Káosz az oktatásügyben

Nem hiszem, hogy van ebben az országban olyan személy, aki meg tudná mondani, mikor normalizálódik az oktatás Szerbia mind az 1773 általános- és középiskolájában. Tüntetnek az egyetemisták, akik blokád alatt tartják az egyetemeket, és Belgrád központjában felverték sátraikat azok a hallgatók, akik azt akarják, hogy a fakultásokon kezdődjön meg ismét az oktatás. Vannak szülők, akik a sztrájkoló tanárokat és diákokat támogató sétákon vesznek részt, és vannak szülők, akik Viber-csoportokban azokat a szülőket aktivizálják, akik azt szeretnék, ha folytatódna az általános- és középiskolákban a tanítás, minden visszaállna a megszokott kerékvágásba.

A pedagógustársadalom talán soha nem volt ennyire megosztott, mint ezekben a hetekben, és az iskolákban uralkodó helyzet sem volt még soha ennyire kaotikus. Vannak iskolák, ahol minden tanár 45 perces órákat tart, vannak, ahol 30 perces órákkal – ez az oktatásügyben a sztrájk törvényes formája – zajlik a tanév, s van, ahol egyáltalán nincs tanítás. Ott a legbonyolultabb a helyzet, ahol e három kombinációja van jelen. Korábbi pedagógussztrájkok alkalmával megszoktuk, hogy a minisztérium és a sztrájkot vezető szakszervezetek is megosztják a közvéleménnyel az adatokat, hogy a pedagógusok hány százaléka tiltakozik. Jelenleg csak a minisztérium osztja meg időről időre azt, hogy az iskolák 5 százalékában van teljes munkabeszüntetés, bizonyos hányadában 30 perces órák vannak, egy részükben tarka a helyzetkép. Ritkán bukkanunk rá, inkább csak egy-egy város szintjén, részletes, árnyaltabb sztrájk-helyzetképre.

Fő a feje annak a szülőnek, akinek egyik gyereke számára 45 perces órákat tartanak, a másik gyerekének egyáltalán nincs tanítás, vagy van olyan nap, amikor a gyereknek csak a tornaóra miatt kell bebuszoznia a közeli városba. Közben pedig – a sztrájkok alkalmával megszokott forgatókönyv szerint – a tiltakozó tanárokra a hatalom képviselői, az igazgatók, míg a 45 perces órákat tartókra a szakszervezet, a munkabeszüntetésben részt vevő kollégák részéről nehezedik hihetetlen nyomás.

Az oktatási minisztérium döntése alapján azok, akik sztrájkolnak, csak a fizetésük egy részét, illetve töredékét kapták meg, azon elv alapján, hogy aki nem dolgozik, annak a teljes bér sem jár, akkor kapják meg a fennmaradó részt, ha bepótolják a most elmulasztott órákat, a most kieső tananyagot. Az egyes iskolákban különböző módon számoltak, hétfő délelőtti hír, hogy a Szerbiai Oktatási Dolgozók Független Szakszervezete (NSPRS) bűnvádi feljelentést tett az oktatási miniszter és 12 pénzügyi munkatársa ellen, arra hivatkozva, hogy nincs törvényes alap a bércsökkentésre. Nem tudom, az egyes iskolákban hogyan számolták el a bért azoknak a tanároknak, akik tanítanának, de a diákok plénuma – amely egy új, informális szerveződés – megszavazta, hogy ebben az intézményben nem lesz tanítás.

A februári bér első részének csökkentése egyesek szerint oda vezet majd, hogy a tanárok még dühösebbek, elszántabbak lesznek, mások szerint viszont a sztrájkoló pedagógusok egy része visszatér a 30 vagy 45 perces órák tartásához.

Rengeteg kérdés merül fel most, amikor egyes iskolákban már nyolcadik hete nincs tanítás: mi lesz, ha a sztrájk annyira elhúzódik, hogy már nem lesz lehetőség az elmaradt órák, tananyag pótlására. Akkor esetleg megismétlik a tanévet? Mindenhol, vagy csak azokban az iskolákban, ahol nem volt tanítás? Ahol 1-2-3 tanár tartott órákat, azokat ilyen esetben is elismerik? Vagy ilyen csonkán lezárják a tanévet, mert egy évismétlés még nagyobb tiltakozást váltana ki? A középiskolákba, egyetemi karokra felvételizőknek, a jövő egészségügyi nővéreinek, technikusainak, mérnökeinek, orvosainak, tanárainak nem fog hiányozni az a tudás, amit most nem szereztek meg?
 

Szerencsémre ezt a kérdést nem nekem kell megválaszolnom.

Tény, hogy most, a XXI. században is világszerte az iskolák a tudásszerzés, a készségek, az ismeretek, a tanulási rutin megszerzésének a helyszínei, intézményei. Ott is, ahol a PISA-teszteken brillíroznak a diákok, ott is, ahol siralmas eredményt érnek el. Mindenütt a tanítók, tanárok azok, akiktől a tudományágak, az információszerzés alapjait elsajátítják a diákok, akik hatására a fiatalok „beleszerelmesednek” egy tantárgyba, vagy megutálják azt. S magatartás-mintát, kritikus gondolkodást is tanulhatnak a diákok a most sztrájkoló és jelenleg 45 perces órákat tartó tanároktól is.

Az oktatásügy a társadalom egyik legfontosabb szegmense, nem mindegy, hogy milyen színvonalon zajlik, nem mindegy, hogy szünetel-e hosszú hetekig, több hónapon át a tanítás. Abban az időszakban is, amikor a magasabb bért, jobb munkakörülményeket követelő gyári munkások hiába feküdtek a sínekre, tüntettek, nem értek célt, míg az ugyanakkor sztrájkoló pedagógusok követeléseit komolyan vették az akkori hatalom képviselői. Bizonyára ezért most is a pedagógusok, a diákok a megmozdulások fő hordozói.

A minap egy ismerősömnek azt a meggyőződésemet fejtegettem, hogy az, ami most az iskolákban zajlik, óriási fehér foltokat hagy a diákok tudásában, felborítja a munkaszokásaikat. Így volt ez az 1999-es bombázások alkalmával félbeszakadt tanév esetében is, a Covid-járvány alkalmával is, a távoktatás ellenére is maradtak hézagok, hiányosságok. „Miért nem a szülők, vagyis az iparban, a kereskedelemben, egészségügyben dolgozók sztrájkolnak?” – tettem fel az egyeseknek bizonyára demagógnak ható kérdést az ellentétes véleményen levő ismerősömnek. A válasz sem volt kevésbé demagóg: „Hát de akkor a munkahelyüket veszélyeztetnék, az egyetemistáknak, a végzős középiskolásoknak kevesebb a veszíteni valójuk, a pedagógusok meg sokan vannak, nem pótolhatók, velük nem bánnak el olyan könnyen.” E ponton mindketten jobbnak láttunk témát váltani.

Bár nem tudom, mi lesz a tanévvel, fogalmam sincs a sztrájk kimeneteléről, annyi azonban bizonyos, hogy a jövőben a mindenkori hatalomnak számolnia kell azzal, hogy a fiatalok, ha valamivel nem értenek egyet, vagy valamit igazságtalannak éreznek, könnyen döntenek az iskolák blokádja, a tüntetések mellett, és máris cselekszenek majd.