Abban a boldogtalan 2020-as esztendőben elmaradt a trianoni megemlékezés (is), holott a nemzetünk számára fölöttébb hasznos lett volna a végre őszinte, körültekintő és alapos számvetés. Mivel azonban ez nem csak az évfordulót jelző esztendő feladata kell, hogy legyen, előbb-utóbb megszületnek a forrásokra alapozott történeti munkák is. Szükségünk is van az őszinte számvetésre, hiszen évszázada immár, hogy a valótlanságok és mesterségesen gyártott hazugságok mocsaras-lápos valóságában élünk. A Trianon utáni évtizedek annak a jegyében múltak el, hogy a Kárpát-medencei történetírás műhelyeiben sötétebbnél sötétebb látomások születtek rólunk, magyarokról; a szomszéd népek szemében mi voltunk a kizsákmányolók, a véres elnyomók, az „ázsiai hordák”, a gyilkosok. A történelmi Magyarország területén velünk együtt élő kisebbségek íróit, politikusait és történészeit a „fölszabadulás mámorában” olykor elragadta a „lelkesedés”. De hogy magyar történészek életműveket szenteljenek mindezek bizonyítására – az módfelett kétségbeejtő. Márpedig szabadon megtehette ezt velünk fél évszázadon át a magyar marxista, osztályharcos történetírás megannyi képviselője.
2020. október 31-e és 2021. január 9-e között a Kilátóban tíz részletben megjelent Muraköz-országnak hűséges fia című tanulmányomban a tanárként és lapszerkesztőként is kiváló Margitai József pályáját igyekeztem bemutatni. Tettem ezt azért, mert Margitai személye kiválóan alkalmas a magyar történetírásban kritikátlanul elburjánzott, XIX. századi „elmagyarosítási törekvések”, és az azzal kapcsolatos vádak cáfolására. A marxista magyar történetírás előszeretettel tekintette Trianon közvetlen okozójának azt a „nacionalista gőgöt”, amellyel a magyar, mint uralkodó nemzet elnyomta, majd gazdasági és politikai eszközökkel asszimilációra kényszerítette a Magyarországon élő nemzetiségeket. Margitai József – Majhon József néven – 1854. március 9-én a zalamegyei Cserencsóc faluban született, s egész életét a nagyhorvát eszmék, s azok megújult változata, az illyrizmus elleni küzdelemnek szentelte. Önként vállalta szülőföldjén a magyar kultúra fölvirágoztatása ügyének szolgálatát, „asszimilálódásra” őt senki nem kényszerítette. A Századok című történeti folyóirat 1968. évi 3–4. számában azonban egy bizonyos Gulyás József tollából Adalékok a dualizmuskori magyarosítás történetéhez a Muraközben címmel megjelent egy politikai pamflet, amelyben a szerző magát Margitai Józsefet, a csáktornyai tanítóképző igazgatóját tekintette „a horvát vidéken folyó asszimilációs tevékenység fő szakértőjé”-nek. Legfőbb bűnének rótta föl, hogy tudós tanárként, az 1880-as évektől központilag terjesztett horvát-szerb nyelvvel szemben a muraközi dialektust igyekezett megőrizni, „nyilvánvalóan abból a célból, hogy annak a különbözőségét a horvát irodalmi nyelvtől a közvélemény előtt propaganda-célból kiemelje”. Törekvésének hátterében „a magyarosítók egy manővere” állt, mely a „horvátok megosztását célozta”. Margitai József valóban Horvát nyelvtan címmel 1885-ben a muraközi tájnyelv értékeinek megőrzése céljából könyvet jelentetett meg, mi több, Magyar-horvát és horvát-magyar zsebszótár címmel 1901-ben „a horvát és a magyar nyelv megtanulására” segédkönyvet is megjelentetett. Ha tehát valaki a szerbhorvát-horvátszerb nyelv erőszakos terjesztésével szemben védelmébe vette a muraközi horvát tájnyelvet, az maga Margitai József volt. A Gulyás József tolla nyomán kibomló osztályharcos történetírás szerint „a magyarosítási akció a Muraközben is iskolai vonalon kezdődött”, majd „az iskolai asszimilációs tevékenység 1884-től vált erőteljessé”. Gulyás kiemelte: „a század eleji mind intenzívebb asszimiláció nem utolsó sorban a délszláv eszme megizmosodásával és megnyilatkozásaival hozható kapcsolatba [kiemelés M. F.]. Horvátországban ekkor ugyanis már mind gyakrabban hangoztatták egyes körök, hogy a délszláv egyesülés után a Muraköz, Vas, sőt még Sopron megye horvát és szlovén lakta területei elcsatolandók lennének Magyarországtól.” Margitai József, és lapja, a Csáktornyán megjelenő Muraköz „bűne” az lett volna, hogy határozottan figyelmeztetett a délszláv állameszme magyar- és Magyarország-ellenes törekvéseinek mind határozottabb jelenlétére. A Muraköznek Medjimurje címen horvát változata is volt, amely Gulyás szerint „teljesen a muraközi horvát agrártársadalom megdolgozását célozta”. Az igazság az, hogy a lap magyar és horvát változata 1884 és 1918 közötti megjelenése során mindvégig a Muraköz magyar és horvát közösség megmaradásának együttes érdekeit szolgálta. Tette ezt annál inkább, mert éppen Gulyás József szerint „a muraközi horvát agrártársadalomba a nemzeti eszme részleges behatolása nem az itteni haladó nemzeti érzelmű polgárság és értelmiség tevékenysége nyomán történt, hanem Zágráb fennhatósága alatt álló papok és a varazsdi horvát propaganda hatása alatt, gyakran igen klerikális színezettel”. Ezt úgy kell érteni, hogy a Magyarországhoz, Zala vármegyéhez tartozó Muraközben Zágráb a horvát klerikális körök segítségével terjesztette a horvát elszakadási, a megálmodott délszláv államhoz történő csatlakozásai törekvéseket?! S az a magyar lapszerkesztő, Margitai József, aki ez ellen fölemelte a szavát, azonmód magyar nacionalista lett, aki ráadásul az asszimilációs politika szolgálatába szegődött?!
Az osztályharcos marxista történetírás szerint „a magyar úri réteg kétszeres elnyomására” 1918 novemberében a „jámbor muraközi nép” adta meg a választ. A Zalai Hírlap 1918. november 11-i száma hírül adta, hogy statárium kellett „a fenevadakká lett emberek megfékezésére”. Perlakon kezdődött a leszámolás, amelynek kereskedők, szolgabírák, jegyzők, tanítók, és a vagyonosabb birtokosok lettek az áldozatai. Gulyás szerint „a szlovén úri réteg tipikus képviselői végül is áldozatául estek az általuk évtizedeken át gyakorolt társadalmi és nemzeti elnyomás által kiváltott népi reakciónak”. Hogy pontos legyek: a Muraköz 1918. október 30-a, az őszirózsás forradalom kikiáltása óta horvát katonai megszállás alatt volt, a vérengzést pedig a háborúból visszatért horvát és szlovén katonák hajtották végre. Az osztályharcos történetírót azonban magyarellenes véleménye megfogalmazásakor ez nem zavarta.
