Az újra feltámasztott Star Wars franchise, amely immár újabb három résszel, több önálló filmmel és sorozattal duzzadt fel, legtöbb rajongónak nagy csalódást okozott. Főleg a folytatástrilógia kidolgozatlansága, ötlettelensége és az előző részekben sokszor látott történetek újramesélése bosszantotta leginkább azokat, akiket annak idején elvarázsolt a messzi-messzi galaxis világa. A legújabb Star Wars filmek közül azonban Gareth Edvard Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet című mozija üdítő kivételt képezett. A film a Star Wars IV. részének közvetlen előzménye, és egy csapat lázadó történetét meséli el, akik a rettegett Halálcsillag terveit akarják ellopni. E film mind a kritikusok, mind a rajongók részéről elismerésre talált, hiszen a Zsivány Egyesben megtalálhatóak mindazok az erények, amelyeket a folytatástrilógiától vártak a nézők. Gareth Edvard számos új és érdekes karaktert vonultatott fel, akik a Star Wars világának eddig nem látott bolygóit járták be. Mindezt olyan látványos csatajelenetekkel fűszerezte, amelyek néha még az eredeti és az előzménytrilógia leggrandiózusabb ütközeteit is felülmúlták. A történet drámai végkifejlete pedig máig kuriózumnak számít a Star Wars immár tengernyi tartalmai között. Gareth Edvard azonban a franchise megkötései miatt számos ötletét nem tudta vászonra vinni. A brit filmrendező, forgatókönyvíró, operatőr és filmproducer részben ezen ötletek alapján készítette el új, immár egy franchise-hoz sem kötődő önálló sci-fi akciófilmjét, Az Alkotót (The Creator), amelynek fő témája a mesterséges intelligencia.
A történet szerint 2055-ben egy intelligens robot nukleáris robbanófejet robbant fel Los Angelesben. Ezért az Egyesült Államok háborút indít a mesterséges intelligencia ellen. Az amerikaiak legyőzik az MI-ket, a megmaradt robotok pedig egy délkelet-ázsiai országban, Új-Ázsiában lelnek menedékre. Itt az emberek és robotok békében tudnak élni egymás mellett. Az Egyesült Államok hadereje azonban egy lebegő szuperfegyver segítségével ebben az országban is hadműveleteket hajt végre, annak érdekében, hogy teljesen kiirtsa a robotokat. E háború közepette kap megbízást a feleségét gyászoló veterán különleges ügynök, Joshua (John David Washington). Feladata az, hogy levadássza és megölje az Alkotót, az MI-k titokzatos vezetőjét. Az Alkotó ugyanis létrehozott egy olyan fegyvert, amely véget vethet a háborúnak és magának az emberiségnek. Joshua egy kommandós egység tagjaként behatol az ellenséges vonalak mögé, ahol aztán felfedezi, hogy az a fegyver, amelynek elpusztítására utasítást kapott, nem más, mint egy kisgyermek formáját viselő mesterséges intelligencia (Madeleine Yuna Voyles).
Ami a legnagyobb dicséretet érdemli Az Alkotó kapcsán, az kétségtelenül a film pazar és kreatív látványvilága. Már csak azért is, mert az alkotás összköltségvetése 80 millió dollár volt, a valamivel több, mint két órás játékidő alatt mégis olyan képsorok sorjáznak, mint a 200–300 millió dolláros nagy blockbusterek esetében. Gareth Edvard stábjával, amit csak tudott, eredeti helyszínen rögzített, nem épített óriási díszleteket, nem dolgozott mo-cappel és zöld hátterekkel. A látványeffektusokat szinte kivétel nélkül az utómunkálatok során adták hozzá a felvételekhez. A forgatás kuriózumát képezte az is, hogy a helyszínen dolgozó színészek és statiszták azt se tudták, hogy embereket vagy robotokat játszanak. Minderről az alkotók utólag döntöttek a felvételek által kínált lehetőségek és a sztori igényeinek megfelelően. Persze abból, hogy a film ilyen gerillamódszerekkel készült, a néző semmit sem vesz észre. A zsúfolt, sötét jövőbeli ázsiai nagyvárosok a leglátványosabb cyberpunk alkotásokat idézik. A thaiföldi vidéki tájképekbe remekül illeszkednek a robotok által létrehozott települések. A harci jelenetek pedig izgalmasak és szemkápráztatóak, amelyet nagy totálban láthatunk, nem pedig a szereplők arcába tolt kamerával, ahogy ezt a kis költségvetésű akciófilmeknél megszokhattuk.
Természetesen Az Alkotó nem pusztán csak egy látványfilm. Megannyi fontos témát dolgoz fel a történet. Mindenekelőtt az MI-k és az emberek kapcsolatáról. Legfőképp azonban az emberi természetről nyújt egy nem túl hízelgő képet. Ebben a lehetséges jövőben a robotok intelligenciája már egyenértékű az emberekével, sőt bizonyos tekintetben már felülmúlja alkotóit. Az emberhez hasonlatos gépek itt már megadják a végtisztességet a lejárt élettartamú társaiknak, sőt egyesek imádkoznak is érte, képesek barátsággal vagy szerelemmel viszonyulni más MI-hez vagy emberekhez. Mégis az emberek továbbra is úgy irtják őket, mintha csak többfunkciós porszívók vagy mosógépek lennének. A katonák a legborzalmasabb tetteiket is megmagyarázzák azzal, hogy puskacsövük rosszabbik felén állók nem többek puszta gépeknél. És miközben a néző azokat a képsorokat nézi, amelyekben az amerikai haderő hadműveleteket folytat az MI-k ellen Új-Ázsia zsúfolt nagyvárosaiban, vagy éppen a hegyek között megbúvó békés falvaiban, arról is elgondolkodhat, hogy vajon jogában áll-e egy nagyhatalomnak ilyet művelnie más országok földjén. Ezen jelenetek láttán az embernek óhatatlanul az utóbbi évtizedek antiterroristának és különlegesnek nevezett katonai hadműveletei jutnak az eszébe.
A sci-fi műfaj kedvelői persze sok ismerős elemmel találkozhatnak a film láttán. Amikor 2020 februárjában Gareth Edvard bejelentette, hogy ezen a filmen dolgozik, nem is titkolta, hogy olyan filmekből merítette az ihletet, mint az 1979-es Apokalipszis most, az 1982-es Szárnyas fejvadász vagy éppen az 1988-as legendás japán sci-fi anime, az Akira. Az Alkotó sajnos nem ér fel ezekhez a nagy klasszikusokhoz. Ehhez további mélyebb rétegekre lett volna szükség. Gareth Edvard munkája mégis megérdemli azt, hogy jegyet váltsunk rá. A sci-fi rajongók ugyanis az utóbbi években nem kaptak mást Hollywoodtól, mint folytatások, újrafeldolgozások és folytatásnak csomagolt újrafeldolgozások tömkelegét. Pedig épp most, a korunkban tapasztalható szédítő technikai fejlődés közepette, amikor újabb űrverseny van kibontakozóban és a mesterséges intelligencia lassan valósággá válik, kéne a tudományos-fantasztikus műfajnak termelnie az új és friss ötleteket. Ezért dicséretes Gareth Edvard legújabb rendezése, még akkor is, ha a nagyoktól merített ihletet hozzá, az a lényeg, hogy mert egy új, önálló filmmel előállni, méghozzá egy egyedi látványvilágú, fontos témákat boncolgató alkotással.
Nyitókép: Illusztráció – Pixabay.com
