Elnézve a nagyok világát, az a benyomásom, hogy sokan piszkosul feszélyezettek. Nyilván ez a kora tavaszi változékony időjárás a ludas mindenért. A zősöket is totál kikészíti, folyton arra panaszkodnak, hogy nem tudnak rendesen aludni, a legkisebb neszek és villanások, de még tán a telefonszignálok is megzavarják a lidérceiket, no meg hol itt fáj, hol ott szúr, hol amott sajog nekik.
– Észrevetted, Tematild, a zállamfő egész héten irtó gondterheltnek tűnt – mondá atata.
– Nem csodálom, Tegyula, hiszen se szeri, se száma a feladatainak – csóválá a fejét az öreglány –, elképzelésem sincs, mikor tud összpontosítani a színes forradalmak legyőzéséről szóló tankönyve írására.
– Szerintem most még az anyaggyűjtés fázisában tarthat – találgata a fater. – Megtörténhet, hogy ez valamiféle kettő az egyben mű lesz: tankönyv és kézikönyv egyszerre.
– Igazad lehet – bólogata amama. – A napokban a közszolgálati tévé esti híradójában vendégeskedett, ahol a műsorvezetőnő a tiltakozó egyetemistákat „csőcseléknek” nevezte, mire válaszul a hallgatók blokád alá vonták a közszolgálati médiaházat mind Belegrádban, mind Noviszádon.
– Kedden nem is volt adás a zújvidéki rádióban – tájékoztata az épp betoppanó Zacsek zomzéd –, a zanyósomtól tudom, hogy egész nap csak zene ment.
– Nem is akármilyen! – erősíté meg az öreg. – Többek közt olyan nóták szóltak, mint a Kölykök a hátsó udvarból a Koráltól, meg a Wind of Change, avagy A változás szele a Scorpionstól.
– Mindenki abból csinál műsort, amiből lehet és ahogyan tud! – sejtelmeskede a muter. – Kreativitás kérdése.
– Bokros teendői mellett a Vučkónak arra is futotta az idejéből, hogy lefotóckodjon az RTS blokádja során szemsérülést szenvedett civil ruhás rendőrrel – közlé a Zacsek.
– Ez alkalommal kijelentette, hogy a rendőrt a „plénumozó bolsevik egyetemisták ütötték meg boxerral” – magyarázá atata –, a közösségi médiában azonban csakhamar megjelent egy felvétel, amelyen látszik, hogy az illetőt egy csendőr hagyta hejben gumibottal.
– Biztos nem ismerte föl a kollégát – sóhajta az öreglány. – Tévedni emberi dolog.
– Az igaz, csak úgy tűnik, egyeseknek uopste nem érdeke, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba – dünnyöge a fater.
– Akkor még mindig sokan azt hihetik, hogy tényleg egy hallgató ütötte meg a rendőrt? – hitetlenkede amama.
– Nem érdekel, ki miben hisz, vannak a hit tárgykörébe tartozó jelenségek – fejté ki nézeteit az öreg –, és vannak a maguktól adott objektív tények, amelyek léteznek attól függetlenül, hogy valaki hisz bennük vagy sem.
– Az a legborzasztóbb, hogy vannak, akik úgy vélik, sokan úgyis beveszik, amit tálalnak nekik – gondola bele a Zacsek. – Egyáltalán nem tisztelik az intelligenciánkat!
– Úgysem tartják azt semmire sem – legyinte a muter.
– Egyébként is csak akadály a szakmai és minden egyéb előrehaladásban – trollkoda atata.
– No de nem mindegyik egyetemista tüntetne ám – újságolá a Zacsek. – Olyanok is akadnak, akik már repesve tanulnának, és hogy hangot adjanak véleményüknek, letáboroztak az elnöki palotánál lévő Pionír parkban Belegrádban.
– Elnézve a róluk szóló tudósításokat, eléggé színes társaság gyűlt össze – messéle az öreglány –, vannak ott állítólag a blokád alatt nem álló magánegyetemek hallgatói, meg egyetemre uopste nem járó személyek is.
– És annyira belemerültek a tanulásba, hogy számos felvételen nem is látni őket, biztos bebújtak a sátrakba, és biflázzák a sok tudományt – részletezé a fater. – Egy nappal a Đinđić ellen elkövetett merénylet évfordulóján pedig csatlakoztak hozzájuk a volt vörössapkás veteránok is.
– Zép lassan összeáll a csapat – nyugtázá a Zacsek –, és kitisztul a kép.
– Számos megnyilvánulásból az jön le, hogy a hatalom tudni véli, miféle cirkuszt terveznek szombatra az egyetemisták és támogatóik – ismerteté amama.
– Én azt azért nem értem, hogy ha a hatóságok rendelkeznek bármiféle rendbontási tervekről szóló információikkal – töprenge az öreg –, miért nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy még csírájában, szép csendben megakadályozzák az esetleges vandalizmust?!
– Ehelyett a zállamfő is mindenfelé azt mondogatja, mi lesz, hogy lesz – ecsetelé a muter –, és fenyegetőzik, hogy mindenki, aki erőszakhoz folyamodik, meg lesz büntetve. Nofene! Ez eddig talán nem így volt?!
– Ennek kapcsán nekem az a filozofikus kérdés jutott eszembe, hogy vajon maga az erőszak kiprovokálása minek számít – merenge atata. – És mi van akkor, ha ezek a kvázi értesülések nem is helytállók?!
Az elhangzottak kapcsán a Zacseknak az alábbi okosság jutott az eszébe.
Egy bölcs ember azt mondta egyszer: „Ha egy nap egy szúnyog rászáll a golyóidra, rájössz, hogy nem oldhatsz meg mindent erővel.”
– No de a zösszes tennivalója közepette a hét folyamán egy illusztris vendéget is fogadnia kellett a Vučkónak – válta témát az öreglány –, az ámerikai trónörökös, a Junior Trampli Donald látogatott Belegrádba.
– Ne beszélj butaságokat, Tematild – mérgelőde a fater –, az Egyesült Államok köztársaság.
– Még, Tegyula, még – világíta rá amama –, de a Trampli már nevezte magát királynak, így a fia értelemszerűen hívható hercegnek.
– Nem hiszem, hogy bármi ellenvetése lenne a cím ellen, zomzéd – taglalá a Zacsek –, az őt övező hírözönben a minap azt olvastam, hogy van olyan elképzelés, hogy a Trampli arcmását is belevéssék a dél-dakotai Rushmore-hegy oldalába a négy nagy ámerikai elnök arcképe mellé.
– Attól tartok, ha ez megtörténik, akkor a Washington, a Jefferson, a Lincoln és a Roosevelt szeméből is kicsordulnak a könnyek – hüledeze az öreg –, oly keservesen könnyeznek majd, ahogyan a Szent Szüzet ábrázoló kőszobrok szoktak időnként.
– Lényeg a lényeg, a Juniorral nem árt jóban lenni, mert a pletyka szerint ő váltja majd az apját – hívá fel a figyelmet a muter.
– A Tramplik ezek szerint mégiscsak valami dinasztiaféle létrehozásában ügyködnek – spekulála a Zacsek.
– A Trampli két hónap alatt teljesen megrengette a világot – zsörtölőde atata –, úgy viselkedik, mint egy elefánt a porcelánboltban: Kanada, Mexikó, Grönland, vámháború…
– A zorosz–ukrán csihipuhi esetében azért körvonalazódni látszik valamiféle megállapodás a fegyverszünetről – ada hangot reményének az öreglány. – Igaz, a Putykóék nincsenek túlságosan elragadtatva tőle.
– A jenki főseriff megijedhetett attól, hogy a ruszkik elfoglalják a zukrán lítiumlelőhejeket – élcelőde a Zacsek. – A becslések szerint ugyanis 500 ezer tonnányi van nekik ebből a föld alatt, ezért az amcsik megsürgették az ásványkincs-megállapodás aláírását, ami majdan megteremti nekik a ritkaföldfémek kitermelésének a lehetőségét Ukrajna területén.
– Magyarán: nem annyira a zukrán emberek érdeklik őket, hanem inkább a nikkel, mangán, réz, uránium, lítium – sorolá a fater.
– Tudjuk, Ámerika élén jelenleg nem kifejezetten egy államférfi, hanem inkább egy kalmár van – szögezé le amama.
– Nyilván nem szólt neki senki sem, hogy nem attól leszel nagy, mi mindent kaparsz össze az életed során, hanem attól, hogy mi mindent nyújtasz másoknak, ha úgy tetszik, a közösségnek – állapítá meg a Zacsek.
Pistike, a médiamanipulációt és az erőszakot elutasító kis herceg
