Cristiano Ronaldo, a portugál válogatott és a Real Madrid – immár – exsztárja még a hazai szempontból rosszul sikerült világbajnokság ideje alatt eligazolt a Real Madridból a Juventusba. Milyen puritánul hangzik a szikár tény. Egyik történelmi európai klubcsapatból a másikba, csak úgy. Nem túl hosszadalmas pletykázás, találgatás után, kerek 100 millió euróért. Hogy miért, arra talán ő maga sem tudja a választ, de az biztos, hogy az előzőtől némiképp különböző, ám ugyanúgy fehér alapú mezben is gyönyörűen fogja villogtatni tökéletesen hófehér fogsorát. Ahogyan az is biztos, hogy az Öreg Hölgy újdonsült törzsszurkolói rákaptak a legendás hetes számú Zebrára, és az első napon több mint hatvan millió dollárt költöttek rá.
Real Madrid góllövői örökranglista kipipálva, valószínűleg soha senki nem fogja még csak megközelíteni sem a 450-es számot. A valóban Blanco szurkolók búsulhatnak, Raúl González a második helyre szorult – de félre a nosztalgiával! Ilyentájt – CR7 épp krisztusi korban találta magát idén –, főleg ennyi megnyert címmel a hátizsákban, a klasszisok elkezdenek azon töprengeni, vajon hol lenne jó levezetni – mondjuk Kínában, vagy a tengerentúlon az MLS-ben? –, egy kicsit világot látni (valójában csak növelni a dózist), idegen kultúrákba kóstolni (az eddiginél nagyobb kanállal, á la Zlatan), és nem utolsósorban tovább írogatni a nullákat egy bizonyos, egyébként sem rövid számsorhoz – s a legtöbb halandó ugyanezeket tenné a helyükben… Krisz majd Torinóban teszi mindezt, négy évig biztosan. Na és.
Neymar Jr. (sic!), a nagy-nagy Neymar, akit húsz-egynéhány évesen a világ valaha (!) volt egyik legjobbjának kiáltott ki a világ focisajtója, és aki az utóbbi években – ide illő képzavarral élve – hármas tengellyé alakította az egy évtizedig fennálló Lionel Messi–Cristiano status quo erővonalait, tavaly olyan összegért igazolt a Barcelonából a PSG-hez (222 millió eurócska), ami kimutatható változást idézne elő egy szegényebb afrikai vagy délkelet-ázsiai ország éves költségvetésében. Emlékszem, Neymar átigazolási összegénél kezdtem el komolyabban azon gondolkodni, hogy az egész jelenlegi labdarúgást be kéne szántani, és vissza kéne térni az alapokhoz, valahova a 19. század Angliájába.
Meglepő, hogy az a játékos éri a legtöbbet jelenleg a piacon, akiről a játékban töltött idejével arányosan a leghosszabb szánalmasan fetrengős videót lehetne összevágni? És – visszakanyarodva az elejére – meglepő, hogy máris tele az internet az arról szóló találgatásokkal, hogy a Realnak vele kéne (micsoda isteni imperatívusz!) betölteni a Ronaldo távozásával (minden bizonnyal kizárólag játékstílusban) keletkező űrt? S ha igen, vajon mennyiért? A fél milliárdra fújt lufi az exponencialitások világában gyermeteg összegnek tűnik.
Szegény Mbappé. Ha kicsit rosszabbul játszott volna Oroszországban, talán nem ez várna rá. Még szerencse, hogy volt mellette egy valódi ikon. Igaz, az év nagy részében piros-fehérben játszik, és nincs róla elnevezett hajápoló balzsam. De elképzelhető, hogy őt azok búcsúztatják majd el, akik annak idején megszerették. Legalábbis remélem.
