Lassan húsz év telt el az utolsó nacionalista öldökléstől, az ország lerombolásától, azoktól a napoktól, amikor fiatalok megbetegedtek, családok hullottak szét és a lakosság tömegesen kényszerült elhagyni az otthonát. Hosszú ideje hordozzuk magunkban a kilencvenes évek következményeit, de még mindig ugyanazzal a retorikával tüzelik fel a kedélyeket a politikusok a Balkánon. A nacionalizmus, a területi integritás elvesztése, a háborúval való fenyegetés még mindig alapvető eszközük.
Mikor lesz már fontosabb a jólét, a gazdasági fejlődés, a jogok érvényesítése, a családok összetartása és megőrzése a múlt sebeinek folytonos feltépésénél, a lakosság nemzetiségre való felosztásánál, vagy éppen a politikai határoknál? Talán akkor, amikor ez már mind megadatik?
Bakir Izetbegović, Bosznia-Hercegovina Elnökségének bosnyák tagja a napokban jelentette ki, miszerint úgy ítéli meg, hogy Boszniának már el kellett volna ismernie Koszovó függetlenségét, illetőleg, hogy az arra érkező radikális és teátrális megnyilvánulások egy újabb balkáni színjáték megrendezésére hasonlítanak. Különösen Izetbegović és Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnökének szócsatája, hiszen úgy tűnik, ők a feszültség fenntartásával igyekeznek megtartani népszerűségüket. Hasonló botrány volt ez év elején is, amikor Bosznia-Hercegovina kérelemmel fordult a hágai Nemzetközi Bíróság felé, hogy vizsgálják felül a népirtás kapcsán Szerbia ellen hozott ítéletet. Ám már akkor sem született egyetértés a boszniai háromtagú elnökség tagjai között, hogy ki képviselje Bosznia-Hercegovinát a hágai törvényszék előtt, így a revízióra sem került sor (ebből is látszik, Koszovó függetlenségének elismerése, amihez szintén konszenzus szükséges, kivitelezhetetlen). Mindezt pedig Milorad Dodik népszavazása előzte meg. Habár a nemzetközi közösség és Bosznia-Hercegovina is ellenezte a népszavazást, Dodik akkor is megszavaztatta a boszniai Szerb Köztársaság napját.
Minden vita során súlyos szavak hangzanak el. Most is Dodik Izetbegovićot Szerbia első számú ellenségének nevezte meg. Sőt ismét felmerült a háború lehetősége. Minden egyes alkalommal a háború kitörésével, vagy az állambiztonság megingásával fenyegetve adnak hangsúlyt az ügy súlyosságának. Persze ebből a játékból Szerbia sem maradhat ki. Most Koszovó „érzékeny” kérdésének megpiszkálásával. A nagy szavak azonban csak a közönségnek szólnak. A politikusok csak magukat emelik fontosabb pozícióba. Aleksandar Vučić szerb államfő szavai szerint ezek után Szerbia változtat Bosznia-Hercegovina iránti megítélésén és az együttműködésükön, bár megjegyzem, Montenegró is elismerte Koszovó függetlenségét, mégis erős kapocs van Szerbia és Montenegró között. Eközben tudjuk, a Bosznia–Szerbia-határ mentén gazdasági érdekek is felmerülnek, a Drina mentén húzódó térséghez több stratégiai fontosságú projektum is kapcsolódik. Azt viszont közel sem szabad szem elől veszíteni, hogy valóban a politikusoktól függ, hogyan alakul a Balkán sorsa. A kilencvenes években is ők döntöttek.
Ennek ellenére azt gondolom, jelen pillanatban nem a viszonyok megromlása a mérvadó, hiszen hallottunk már súlyos mondatokat, ami után ölelés és vállveregetés következett. Jövőre választások lesznek Bosznia-Hercegovinában, és minden afelé mutat, hogy Szerbiában is. A jelenlegi retorika pedig a kilencvenes évek borzalmait juttatja a lakosság eszébe, és elfelejteti (vagy legalábbis eltörpíti) a pillanatnyi gondokat. Az alacsony bérezést, a magas munkanélküliséget, a jogok érvényesítésének nehézségeit, a korrupció súlyosságát és kiterjedését az élet minden területére, a rendszer hiányát, az elvándorlást…
