Forradalom és szabadságharc

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc a magyar történelem egyik, ha nem a legmeghatározóbb történelmi eseménye. A kommunista hatalomátvétel után 1949-től megkezdődött a magyar társadalom szovjetilizálása. Az ország vezetése pártállamban zajlott le és a hatalomra a Magyar Dolgozók Pártja került, a döntéseket pedig Rákosi Mátyás és bizalmasai hozták meg. A szovjet elvárásoknak megfelelően nagy hangsúly fektettek a nehézipari fejlődésre, valamint kollektivizálták a mezőgazdaságot. A célok elérése érdekében bevetették az Államvédelmi Hatóságot, ami a legtöbb esetben terrort alkalmazott. Ennek következtében több tízezer ember került börtönbe, munka-, vagy internáló táborba.

A fordulat 1953-ban következett be Sztálin halálát követően. Magyarországon csődöt mondott a diktatúra és a lakosság életszínvonala hatalmasat zuhant. Miniszterelnökké nevezték ki Nagy Imrét, aki 1953–1954 között reformpolitikát folytatott a szovjet hatalom támogatásával. Ennek köszönhetően visszafogták a kollektivizálást, csökkentették a nehézipar fejlesztését, valamint amnesztiában részesültek a politikai foglyok is. Később a szovjet vezetés ezt a fajta politikát túlzottnak ítélte és 1955-ben eltávolították Nagy Imrét a pozíciójából. Nagy Imre kormányzása után már nem lehetett visszatérni az 1953-as előtti hatalomgyakorlási rendszerhez és ez meghatározta a folytatást. Ebben az új időszakban egyre erősödött az ellenzék Magyarországon, követelték a törvénytelenségek felderítését és a bűnösök felelősségre vonását. 1956-ban megalakult a Petőfi Kör, amelyet értelmiségiek alkottak. A Petőfi Kör nyilvános vitákat rendezett, amely során kemény szavak és bírálatok hangzottak el a múlt eseményeivel kapcsolatban. Ezen vitákra nagy tömegek gyűltek össze, főleg az értelmi réteg köréből.

Magyarországon 1956. október 6-án Rajk László és társainak újratemetésén már érezhető volt a feszültség. Október közepén megalakult a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége, amely a kommunista párttól függetlenné nyilvánította magát. Október 22-én a budapesti műegyetem ifjúsága 16 pontba foglalta össze a legfontosabb követeléseit, melyben szerepelt a nemzeti önállóság visszaállítása és a szovjet befolyástól való elszakadás igénye, valamint Nagy Imre visszahelyezése a kormányba stb. A MEFESZ békés tüntetést szervezett a követelések nyomatékosítására október 23- án, ám végül ez lett a forradalom kiindulópontja. A tüntetés a Petőfi-szobornál kezdődött, majd a Bem téren folytatódott. Közben megjelent a forradalom egyik jelképe a lyukas zászló, melyből eltávolították a szovjet államcímert. Nagy Imre a Parlament előtt szólt a tüntetőkhöz, ám beszéde csalódás volt, hiszen nyugalomra és békére intette a tömeget. A tüntetők a rádióba akarták beolvasni a 16 pontot ám ezt központi utasításra megtagadták tőlük.

A rádió épületénél alakultak ki az első összecsapások a tüntetők és az ÁVH-sok (Államvédelmi Hatóság) között. Az eseményekre a pártvezetés statáriummal és kijárási tilalommal reagált. A kedélyek csillapítása érdekében Nagy Imrét október 24-én ismét miniszterelnökké nevezték ki. Eközben a főváros több pontján fegyveres harcok zajlottak a szovjet katonai erők és a fiatal forradalmárok között. Október 25-én békés tüntetést rendeztek a Parlament előtti Kossuth-téren, ám a háztetőkről az ÁVH-sok a tömegbe lőttek. Rengeteg halott és sebesült lett, ami csak olaj volt a tűzre, így fokozódtak a fegyveres harcok a fővárosban.

A fordulat napjának október 28-át tartják, amikor rádióbeszédében Nagy Imre tűzszünetet hirdetett. A kormány tárgyalásokat kezdett a szovjet csapatok kivonulásáról, valamint bejelentették az ÁVH feloszlatását is. Az elkövetkező napokban lényeges változások történtek. Elkezdték szabadon bocsájtani a politikai foglyokat, feloszlatták a Népfrontot, amely korábban minden pártot egybetömörített. Közben átalakul a kormány, elkezdődik a helyi szintű irányítás stb. Október végére úgy tűnt, hogy érdemi demokratikus átalakulás megy végbe az országban, ám várható volt, hogy a Szovjetunió ezt nem fogja hagyni. Nem engedheti meg magának, hiszen akkor ez a kelet-közép-európai szovjet tömb bukását jelentené és Magyarország példáján más államok is hasonló útra lépnének.

Október 31-én Moszkvában döntés született arról, hogy a magyar forradalmat fegyveres erővel kell felszámolni. Nagy Imre érzékelte a veszélyt és az ENSZ segítségét kérte, ám érdemi segítségnyújtás nem érkezett. November elsején a magyar kormány kétségbeesésében kilépett a Varsói Szerződésből és semlegessé nyilvánította magát. Közben Moszkvában tovább folytak az előkészületek a forradalom leverésére. Kádár Jánost Moszkvába vitték, ahol tájékoztatták a készülő szovjet támadásról és arról, hogy őt szeretnék Nagy Imre helyére. Kádár vállalta a rábízott feladatot, amivel lényegében elárulta a forradalmat.

November 4-én hajnalban végül megszakadtak a tárgyalások, Maléter Pál hadügyminisztert letartóztatták, majd végül hajnali 4 órakor megkezdődött a szovjet fegyveres beavatkozás a forradalom leverésére. Nagy Imre a támadás után rádióbeszédet mondott, melyben közölte, hogy a kormánya továbbra is a helyén van és a saját kormányát tekintette törvényesnek Kádáréval szemben. Kádár úgy hitte, hogy nem kell a szovjet csapatoknak számottevő ellenállással számolniuk, ám ez nem így történt. November 4–11. között a főváros számos pontján és több vidéki városban is folytak a harcok a szovjet csapatok ellen, ám hamar egyértelművé vált, hogy a hatalmas túlerővel szemben semmi esély. November közepére a harcok gyakorlatilag véget értek.