Már megest áll a bál! Ne is kérdezzék, hogy hol, szerintem mindenhol: Noviszádon, Kozovóban, Ukrajnában, a Közel-Keleten, Dél-Kóreában… És az még hagyján, hogy áll, ám egyikről sincs tuti ismeretünk. A zősök szoktak néha messélni ojan történelmi időkről, amikor még nem létezett világháló, nyugalom volt, és tudni lehetett, mi történik, a zemberek akkor is tisztában voltak az eseményekkel, ha a tévé nem mondta be, vagy a zújságok nem írták meg. De amióta megjelent ez a fránya internet, pláne a közösségi oldalak, már semmiben sem lehetünk biztosak, mert ahány csatorna, annyi igazság! Mintha mindenki a saját módján támadná az objektív igazságot, amely ily módon teljesen homályba vész, úgy tűnik, senkinek sem érdeke, hogy feltáruljon a maga valójában. Mindenki mondja a magáét, ott szépít, ahol csak lehetséges, és ott torzít, ahol csak tud, csakhogy a saját szájíze szerint állítsa be a történéseket. A zősök néha azt sem tudják merre kapkodják a fejüket, ha meg szeretnének tudni valamit a világról.
– Néha olyan érzésem van, Tematild – töprenge atata –, mintha egyeseknek éppen az lenne a szándékuk, hogy teljesen elbizonytalanítsanak bennünket.
– Értem, mire célzol, Tegyula – bólogata az öreglány –, arra a kártyára játszanak, hogy gyanút ébresszenek a zemberekben mindennel szemben.
– Előbb meg akarnak győzni a saját igazukról – magyarázá a fater –, és ha ez nem megy, akkor rá akarnak venni, hogy kételkedj a másikban is, káo mindenki egyforma!
– Ne mondj semmit – csóválá a fejét amama. – No, de mit szólsz a kozovói csatornarobbanáshoz?
– Témánál vagyunk, Tematild – nyugtázá az öreg. – Pristina és az EU terrorista akcióról meg szabotázsról beszél, Belegrád közben azt állítja, neki semmi köze az egészhez, s mindez hibrid támadási kísérlet Zerbia ellen.
– Nekem az a benyomásom, Tegyula, mintha valakik állandóan félelemben és rettegésben akarnának tartani bennünket – sopánkoda a muter.
– Van benne valami – gondola bele atata. – A migránsokkal kezdődött, aztán jött a Covid-mizéria, utána a zorosz–ukrán csihi-puhi következett, majd a zenergiaválság, az infláció meg a gazdasági összeomlás rémével való riogatás, később pedig már a zatomháborús fenyegetettség és a közel-keleti örök háború újbóli fellángolása borzolta a kedélyeket…
– És a hazai borzalmakról még nem is beszéltünk! – hüledeze az öreglány.
A témával kapcsolatban az éppen betoppanó Zacsek zomzédnak az alábbi vicc jutott az eszébe.
A laktanyába új parancsnok érkezik. Összehívja az ezredet, és azt mondja:
– Katonák! Az én szótáramból hiányzik az a szó, hogy félelem.
Mire egy hang hátulról:
– A majré vagy az ijedelem alatt tetszett nézni?
– Noviszádon is zajlottak a zesemények – tájékoztata a fater. – Az egy hónappal ezelőtt történt tragédiára emlékező tiltakozók vörösre festették a Zabadság teret.
– Ezek szerint immár Noviszádnak is van Vörös tere – közlé a Zacsek.
– Képzeljétek, a ćuprijai vasútállomáson meg a napokban leomlott a plafonból egy darab, pedig tavaly újították fel az épületet – újságolá felháborodva amama.
– Úgy látszik, a felújítással megbízott tervezőmérnök gyorstalpalón vagy távoktatásban végezte el az egyetemet – csipkelőde az öreg.
– Követelmény itt még egyáltalán bármiféle szaktudás?! – veté föl a költői kérdést a Zacsek. – Ha szétnézünk a vészbukon, azt látjuk, minél eszementebb egy sztori, annál kelendőbb. A hüjeség annyira ragályos, hogy fénysebességgel hódít. Az okosság terjedése hozzá képest a mozdulatlanság állapotához közelít.
– Jaj, hagyjuk már ezeket a súlyos témákat! – esedeze a muter. – Beszéljünk inkább az időjárásról. Azt olvastam, hogy kemény tél elé nézünk. A hegyvidéken már javában havazik is, a Kopaonikon majdnem félméteres a hótakaró.
– Mit ér az nekünk, amikor a hazai hegyvidék megfizethetetlen a hazai fizetésekből – sajnálkoza atata.
– Pedig télidőben mindig teli vannak a hazai üdülőközpontok honi hírességekkel – jegyzé meg az öreglány.
– A lényeg a hazai fizetésen van – világíta rá a fater.
Amiről a Zacseknak egy nyelvlecke jutott eszébe.
A nyelvtantanár megkérdezi Mórickát:
– Milyen időben vannak ezek az igék: én fázom, te fázol, ő fázik?
Mire Móricka:
– Hideg időben.
– Azt hallottam, hogy a Trampli azzal fenyegetőzik, ha nem hagynak fel az alternatívakereséssel a dollár lecserélésére, akkor nemcsak a kínai, hanem a zösszes Brics-országból érkező cuccot megvámolja, mégpedig száz százalékosan! – ismerteté amama.
– Szerintem üres hablaty az egész – legyinte az öreg. – A Trampli üres puskából lődözik. Lehetett ilyen nagyotmondásokkal választást nyerni, de nyilván másképp vélekedik majd a Trampli-szavazó, ha ráébred, hogy a száz százalékos vámmal nem a kínaiakat fogja megbüntetni a sárga siskás hajdani-majdani főseriff, hanem a bölcsen szavazó ámerikai polgár kínai kütyüje kerül majd dupla annyiba mint eddig!
– A fogyasztói társadalomról jut eszembe – messélé a Zacsek –, nálunk még meg sem szoktuk az önkiszolgáló kasszákat, a hanyatló Nyugaton pedig már betiltanák őket, mert alkalmasak a kajalopásra. Ott, ahol nincs bárkód, mindig az olcsóbb opciót ütik le. Ezt úgy hívják, hogy „banán-trükk”.
– Csak ki kell várni, hogy nálunk is felfedezzék ezt a lehetőséget! – fűzé hozzá a muter. – Csitt-csatt kiürülnek a boltok! Mi pedig ténylegesen is banánköztársaság leszünk.
– Ha már itt tartunk, a jövő héten ünnepeljük a zemberi jogok világnapját – jelenté be atata –, s miközben papíron egyre szélesedik ezen jogok spektruma, a való életben, úgy érzem, egyre inkább korlátozódik a megvalósításuk.
– A közösségi média korában nem ritkán önként mondunk le róluk – erősíté meg a Zacsek.
– Képesek vagyunk az adathalászok rendelkezésére bocsátani személyes adatainkat – zsörtölőde az öreglány –, csakhogy a vészbukon meg tudjunk nézni például egy cica produkcióját!
– A napokban váratlanul megkérdezte tőlem a zanyósom, szerintem miről álmodhat egy macska – számola be a Zacsek. – Éppen nézte a kályha mellett alvó macskát.
– A maga anyósa irtó ráérhet, ha van ideje ilyesmin spekulálni – élcelőde a fater. – Igazi Macskanő, ami magának azért jó, mert a Macskanő lánya a Cicababa!
– Ne is figyeljen rá, nagyon izgi kérdés – mondá amama. – És mit válaszolt neki?
– Biztos arról, hogy alszik – felele a Zacsek. – Netán egeret vagy madarat les. Esetleg a zomzéd kutyával párbajozik. Vagy hogy a gazdija éppen kibontja neki az alutasakos kaját. Azt mondta, az utóbbit nem hiszi, mert annak a szisszenésére biztos felébredne, majd megkérdezte, én miről szeretek a legjobban álmodni. Rövid agyalás után azt válaszoltam neki, legszívesebben arról szoktam álmodni, hogy nem csinálok semmit. Mire ő: a lustaság netovábbja, ha valaki azt álmodja, hogy nem csinál semmit!
– A lustaságról jut eszembe – így az öreg – azt olvastam, hogy a klímaváltozás miatt a lajhár veszélyben van.
– Megtörténhet, hogy lusta alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez? – fejté ki aggodalmát a muter. – Darwin óta tudjuk ugyanis, hogy nem a legerősebb fog túlélni, még csak nem is a legokosabb, hanem az, aki a legjobb alkalmazkodóképességgel rendelkezik.
– Azt hiszem, ebben az esetben egyáltalán nem a lajhárral van a baj – szögezé le atata.
Pistike, macskabarát igazságvadász
