A zősök a napokban azon morfondíroztak, vajon miről fogunk emlékezni 2024-re. Ojanok jutottak eszükbe, mint a noviszádi vasútállomáson történt tragédia, a lítiumbányászat körüli hercehurca, a zegyetemisták, a pedagógusok, a gazdák, a környezetvédők és ki tudja még ki mindenki tiltakozása, a sárga siskás Trampli Donald győzedelmeskedése az ámerikai elnökválasztáson, a zorosz–ukrán csihi-puhi folytatódása, az atomháború-fenyegetettség fokozódása, a közel-keleti forrongások, no meg a hosszú forró nyár. Emlékeztettem őket, hogy a mesterséges intelligencia térhódításáról se feledkezzenek meg, aminek következtében lassan már azt sem tudjuk, melyik felvétel hiteles, és melyik nem, és nekünk kell bizonyítani a gépeknek, hogy nem vagyunk robotok. A muter erre azt mondta, neki ne is messéljek ilyeneket, mert ő mindenen stresszel, és annak ellenére, hogy napról napra drágább a kaja, ilyenkor ő mindig falatozni kezd, amitől a mérlegen a cágér egyre jobban elfordul. Ettől meg hótziher bedepizik, és bánatában mi mást tehetne, mint hogy jól belakik valami fincsi édességből. Biztos ezt hívják ördögi körnek!
– Be kell neked vallanom, Tematild – ismeré el atata –, hogy csak amiatt nem rendeltem még kóstolónak az utóbbi időben irtó felkapott dubai csokiból a Temun, nehogy arra is rákapjál.
– Értékelem az aggodalmad, Tegyula – élcelőde az öreglány –, bár az igazat megvallva, inkább olvasgatom a szóban forgó pisztáciás cuccról érkező híreket, mintsem a tudósításokat a különféle robbantgatásokról világszerte.
– A sok egyéb eget rengető hír mellett kevés szó esett róla – mondá a fater –, ám uopste nem kis dolog, mi több, valóságos csoda, hogy Zíriában néhány nap leforgása alatt befejeződött a tíz éve tartó háború, és véget ért a hatvan éve fennálló diktatúra. Aszadék pedig Moszkvába menekültek.
– Azért meg kell hagyni, hogy a ruszki fővárosban időről időre micsoda illusztris társaság gyűlik össze – fűzé hozzá amama.
– És ahogy elnézem a híradásokat, egyáltalán nem kizárt, hogy jövőre is lesz ott gyüvés-menés – jegyzé meg az öreg.
– Van hely bőven – epéskede a muter –, körbe ülik a Putykó legendás hosszú asztalát, öntenek maguknak egy-egy stampedli vodkát, mellé a díszes szamovárból egy-egy csésze forró teát és jókat kártyázgatnak majd egymás közt.
– Emlékszik, zomzéd, hogy egyetemistaként ’96 telén milyen sokat tüntettünk? – nosztalgiáza az éppen betoppanó Zacsek zomzéd.
– Hogyne emlékeznék, zomzéd! – bólogata atata. – Egy téli cipőt elnyűttem a sok séta alatt, mire a hatalmat rávettük, hogy belássa, mégiscsak a „külföldi bérenceknek” titulált egyetemistáknak van igazuk.
– Sokan uopste nem bántuk volna, ha tényleg fizet valaki valamit – sóhajta a Zacsek. – De hát ezek a nyavalyás külföldiek másféle bizniszekkel járnak errefelé.
– Egyesek szerint a hallgatóknak tanulniuk kellene, nem pedig tiltakozniuk – ismerteté az öreglány.
– Valamilyen módon ez is a tanulás része – tűnőde a fater. – Az életre való tanulásé. És ha belegondolok: a kölköktől is lehet tanulni.
– Különösen azoknak, akik az index szót elsősorban az index szendvicsből ismerik, s akiknek a tudása többé-kevésbé vásárolt diplomából ered – erősíté meg a Zacsek.
– Nagyon fontos a tudás – merenge amama. – Emlékszem, kislány koromban azt messélték a nagyok, hogy a japánok azt állították, ők a vajdasági szántók megművelésével egész Európa ellátását biztosítanák.
– Szerintem azóta ezt a hazai politikusok is felfogták, ezért gondolják, hogy már Nyugat-Zerbiában nem kell a termőföld, bányásszunk inkább lítiumot – töprenge az öreg. – De még Vajdaságra sincs szükség teljesen, ezért az első osztályú szántóföldet beáldozzák gumigyártásra.
– Azért annyira mégsem mehet olyan jól a hazai parasztoknak, mert az idén többször is utcára vonultak – vakará az állát a Zacsek –, kicsi-kicsi és a traktorok az utakon voltak.
– Nem kevesen ott is hagyják a földművelést, és elmennek dolgozni valamelyik külföldi beruházó által működtetett gyárba – közlé a muter.
– Zalagmunkások országa lettünk – dünnyöge atata –, és ezt nevezik egyesek gazdasági sikernek.
– Mindenki magából indul ki – elmélkede a Zacsek. – Lehet, hogy a számukra ez valóban siker.
– Szerintem sokan közülük nem is igazán értik, miért fontos a termőföld – gondola bele az öreglány.
– Néha olyan érzésem van, mintha a zokosok egy része az Alan Ford-képregényből lépett volna elő – csipkelőde a fater –, és a sztripphősök életbölcsessége mentén működne: „Mit kell mindenen annyira begörcsölni, már sokkal nagyobb problémák is akadtak, és azokat sem oldottuk meg!”
– Jaj, hagyjuk már azt a fránya politikát – háboroga amama –, és inkább foglalkozzunk azzal, mi kerül szilvesztereste az asztalra.
– Ha az olyan könnyen menne! – csóválá a fejét a Zacsek. – Hagynánk mi, de hát minden politika! A biológiaoktatástól kezdve a szórakozás kiválasztásán keresztül addig, hogy mi is lesz az ünnepi menü.
– Úgy bizony – helyesele az öreg –, mert ha egy politikai döntés következtében túl drága a pisztácia, akkor kevésbé valószínű az ilyen ízesítésű torta az év leghosszabb éjszakájára!
– Nálunk minden kaja piszok drága! – zsörtölőde a muter. – A szármához szükséges káposztabunda már elérte a hús árát, a virsli pedig újabban fogalmam sincs miből készülhet, de már többet kell érte fizetni, mint a sertéscombért!
– Kész agyrém! – így a Zacsek. – Ezt nem én mondom, hanem a zanyósom, akinek az utóbbi időben az a hobbija, hogy listát készít arról, hogy egyes termékek mennyibe kerülnek itt meg ott, aztán pedig azon hüledezik, hogy ugyanaz az áru valahol ötven-hatvan, sőt akár száz százalékkal is drágább mint másutt! Kész agyrém!
– Teljesen megérdemelten választottak ilyesvalamit az év szavának – tájékoztata atata. – Az Oxford University Press nemrég bejelentette, hogy 2024-ben az év szava a „brain rot” vagyis az „agyrohadás”, kicsit szebben az „elmevész”, így fordította ugyanis le az először az író Thoreau által használt kifejezést a mű magyar fordítója.
– Rengeteg kutatás figyelmeztet arra, hogy a túlzott internethasználat mennyire sebezhetővé teszi az agyat – hívá fel a figyelmet az öreglány egy kósza pillantást vetve rám.
– A zakemberek szerint a zinternethasználat ojan, mint az evés – magyaráza a fater –, nem lehet mindig krémest meg kocsonyát falni, néha a spenótot és a zöldborsót is meg kell enni.
– Ez a hasonlat irtó tetszik! – lelkendeze a Zacsek. – Ezek szerint ahogy a szervezet normális működéséhez változatos táplálkozásra van szükség, ugyanúgy az agynak is különféle adatokra van szüksége ahhoz, hogy aktív maradhasson.
– Az algoritmusokkal meg éppen az a gond, hogy gyorsan megtanulják, mi tetszik nekünk, és onnantól kezdve minduntalan csak azt az egyet kínálják! – döbbene rá amama.
– A zinternet kétségtelenül a tudás legnagyobb tárháza, ám uopste nem mindegy, mit kezdünk vele – összegeze a Zacsek. – Ha állandóan csak valami virtuális cukiságokra használjuk, gyorsan elveszítjük a fonalat a valósággal.
– Aminek a következménye az agyrohadás – állapítá meg az öreg.
– Legalább zabadon lehet játszani a hüjét, Tegyula – kuncoga a muter.
– Tévedsz, Tematild, épp ellenkezőleg áll a dolog – világosítá föl őt atata. – Ahogy a Woody Allen már rég megmondta: ha intelligens vagy, annak az az előnye, hogy bármikor megjátszhatod az ostobát, ám ennek az ellenkezője teljesen ki van zárva!
Minden kedves olvasónak boldog új esztendőt, bort, búzát, barackot, gyöngyöző pezsgőt és kurta farkú malacot kíván Pistike, a humortalanok agyréme
