Ridley Scott angol filmrendező és producer igazi veteránnak számít a maga szakmájában, hiszen az 1960-as évek óta készíti rendületlenül a filmjeit. Karrierje hosszúságánál azonban érdekesebb, hogy Scott filmjei többnyire két egymástól eltérő műfajban készülnek. Egyrészt előszeretettel forgat tudományos-fantasztikus filmeket. Ezen alkotások közül nem egy ma már a műfaj klasszikusának, sőt egyenesen kultuszfilmjének számít. Ridley Scott az első, átütő sikerét is egy sci-fi-vel érte el, mégpedig az 1979-ben bemutatott A nyolcadik utas: a Halál (Alien) című filmjével, amelynek főszereplője egy hátborzongató földönkívüli lény. A Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regényéből készült 1982-es Szárnyas fejvadász pedig nem pusztán a műfaj, de a filmművészet egyik legjelentősebb alkotása. Ez a film a cyberpunk egyik előfutára, amely mind a popkultúrára, mind a mozgóképre óriási hatást gyakorolt. A Szárnyas fejvadászban látott képsorok, utalások, szimbólumok azóta is rendre előkerülnek más alkotásokban. Scott a sci-fi mellett rendre készít történelmi filmeket, amelyeket leginkább az eposzi jelzővel lehet jellemezni. Elég ha csak az Amerika felfedezését elmesélő 1492 – A paradicsom meghódítására, a keresztes hadjáratok korában játszódó Mennyei királyságra vagy a Mózes történetéről szóló Exodus: Istenek és királyokra gondolunk. De Scott legnagyobb sikerét is e műfajban érte el, mégpedig az öt Oscarral, köztük a legjobb filmnek járó szobrocskával díjazott Gladiátorral.
Az immár nyolcvanhat éves Ridley Scott új filmje, amely nemrég került a mozikba, szintén az utóbbi műfajban készült. És nem kevesebb célt tűzött ki maga elé, minthogy bemutatja Napóleon életét. A francia császár népének leghíresebb és az európai történelem egyik legismertebb alakja, a hadvezetés talán legnagyobb zsenije. Neve egy egész korszakot fémjelez. Megítélése több mint kétszáz évvel a napóleoni háborúk után sem egyértelmű. Napóleon ugyanis igen összetett személyiség volt. Egyszerre volt egyeduralomra törő zsarnok és előrelátó reformer, aki megteremtette a modern francia állam alapjait. Hódító háborúival közel két évtizedre lángba borította az öreg kontinenst, ugyanakkor az elfoglalt területeken bevezette a polgári törvénykönyvet, amellyel elősegítette az uralkodói abszolutizmus felbomlását és a modern, polgári államok létrejöttét. Mind a mai napig Napóleon törvénykönyve befolyásolja a világ jogrendszerének negyedét, Európában, Amerikában, Afrikában és Japánban. Egy szó, mint száz: filmes eszközökkel átfogó képet adni Napóleonról nem egyszerű feladat. Ridley Scott mégis erre vállalkozott. Kérdés, hogy sikerült-e ez neki.
A film a nagy francia forradalom legvéresebb időszakában veszi fel a fonalat, amikor Napóleon (Joaquin Phoenix) jobbára ismeretlen katonatisztként megkapja a feladatot, hogy foglalja vissza Toulon erődjét, amelyet a brit flotta által támogatott royalisták tartanak ellenőrzésük alatt. A becsvágyó hadvezér teljesíti a feladatot, sőt karrierje elkezd meredeken felfelé ívelni. Közben Napóleon egy bálon megismerkedik Joséphine de Beauharnaisszal (Vanessa Kirby). Köztük egy furcsa se veled, se nélküled kapcsolat alakul ki. Innentől kezdve a nézők a francia császár legfontosabb hadjáratait, valamint Napóleon és Joséphine viharos házasságának történéseit láthatják egészen Napóleon 1821-es haláláig.
E dióhéjnyi ismertetőből is könnyű megállapítani, hogy Ridley Scott nem törekedett arra, hogy filmjével Napóleon életét a maga teljes komplexitásában mutassa be. Helyette két általa fontosnak vélt aspektust ragadott ki az életműből és azt vitte vászonra. A nézők szeme előtt felváltva a császári palota hálószobáiban és szalontermeiben történtek, illetve a napóleoni háborúk legnagyobb csatái elevenednek meg. Legtöbb nézőnek ez utóbbi minden bizonnyal el is fogja nyerni a tetszését, ugyanis túlzás nélkül mondhatjuk, hogy nagy vásznon évek óta nem láthattunk olyan látványos és grandiózus csatajeleneteket, mint ebben a filmben. Emellett itt elevenednek meg a hadvezér életének legfontosabb állomásai, a már említett Toulon ostroma mellett az egyiptomi hadjárat, a brumaire-i államcsíny, a császári koronázás, az austerlitzi csata, a borogyinói csata, Moszkva felégetése és a waterlooi csata. Emellett e képsorok hordozzák a film legfontosabb üzenetét is. A véres csatajelenetek arra hivatottak, hogy szembesítsék a nézőt, mit is művelnek az ágyúk, ha azokkal a tömegbe lövetnek. Minden ilyen jelenetnél a moziterem beleremeg az ágyúdörgések zajába. Napóleon pedig, mint tudjuk, tüzértisztként, pont e fegyverek ügyes, sőt ravasz felhasználásával aratta legnagyobb diadalait. Ridley Scott minden romantikát és pátoszosságot mellőzve mutatja be a milliók halálát követelő napóleoni háborúk kegyetlenségét.
A Napóleon fémjelezte háborúk mellett a film a hadvezér és Joséphine kapcsolatát mutatja be, nagyjából ugyanannyi játékidőben, mint a hadjáratokat. És pont ez a legnagyobb baja a filmnek.
Bár Napóleon életének valóban egyik kulcsfontosságú eleme a Joséphinhez fűződő viszonya, az alkotók talán túl sokat időztek a francia császár élete ezen aspektusának bemutatásán, miközben a filmben egyetlen képkocka erejéig sem láthatjuk a reformer uralkodót, árnyalva ezzel a törtető zsarnok képét, amelyet lefestenek számunkra. Továbbá a napóleoni háborúk legnagyobb csatája, a lipcsei csata is kimaradt a filmből. Mindez azért is fájó, mert csak néhány hálószoba-jelenetet kellett volna kivágniuk az alkotóknak ahhoz, hogy ezek az elemek is helyet kapjanak a filmvásznon. Tegyük hozzá azonban azt is, hogy lássuk bár Napóleont hitvese társaságában, vagy ágyúlövedékek kereszttüzében, Joaquin Phoenix minden esetben kiválóan alakítja a címszereplőt. Érdekesség, hogy az amerikai színész immár másodszor visel császári koronát Ridley Scott filmjében, ugyanis korábban a Gladiátor című filmben ő formálta meg az őrült római imperátort, Commodust.
Összességében elmondhatjuk, hogy Ridley Scott legújabb történelmi filmje az előző történelmi filmjeihez hasonló eposzi és grandiózus alkotás. A csatajeleneteit tekintve pedig talán az eddigi leglátványosabb mozija. Így annak, aki nagy vásznon szeretné látni a napóleoni háborúk ágyúdörgéstől hangos harctereit, érdemes jegyet váltania rá, annál is inkább, mert a korszak kegyetlenségeit még nem mutatták meg ennyire kendőzetlenül. A film tehát Napóleont főleg mint hadvezért, hódítót és egyeduralomra törő zsarnokot mutatja be. Ha ezt a képet árnyalni is próbálták volna, akár egy mestermű is születhetett volna. Igaz, néhány hónap múlva az AppleTV+-on látható lesz a Napóleon több, mint négyórás rendezői változata. Talán abban már egy sokkal összetettebb francia császárt láthatunk, mint e két és fél órás változatban.
