A kontinens történelme szempontjából jelentős évfordulókról emlékezünk meg a mai napon, egyrészt a náci Németország felett aratott győzelem napját, másrészt pedig az Európa-napot is ünnepeljük. A hat éven át tartó és az addigi történelemben nem látott méretű vérengzés rádöbbentette Európa vezető politikusait, hogy változtatniuk kell a hatalmi politikájukon. Winston Churchill volt a legelső jelentős európai politikus, aki 1946. szeptember 19-én Zürichben megtartott híres beszédében komoly lehetőségként vetette fel az Amerikai Egyesült Államok mintájára megalakuló Európai Egyesült Államok létrehozását. Néhány évvel később már körvonalazódni kezdett egy új európai politikai együttműködési terv, amit elsőként Robert Schuman francia külügyminiszter javasolt. Európa napján konkrétan az 1950. május 9-én tett Schuman-nyilatkozat évfordulójára emlékezünk, amely lefektette a későbbi Európai Unió alapjait. Schuman a tervezete által egy olyan politikai együttműködést javasolt, amely megakadályozná egy újabb háború kitörését a kontinens országai között. A szóban forgó nyilatkozat nyomán már a rákövetkező esztendőben megalakult az Európai Szén- és Acélközösség, vagyis a Montánunió, amit hat alapító tagállam, Franciaország, Nyugat-Németország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg hozott létre. A szervezet lényege, hogy a szén- és acéliparukat közös irányítás alá helyezik, amely által egyik ország sem képes fegyvereket gyártani, amiket a másik ellen fordíthatna. A szerződés sikerén felbuzdulva a hat alapító tagállam 1957-ben aláírta a Római Szerződést, amellyel létrejött az Európai Gazdasági Közösség, valamint az Európai Atomenergia-közösség is. A napjainkban is ismert Európai Unió alapjait azonban az 1992-ben megkötött és 1993-ban hatályba lépő maastrichti szerződésben fektették le. Az unió kialakulásának nagyvonalakban áttekintett története után talán érdemes lenne rámutatni a közösség utóbbi három évtizedének sikereire, de a hibáira is. Az Európai Unió minden korábbinál nagyobb sikereket könyvelhetett el, hiszen biztosította tagországainak békéjét, határokon átívelő egységes piacot hozott létre, jelentős mértékben emelte a polgárok életszínvonalát, és nem utolsósorban világszinten mérten is nagyhatalommá vált. Napjainkban azonban mindezen tényezők megrendülni látszanak. Az utóbbi években az unió számos gazdasági és szociális kihívással volt kénytelen szembenézni, amely többször válságba taszította a közösséget, és rámutatott annak hibáira. Elég, ha csak a menekültválságra, a brexitre, a koronavírus-járványra vagy a jelenleg már több mint két éve dúló és Európa békéjét alapjaiban megrengető ukrajnai háborúra gondolunk. Nem tévedünk sokat, ha jelen pillanatban ez utóbbit tekintjük a kontinens békéjére nézve az egyik legnagyobb fenyegetésnek. A háború komoly válságot okozott Európában, az Oroszország ellen bevezetett szankciók nem hozták meg a várt eredményt, sőt épp ellenkező hatást váltottak ki az uniós gazdaságra. Emmanuel Macron francia elnök április 25-én a Sorbonne-on elmondott beszédében is hangsúlyozta, Európa biztonságát, jólétét és kultúráját is veszély fenyegeti. A francia elnök néhány hónappal ezelőtt tett hajmeresztő kijelentése, hogy nyugati csapatokat vezényelhetnének Ukrajnában, nagy port kavart, de több európai ország helyeselte a felvetést. Úgy tűnik, hogy Macron csak a levegőbe beszél, hiszen még mindig nem lépett a tettek mezejére, Franciaország Ukrajnának nyújtott katonai támogatása ugyanis még mindig nagyban elmarad Németországétól. Az európai politikusok háborús kijelentései azonban mindenképpen aggodalomra adnak okot, és a második világháború vége után csaknem nyolc évtizeddel ismét az egész kontinensre kiterjedő háború réme fenyeget. Egyes elemzők szerint minden egyes felmerülő probléma mögött valójában az Európai Unió vezetőségének válsága áll. Az előttünk álló európai parlamenti választásokat követően talán ezen a téren némi változás következik be, és az EU megindul a háború békés rendezése és egyúttal a válságból való kilábalás útján.
Nyitókép: Pixabay
