Ne tessenek haragudni rám, bevallom férfiasan, na jó, kisfiúsan, hogy én már képtelen vagyok számon tartani minden tüntetést, megmozdulást és egyéb akciót, amiről a zősök szót ejtenek. És nemcsak ők! Mintha másról sem szólnának a hírek. A nénik a buszban, a bácsik a parkban, a vásárlók a boltokban mind ezekről az eseményekről társalognak. Belekukkantok a zokostelómba, és ott is ezek jönnek velem szembe. Mintha a zemberek elfelejtették volna nézni a focit, megosztani egymással a sütirecepteket meg kitárgyalni a cicás képeket a vészbukon! A noviszádi hidak múlt hétvégi blokádját nyilván mindenki látta. Azt azért nehéz lett volna elkerülni, mert ott aztán jó sokan összejöttek. Felvonultak a héten a belegrádi városi közlekedési vállalat dolgozói, kiálltak a tüntető egyetemisták mellett a nyugdíjasok, harmincnapos sztrájkba léptek a zügyvédek, és úgy tudom, hogy még a lítiumbányászat ellen is volt tiltakozás. Az iskolákat már meg sem merem említeni, mert egyik-másik közülük szinte külön politikát folytat. Szóval, mindenki nyüzsög ezerrel, csak éppen a Vučkóval nem akar tárgyalni senki sem, a napokban mind a tiltakozó hallgatók, mind a Belegrádi Egyetem rektori kollégiuma elutasította a zállamfő párbeszédre vonatkozó felhívását.
– Képzeld, Tegyula – hüledeze a muter –, mindazok után, ami az elmúlt időszakban történt és történik körülöttünk, Parlament Ana azt nyilatkozta, hogy uopste nincs politikai válság az országban!
– Ha ő mondja, akkor biztos úgy van, Tematild, ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem a meglátását – közlé atata. – Ugyanakkor, távozóban a kormány, a képviselőház egy ideje nem ülésezik, az egész ország területén hónapok óta tiltakozások zajlanak. Azért kíváncsi lennék, hogy a parlament házelnöke hogyan definiálná a „politikai válság” fogalmát.
– Azt én is meghallgatnám – élcelőde az öreglány –, utánozhatatlan a stílusa!
– Kétségtelenül – bólogata a fater. – Az is lehet, hogy csak nem érkezik most ilyenekkel foglalkozni, mert éppen Jézus születésnapjára készül.
– Most meg miféle hüjeségeket beszélsz, Tegyula?! – hökkene meg amama.
– Ő mondta néhány éve, hogy „talán február 14-én született Jézus Krisztus” – védekeze az öreg –, fenn van a felvétel a zinterneten, keresd meg, ha nem hiszel nekem!
– Valóban?! – csodálkoza a muter. – Nem lehet, hogy valami mesterséges intelligencia-féle trollkodásról van szó?
– Mindig minden lehetséges – jegyzé meg atata –, bár kétlem, hogy lenne már annyira fejlett MI, amely képes lenne leutánozni azt a megismételhetetlen hanghordozást.
– No de ha már szóba került február 14-e – évőde az öreglány –, gondolkodtál-e már netán azon, Tegyula, hogy meglepsz, mondjuk egy vacsorával a zerelmetesek napja alkalmából?
– Ha ezt most elárulom, Tematild, akkor utána már nem lesz meglepetés – vágá ki magát diplomatikus módon a kissé kellemetlen szituációból a fater.
– Pedig tudnom kéne, hogy ha igen, akkor időben vegyek valami új göncöt magamnak – mérgelőde amama –, ebben a téli hidegben valahogy a ruhaneműim mind összementek.
– A zomzédasszonyát is hasonló gondok nyomasztják – csipkelőde az éppen betoppanó Zacsek zomzéd.
– Pedig rendes hideg még nem is volt idén télen – kuncoga az öreg.
– Ahelyett, hogy olyasmin szórakoztok, amihez nem is nagyon értetek, inkább azt áruljátok el, most akkor új kormányt alakítanak, vagy hamarosan ismét választásokat tartanak? – érdeklőde a muter.
– Úgy áll a bál, hogy a hatalom inkább hajlik egy újabb összetételű kormány felállítására, mint az előrehozott megmérettetésre – válaszola a Zacsek.
– Azt hiszem, hogy a zellenzékieknek sem felelne meg most egy újabb szavazás, amikor többé-kevésbé sehol sincsenek – állapítá meg atata.
– No de ha új kormány lesz, ki lenne az új kormányos? – kíváncsiskoda az öreglány. – Megest az Ana? Vagy a Kis Szinisa? Esetleg valaki harmadik?
– Itt bármi megtörténhet – bölcselkede a Zacsek –, lehet a miniszterelnök a belügyis Ivica is. Neki már van benne gyakorlata. Firkászok kérdésére elárulta, ha felkérnék rá, szívesen elvállalná a tisztséget.
– Képzelem, micsoda vidám kormányfő hírében állna: minden vendégének és vendégfogadójának elénekelné a nótáját – incselkede a fater. – Az illető, ha akarja, ha nem.
– Ha már a nótázásnál tartunk – így amama –, mit szóltok a Putykónak az Intervízió újra indítására vonatkozó felvetésére? Tudjátok, az ojan lenne, mint az Eurovízió, csak nyilván más jellegű értékek mentén, és más országok képviselőinek a részvételével zajlana.
– Biztos a ruszofil világra összpontosítanának – merenge a Zacsek –, többé-kevésbé a volt szovjet blokk, a BRICS-államok meg egyéb baráti országok képviselői jöhetnének számításba. Vagyis: minden, ami nem a Nyugat!
– Zerbia színeiben felléphetne például a Karleusa Jelena – ötletele az öreg. – Képzeljétek el, micsoda kulturális sokkhatással érne fel ennek a haladó turbócsillagnak az előadása a kazahok, kirgizek, tádzsikok, türkmének, üzbégek és a többi potenciális résztvevő népek számára.
– Teljes zínpadi-harci felszerelésben nyilván pusztító produkciót nyújtana – gondola bele a muter.
– Ha a Putykó meglátná, micsoda energiákat képes felszabadítani egy efféle produkció – agyala a Zacsek –, biztos elgondolkodna azon, hogy érdemes lenne többet foglalkoznia a puha hatalomban rejlő lehetőségekkel.
– És abban az időben, amikor éppen a hazai főpévályka valahol keleten teljesítené kultúrmisszióját – heccelőde atata –, Noviszádon például Mint egy ima címmel szervezhetnének egy Madonna-koncertet, aki az Instán támogatását fejezte ki a zerbiai egyetemisták iránt.
– Ezek szerint Zerbia az Eurovízión és az Intervízión is képviseltetné magát? – töprenge az öreglány.
– Miért is ne, zomzédasszony?! – erősíté meg a Zacsek. – Tudja jól, hogy mi több lábon állunk, mindenkihez tartozunk, semlegesek vagyunk, a külpolitikánk négy oszlopon nyugszik: EU, USA, Oroszország Anyácska és Kína. Mi vagyunk a Kelet Nyugaton, a Nyugat Keleten. Meg még ez meg az itt meg ott. Mennyi ilyet hallottunk már?!
– Azt hiszem, ezt a sarkalatos dilemmát a legzellemesebben, s egyben a legtalálóbban a Do viđenja, kako ste?, avagy a Viszlát, hogy vagytok? című dokumentumfilm közelítette meg – magyarázá a fater –, amelyben a következő aforizma hangzik el: „Választhattunk volna a nyugati civilizáció és a keleti civilizáció között. De mi a kompromisszumot választottuk: civilizálatlanok maradtunk.”
– Azt azért, ugye, hallottátok – válta témát amama –, hogy az ügyészségnek három hónap után eszébe jutott, hogy a noviszádi vasútállomáson történt tragédia kapcsán esetleg a korrupciógyanút is ki kellene vizsgálni.
– Ehhez azért kellett némi noszogatás az uccáról – fűzé hozzá a Zacsek.
– Most legalább tudjuk, hogyan kell őket rávenni, hogy végezzék a feladatukat – konstatála az öreg, és elmesséle egy viccet.
Két politikus beszélget telefonon.
– Nem tudok ma eljönni az ülésre – panaszkodik az egyikük –, képzeld, kijött az arcomon valami furcsa pirosság.
Mire a másik pánikszerűen:
– Istenem, tán csak nem a szégyenpír?!
Pistike, egy turbulens társadalmi időszak nótás kedvű krónikása
