvektől, amelyek nyilván senkinek sem kellenek. És miket vettél?
– Csupa aktuális és izgi olvasmányt! – magyaráza lelkesen az öreg. – Egy nagytanulmányt a történelem végéről, egy filozófiai értekezést a Nyugat alkonyáról, egy elemzést a globális kapitalizmus okozta apokalipszisről, egy ismeretterjesztő traktátust az iszlámról, valamint az úgynevezett másik Oroszország képviselői tollából egy esszéantológiát a putykói Rusziáról!
– Remélem azért, hogy nem ezekkel az olvasmányokkal akarod kipihenni a strandon a munka fáradalmait! – hüledeze a muter. – Ha mégis, Pistivel két méterre tőled telepszünk le!
– Ezekkel a kötetekkel ellensúlyozom azt a mérhetetlen felületességet, amivel nap mint nap traktál a média – érvele atata. – Amellett, hogy rávilágítanak az agyonhallgatott vagy elmaszatolt összefüggésekre, még szellemesek és szórakoztatóak is! – Állítását illusztrálandó, a zorosz antológiából elmesséle egy, a szovjet időkből származó anekdotát.
„Előre tudják látni a jövőt?”
„Természetesen, minden további nélkül. Pontosan tudjuk, hogy fest majd a jövő. Csak a múlttal van gond: az állandóan változik.”
Ennek hallatán felvetettem a zősöknek, hogy ha így állnak a dolgok, akkor semmi értelme a múltról tanulni! Bemagolom, aztán meg átírják! Bëzvëzë erőltetem az agytekervényeimet!
– Handabandázol, Tegyula – pirongatá a fatert az öreglány. – Összezavarod zegény Pistit!
– Nem árt, ha időben megtanulja, hogy társadalmi kérdésekben a kétszerkettő néha öt! – bölcselkede atata. – Gondolj csak a híres Principre! Valahol terrorista, valahol meg néphős! Megnéznék egy regionális történelemversenyt diákoknak a huszadik század eseményeiről…
Attól, hogy szóba került a huszadik század, az öreg valamiféle nosztalgiamámorba esett, s ahelyett, hogy a sok okosságot tartalmazó könyveit bújta volna, mint általában, kiselőadást tartott nekem arról, hogy mi mindenről nem is hallottunk mi, mai elkényeztetett kölkök.
– Ott van például az írógép! – okítá a fater. – Azon bizony nem lehet összevissza ütögetni a gombokat, mert ha elvéted, akkor az egészet kezdheted elölről. Meg a petróleumlámpa! Nemcsak világít, hanem külön hangulatot biztosít. Akárcsak a vekkeróra, amely egész éjjel ketyeg, reggel pedig, amikor csörögni kezd, kelni kell, nincs apelláta meg szundi opció! Aztán itt van a magnó meg a tranzisztoros rádió, amik elemekkel is működtek, nem utolsósorban a kazetta, amire a rádióból felvételeztük a slágereket, és ceruzával tekertük benne a szalagot!
– Mindezt egyszerre tudja csinálni egy okosteló! – szakítá félbe atata ömlengését.
– Ki tudja milyen tél elé nézünk, Tepisti! – figyelmezteté az öreg. – Megtörténhet, hogy uopste nem lesz áram, és az említett tárgyakra fanyalodunk majd.
– Amint hazaérünk, mindegyiket le is hozod majd a padlásról, hogy kissé elsikáljam őket – csatlakozá a fater vészjósló károgásához amama. – Meg bevásárolunk batrikból. Hadd legyen!
– Nem lesz állandó okosteló-nyomkodás – révedeze atata. – A fixtelefonok aranykorában egyik tanárom felvetette, hogy telefonálási vizsgát kellene tetetni, csak az kaphatna engedélyt a telefon bevezetéséhez, aki sikeresen elsajátította az udvarias telefonálás csínját-bínját. Nem tudom mit szólna a mai telefonálási kultúrához, amikor mindenki állandóan mondja a magáét.
– És még hogyan teszi azt! – neheztele a muter. – A múltkor egy srác jött velem szembe az uccán, egyszer csak előkapta csengő telóját, és így szólt bele: „Szevasz, paraszt!”
– És nemcsak hogy mondja, hanem lájkol, posztol, üzen – fűzé hozzá az öreg. – Férfi, nő, szép, csúnya, okos, buta, idős, fiatal, mindenki egész álló napon át nyomkodja azt a nyavalyás okostelót. Utána meg mindenki álmos és fáradt. A függőségnek a közösségi oldalaktól ilyen hatása van. Az állandó információáramlás nem hagy időt az agynak a pihenésre, és idővel krónikus fáradtság alakul ki, holott az illető igazából semmi megterhelőt nem csinált.
– Pedig nem is olyan rég, amikor elutaztunk valahová, még telefonfülkéből jelentkeztünk haza – gondola bele amama. – A zokostelók használata azonban már annyira elterjedt, hogy tökfelesleges harcolni ellenük. Olvasom, hogy a mobilok és az ingyenes Wi-Fi a New York-i telefonfülkéknek is betett. Történelmi példányokként négyet azért Zuperman öltözőjeként megőriznek a Manhattanen. Ki tudja, lehet a zúj zuperhősöknek is szükségük lesz rá.
– Attól tartok, hogy a mindentudó kommentelők idejében, még egy zuperhősnek sincs esélye semmire – tamáskoda a fater. – Korunk kapcsán egyik kedvenc íróm, Charles Bukowski velős gondolata jut eszembe: „Az a baj a világunkkal, hogy az intelligens emberek tele vannak kétségekkel, míg az ostoba emberek tele vannak önbizalommal.”
– Kíváncsi lennék, vajon a volt tanárod mit szólna az internetes kommentelőkhöz, Tegyula! – spekulála az öreglány. – Lehet, hogy az ötlete alapján tesztet kellene kitöltetni mielőtt megengednék valakinek, hogy bármihez is hozzászóljon.
– Nem is tudom, Tematild – csóvála a fejét atata. – Talán mégis jó, hogy nincs ilyen hüjeségi teszt, mert még csak akkor derülne ki igazából, mi az igazi járvány!
– Tény, hogy jó oldala is akad ennek a virtuális világnak – állapítá meg a muter. – Az egyik kolléganőm fizet a pszichiáterének, hogy kövesse őt a közösségi hálón. Így elkerülik az unalmas szeánszokat, az agyturkász pedig a látottak alapján időről időre receptet küld neki.
Pistike, tengerparton őszölő zuperhős
