Tavaly novemberben a Föld népessége újabb mérföldkőhöz ért, amikor átlépte a nyolcmilliárdos számot. Azóta tíz hónap telt el, s ez alatt az idő alatt mintegy 61 millió emberrel lettünk többen a tavalyi bűvös számhoz viszonyítva. Ezek statisztikailag kimutatott tények. Ennek ismeretében elgondolkodhatunk azon, vajon miért probléma a natalitás alakulása, ha ennyien vagyunk a bolygón. Az igazság az, hogy ez az állapot nem egységesen igaz minden országra. Másrészt a valódi gond sok helyen a népesség elöregedésében rejlik, másképp fogalmazva: az a baj, hogy alacsony a gyermekek születési aránya.
Elnézve a szerbiai adatokat, a teljes ország lakossága kicsivel több mint hat és fél millió polgár. Ebből a 15 év alattiak száma hozzávetőlegesen 953 ezer fő, a 60 évnél idősebbeké pedig közel 1 945 000 fő. A Szerbiai Statisztikai Hivatal adatai szerint, melyet a legutóbbi népszámlálás alapján készítettek 2022-ben, a szerbiai párok egyharmada nem vállal gyermeket. Az utódot vállalni képes lakosság 31 százalékának nincs, 18 százalékának egy, 40 százalékának kettő, 8 és fél százalékának három és mindössze 2,5 százalékának van négy vagy több gyermeke. Egy 2011-es reprodukciós ráta szerint Szerbiában 1,4 az egy nőre jutó megszületett gyermekek száma.
Ha visszatekintünk a múltba, azt látjuk, hogy a családok gyermekáldása jóval termékenyebb volt. Míg 80–90 évvel ezelőtt általános jelenségnek számított egy családban az akár hét csemete, ma ilyennel igen ritka esetben találkozunk. Sokan karrier-orientáltak lettek, vannak, akik a hosszú évekig kitolódó tanulmányaikra, egyesek viszont a rossz gazdasági körülményekre apellálva abszolút nem, vagy csak jóval később vállalnak gyermeket. Érthető ok az, ha valakinek egészségügyi gond okozza a sajnálatos gyermektelenség létét.
(Fotó: Molnár Edvárd illusztrációja)
A képet tovább rombolja az az adat, amely az újszülöttek anyatejes táplálását hivatott kimutatni. A szerbiai kismamák mindössze 19 százaléka szoptatja babáját! Természetesen vannak, akik valamilyen egészségügyi oknál fogva nem tehetik ezt meg, de közel 75 százaléka az újdonsült anyáknak csak azért hagyja ki ezt a magától értetődő létfenntartó folyamatot, mert nem szeretné megtenni, nem gondolva ennek következményeire. Egyre többet hallom azt is, hogy a kismamák nem választják a „fájdalmas” természetes szülést, ehelyett fájdalomcsillapítóval és császármetszéssel „szülik” meg babájukat.
Elnézve ezeket a kimutatásokat, akarva-akaratlanul is azt a következtetést lehet levonni, hogy abban az esetben, ha vállalnak is utódot a mai fiatal felnőttek, valahogy jóval kisebb odaadással és felelősséggel vannak gyermekeikkel kapcsolatban. Véleményem szerint ennek meghatározó oka a mai trendek és karrierközpontú világnézet egyre nagyobb léptekkel való fejlődése és terjedése. A Carpe Diem azaz Élj a mának beállítottság egy elferdített látásmódja. A felgyorsult világban nem ülünk le és gondoljuk végig sem a jelent, sem a jövőt. Mindenki úgy értelmezi az életet, ahogyan a szabad szellem erre teret ad. Tekerjük a mindennapi mókuskereket, miközben az idő homokórája csak pereg. Versenyt futunk az idővel a napi rutinban, és az elvárt javak megszerzése érdekében, ám közben nem vesszük észre azt, amit a lelkünk valóban szeretne. Kergetünk egy olyan trendet, ahol szépek vagyunk, diplomásan „okosak”, van saját házunk, autónk, utazgatva világot látunk, és a kellemetlenséget, a fájdalmat, az egzisztenciát megtartva inkább nem vállalunk felelősséget egy utód iránt.
Senki sem úgy születik erre a világra, hogy azt gondolja, ő fogja megváltani azt, vagy majd óriási karriert fut be. Ha megkérdezünk egy óvodás kisfiút és egy kislányt, hogy szeretne-e majd apuka, illetve anyuka lenni, amikor nagy lesz, kivétel nélkül azt válaszolják, hogy igen. Mert ez egy kódolt ösztön. A természetes reprodukció folyamata. Ergo, a mai társadalomban keresendő ennek a jövőt meghatározó szakadéknak az oka. Annak a társadalomnak az első lépéseit láthatjuk most, amelyben csodaszámban fog jelen lenni a természetesnek számító lét- és fajfenntartás.
Hogy van-e erre megoldás? Lenne, azaz lehetne. Nem véletlenül alakult ki ez az állapot és gondolkodás, ami most dívik a fiatal generációk körében, így jó eséllyel meg is zabolázható. A változást elsősorban a körülmények, a lehetőségek, a megmaradás biztos érzésének megléte indíthatja el. Ezután a hozzáállás talán már magától is elkezd átalakulni, egyúttal átértékelődve a felelősségvállalással.
Ha jövőt szeretnénk, és tovább vinni magunkból egy apró darabot, mernünk kell felnőni, mernünk kell felelősséget vállalni és mernünk kell belevágni egy olyan kalandba, amit csakis akkor élhet és érthet meg az ember, ha gyermeket vállal. Legyen az saját vagy örökbefogadott. Tapasztalatból mondom, vesztenivaló nincs, csakis nyerhetünk a szülővé válással. Hisz a gyermeki szeretettől és csodától nincs szebb és gazdagabb érzés, és nem is hasonlítható semmi máshoz.
