A múlt héten ismertették a Belgrád víziváros projektumot Cannes-ban, ahol a szerb küldöttség vezetője, Siniša Mali, a belgrádi átmeneti tanács elnöke Cannes csillagának nevezte a bemutatott tervezetet. Természetesen nem a cannes-i filmfesztiválról van szó, csak a cannes-i ingatlanvásárról.
Belgrád tehát épül, szépül, és a vízre települ. Ezt gondolhatná a tájékozatlan ember a távozó kormány e legtöbbet emlegetett projektumáról hallva. A nagyszabású tervezet neve szerbül Beograd na vodi, aminek a tükörfordítása Belgrád a vízen, ezt a furcsa szókapcsolatot hallva pedig nem véletlenül jut eszébe a tiszta szívvel és nyitottan gondolkodó embernek az, hogy – úgy látszik – a terve(zete)k szerint a szerb főváros hamarosan vízre száll. Vagy a víz alá költözik? A választási kampány ígérgetési hangulatában talán még ez az utóbbi, sci-fi filmekbe illő lehetőség is bevillanhat a jóravaló, de tájékozatlan szerbiai polgárnak, és még meg sem lepődik miatta. Ígértek neki ennél már nagyobbat is.
No, de nem kell megijedni, nem erről van szó! A főváros marad a helyén, és új Noé bárkája sem készül Belgrád szívében, a Köztársaság téren, amin útra kelhetne a főváros, leúsztatva magát a Dunán, a magyarok szabályozta Vaskapun át egészen a Fekete-tengerig.
Az úti cél ismeretlen.
Csakhogy a szerb főváros nem fog vízre szállni, de még víz alá költözni sem, a Belgrád víziváros projektum mindössze azt jelenti, hogy a Száva mentén egy új városrész épül üzletközpontokkal, vendéglátó-ipari létesítményekkel, szórakozási lehetőségekkel és minden egyébbel, ami a városlakók örömét és kikapcsolódását szolgálja. A látványterv alapján, akárcsak Dubaiban, egy hatalmas – égnek meredő – 180 méter magas torony épül a víziváros középpontjában, ami az egész főváros látképét uralja majd, ha egyszer elkészül.
A Belgrád vízivárosnak – ez aligha lehet kétséges – a hatalmat jelképező „fallikus” toronnyal a középpontjában építészetileg Dubai az ihletője. Az Egyesült Arab Emírségekből érkezett a beruházó is, Mohammed Al Abbar, aki állítása szerint hárommilliárd dollárt hajlandó befektetni a projektumba.
Ha így is van, micsoda hárommilliárd dollár egy egész város arculatát átalakítani kívánó, nagyszabású terv megvalósításához? Ha nem is aprópénz, de akkor sem az az összeg, ami erre elegendő volna. Ebbe bizony, a fővárosnak és az államnak is be kell szállnia, nem is kevéssel. Az állam beszállása pedig magyarul azt jelenti, hogy a szerbiai adófizetők pénzéből fog épülni a Belgrád víziváros.
Még a választási kampány hevében Zoran Radoman tartományi pénzügyi titkár kérdezett rá az Egyesült Arab Emírségekből nemrég megkapott egymilliárd dolláros hitellel kapcsolatban, hogy mire költjük ezt a pénzt, talán csak nem a Belgrád víziváros projektumra. Nem kapott választ.
A távozó kormány idején rendkívül szoros kapcsolatokat épített ki Szerbia ezzel a hét emírségből álló, olajban gazdag országgal, pontosabban annak a legnagyobb emírségével: Abu-Dzabival. Ez nem szégyellnivaló, s nemcsak azért nem, mert bővében vannak az arab sejkek a pénznek; azért sem az, mert az Egyesült Arab Emírségek fejlettség tekintetében immár minden téren túlszárnyalta Szerbiát. Az arab ország vezetői – tudván, hogy egyszer elfogy a gazdagság forrását jelentő kőolaj – körültekintően kezdték el befektetni a pénzt: nemcsak a turizmusba. Nyugatról odacsalogatott menedzserek segítségével olyan vállalatokat létesítettek, amilyenekről Szerbiában egyelőre csak álmodozhatunk. Egyik példa erre a világ jelenleg legdinamikusabban fejlődő légitársasága, az Etihad, amelynek a beruházásával megalakulhatott az Air Serbia.
Nincs tehát semmi szégyellnivaló az Egyesült Arab Emírségekkel való gazdasági kapcsolatokban, csak egy baj van ezekkel az arabokkal kötött üzleti szerződésekkel, az, hogy a nyilvánosságnak eddig egyikbe sem lehetett betekintése, így pedig joggal ébredhet föl a gyanú az emberben, hogy Szerbiára nézve jó véggel zárul-e majd ez a hirtelen támadt nagy üzleti szerelem az arabokkal.
Ez érvényes a Belgrád víziváros projektumra is. Tudjuk, mind Szerbia, mind a főváros vészesen el van adósodva. Ha neki kell állnia a cechet, akkor a Belgrád vízivároson elúszhat az egész főváros, sőt az egész ország. Erre mondják: nomen est omen.
