A kerek évfordulók mindig remek alkalmat szolgáltatnak arra, hogy egy-egy jeles történelmi eseményre, vagy kiemelkedő személyiségre fordítsák a közvélemény figyelmét. Az emlékezetpolitikával megbízott szakemberek nem véletlenül ezekre az alkalmakra időzítve jelentetnek meg filmeket, dokumentumfilmeket, könyveket, tanulmányköteteket, tartanak megemlékezéseket, konferenciákat, avatnak szobrokat, emlékműveket. És ezzel nincs is baj, hiszen az évforduló aprójának köszönhetően az adott eseménnyel vagy személlyel olyanok is megismerkedhetnek, akik a hétköznapokban nem feltétlenül foglalkoznak a régmúlttal. Példának okáért 2014 és 2018 között az I. világháború 100 éves évfordulója alkalmából annyi könyv, film, dokumentumfilm készült, emellett oly sok archív anyag került fel, többek között videók, újságok, dokumentumok, ingyenesen a világhálóra, hogy ennek köszönhetően ez a tragikus világtörténelmi esemény sokkal jobban a köztudat részévé vált, mint amennyire az évfordulót megelőzően volt. Sajnos azonban vannak évfordulók, amelyek felett valahogy elsikkad a figyelmünk. A mai napon is egy ilyen évforduló van éppen, ugyanis 300 évvel ezelőtt pontosan ezen a napon született Immanuel Kant német filozófus, a német idealizmus megteremtője, akinek a nevéhez többek között a kategorikus imperatívusz megalkotása, a filozófiai „kopernikuszi fordulat” és a transzcendentális idealizmus fűződik. Persze ebből az alkalomból ezekben a napokban egyes egyetemek filozófia tanszékein tartanak emlékkonferenciákat, néhány szaklapban megjelenik pár Kanthoz kötődő írás, esetleg a közösségi oldalakon is felbukkan egy-egy Kantról szóló bejegyzés. A nagy német filozófus azonban ennél sokkal, de sokkal többet érdemelne.
Immanuel Kant 1724. április 22-én született a kelet-poroszországi Königsbergben, a mai Oroszországhoz tartozó Kalinyingrádban, és ott is hunyt el 1804. február 12-én. Élete nem bővelkedett drámai fordulatokban. Kant igazi szobatudós volt, aki egyszerű életet élt. Szülővárosát csak néhány alkalommal rövid időre hagyta el, országának határait pedig soha nem lépte át. Bár kétszer volt vőlegény, sohasem nősült meg. Mindig ugyanazon az útvonalon sétált, kortársai úgy tartották, pedáns napirendjéhez órát lehetett igazítani. Mégis munkássága megváltoztatta a tudományos gondolkodást és hatást tudott gyakorolni az elkövetkező évszázadokra.
De miben áll Kant jelentősége? Miért tartjuk őt az egyik legnagyobb filozófusnak? A XVII. századtól egészen Kantig a filozófiában két fő irányzat létezett: a racionalizmus és az empirizmus. A racionalisták szerint minden megismerés forrása az ész. Szerintük fogalmaink a tapasztalat előtt és attól függetlenül is léteznek. Ezzel szemben az empiristák azt mondták, hogy minden ismeretünkre csak a saját tapasztalataink útján tehetünk szert. Elvetették a velünk született fogalmak létezését, minden ismeretet az érzéki észlelésekre vezettek vissza. A racionalista-empirista szembenállás évtizedekig meghatározta a tudományos közbeszédet, és oly módon osztotta meg az egész tudóstársadalmat, mint manapság a politikában a jobb-bal ellentét. Kant a racionalisták és az empiristák gondolkodásmódját is tanulmányozta, végül David Hume skót empirista filozófus művei ébresztették rá e szembenállás meghaladásának szükségességére.
Felismerte, hogy a racionalizmus dogmatizmushoz, míg az empirizmus szkepticizmushoz vezet. Megállapította, hogy „az érzéki szemléletek fogalmak nélkül vakok, a fogalmak szemléletek nélkül üresek”. Ezért megpróbálta A tiszta ész kritikája című 1781-ben megjelent művében a két szemléletmódot közös nevezőre hozni. E könyvében részletesen kifejtette, hogy vannak olyan ismereteink, amelyek a tapasztalatból erednek. Kant ezeket nevezte a posteriori ítéleteknek, de azt is leszögezte, hogy vannak olyan ismereteink is, amelyek teljesen függetlenek az érzéki benyomástól. Szerinte ilyenek például a matematikai bizonyítások.
Kant ezeket a priori ítéleteknek nevezte. A königsbergi professzor ezen megállapításai is forradalmiak voltak, de ő még ennél is továbbment, ugyanis szintén A tiszta ész kritikájában felismert valamit, amit előtte még senki: azt, hogy a tárgyak igazodnak a megismeréshez és nem a megismerés a tárgyakhoz, ahogy azt addig hitték. Ez annyit jelent, hogy a megfigyelő nem pusztán szemlélője a világnak, hanem előzetes tudása, ítéletei révén alakítja is a világot, fogalmakat és eszméket alkot róla. Éppen ezért, mutatott rá Kant, mielőtt megismernénk a világot, először magát a megismerés folyamatát kell megértenünk. Ezt kell a filozófiai vizsgálat középpontjába helyezni. Egyszóval a világ helyett az ember vált a filozófiai vizsgálódás legfőbb tárgyává. Kant ezt a szemléletváltást filozófiai „kopernikuszi fordulatnak” nevezte. Nem véletlenül, ugyanis a filozófiában ez a szemléletváltás, akkora fordulat volt, mint amikor Kopernikusz előállt azzal, hogy a Nap áll a világegyetem központjában, és nem a Föld. Kant az ismeretelmélet mellett az etika területén is maradandót alkotott. A gyakorlati ész kritikája című, 1788-ban megjelent művében megfogalmazta azt a legfőbb morális törvényt, amely túlzás nélkül mondható, hogy azóta is a nyugati világ egyik alapköve. Ezt nevezzük kategorikus imperatívusznak, amely valamelyest leegyszerűsítve azt mondja ki, hogy minden embernek úgy kell cselekednie, hogy magatartása általános szabály lehessen mindenki számára.
Immanuel Kant tehát alapvetően meghatározta az emberi gondolkodást, azt, hogy miként tekintünk a megismerésre, tudásra, erkölcsre. A filozófiára azonban manapság egyre többen tekintenek úgy, mint valami szükségtelen és felesleges okoskodásra. E szemlélet miatt már ott tartunk, hogy tájainkon a több mint kétezer-ötszáz éves múltra visszatekintő bölcselet – Platón, Arisztotelész, Descartes, Hegel, Nietzsche stb. – diszciplínája szinte teljesen kiszorult az oktatásból, már szinte csak a gimnáziumokban tanítják azt. Így hát azon sem csodálkozhatunk, hogy Kant születésének 300. évfordulója nagy hírverés nélkül telik el. A filozófiát bírálók, úgy tűnik, nem vesznek arról tudomást, hogy a tudomány mindaddig nem haladhat előre, míg a filozófia eszköztárával először olyan alapvető kérdésekre nem adunk választ, mint hogy honnan erednek a fogalmaink, hogyan ismerjük meg a körülöttünk lévő világot és egyáltalán létezik-e valódi megismerés. Kant éppen ezekre a kérdésekre kereste a válaszokat, és a válaszadásban olyan messzire jutott, mint az emberiség történetében rajta kívül csak nagyon kevesen. Mégsem ünnepeljük őt méltóképpen. Érdekes, hogy a Távol-Keleten a Kanthoz hasonló filozófusokat nagyobb becsben tartják, mint nálunk. A kínaiak például 2011-ben ünnepelték legnagyobb filozófusuk, Konfuciusz születésének 2560. évfordulóját. Ebből az alkalomból a Konfuciusz-templom konfuciuszi főiskolája nagyszabású kulturális fesztivált tartott. A pekingi Mennyei Béke terén felállították a kínai bölcselő 9,5 méteres monumentális bronzszobrát, azon a téren, ahol addig kizárólag csak Mao ce-tungra utaló emlékeknek volt helye. Sőt ebben az időben egy életrajzi film is készül Konfuciusz címmel, amelyben Chow Yun-fat alakította a kínai filozófust. A nyugati világ e tekintetben példát vehetne Kínáról.
Nyitókép: Pixabay
