HETI KÖRKÉRDÉSÜNK
Hogyan lehetne elejét venni az újvidékihez hasonló közlekedési baleseteknek?
Szavazatok száma: 307
(A www. magyarszo.com olvasóinak a szavazatai alapján)
A múlt hétvégén Újvidéken megöltek három gyereket. Gyilkosuk nem bottal verte őket agyon, nem használt sem kést, sem baltát, nem is lőtt. Fegyvere egy kéttonnás luxusautó volt. Precízen és hatékonyan alkalmazta. Igen, az autó fegyver, mint ahogyan másfél millió évvel ezelőtt a lábszárcsont is az volt a homo erectus kezében. Emlékezzünk vissza az általános iskola fizikaóráira: a 9 milliméter átmérőjű, a múlt század legelején célszerűen gyilkolásra kifejlesztett, népszerű Parabellum pisztolygolyó csőtorkolat közelében mért becsapódási energiája 570 joule, tömege 7,45 gramm, sebessége 390 m/s. A legújabb generációhoz tartozó A8-as Audik közül egyik sem könnyebb 2000 kilónál, ehhez a súlyhoz kell még hozzáadni a műizomhegy sofőr legalább egy mázsáját. Végsebességük elérheti a 250 km/h-t. A jármű becsapódási energiája nem szerepel a gyári adatok között, az autót ugyanis nem ilyesmire tervezték, meg hát a sebessége is variálható. Lakott területen, például közép-európai városokban, általában 50 km/h. A gyilkos azon az éjszakán fegyverét 160 km/h sebességgel repítette, és a számadatok képletekbe történő behelyettesítése után kiderül, hogy a végzetes pillanatban legalább 17 MJ romboló energia állt rendelkezésére. Leegyszerűsítve úgy is fogalmazhatnánk, hogy a golyónál 30 ezerszer erősebb fegyver volt a birtokában. Felvetődik a kérdés, hogy kitől kapott „fegyvertartási és -használati” engedélyt. Ha pisztolybeszerzésért könyörgünk a hatóságnak, előzőleg hosszadalmas kiképzésen kell részt vennünk, pszichológussal kell komoly beszélgetést folytatnunk, alaposan meg kell indokolnunk, miért van szükségünk lőfegyverre. Két rendőr napokig nyomoz utánunk, vájkálnak a múltunkban, felkeresik a nagyszülőket, főnökünket, a volt szeretőnket, kellemetlen kérdésekkel zaklatják a szomszédainkat... És végül: a rendőrség diszkréciós jogot formál arra, hogy elutasítsa a kérelmet, ha az ügyben illetékes nyomozónak nem tetszik a kérelmező tetkója, fülbevalója vagy a pofája. Igen, a szűrőmechanizmust már régen kidolgozták, jól működik, miért nem alkalmazzák a közlekedési jogosítványok odaítélésénél is? Valóban jogában áll mindegyik kocsmai gizdának, pofozkodónak, késelőnek, drogüzérnek, miegymásnak bivalyerős fémszörnyetegek volánját markolva terrorizálni a többieket? Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy autó és autó között léteznek némi eltérések: egy kisebb Volkswagen nagyjából annyira hasonlít az A8-ra, mint egy 6.35-ös kártyapisztoly a fél inch kaliberű, két kilométerről is agyakat kilöttyentő M2-es Browning nehéz géppuskára. Talán mondani sem kell, hogy a két lőfegyver beszerzési engedélyének feltételei nem éppen egyformák...
Visszatérve a hármas gyilkosságra: mi legyen most a nyilvánosság nyomására nagy nehezen, utólag letartóztatott száguldozó sofőrrel? Börtönözzük be, kövezzük meg, vagy akasszuk föl a főtéren, és köpködjük meg a pucér hulláját? Legyünk tisztában a gázpedállal gyilkolók észjárásával: nem fognak megijedni attól, ha megszigorítják a büntetéseket, sőt számukra még nagyobb kihívást jelent, ha nagyobb a veszély. Szükségük van halálközelségre, ha nem így lenne, nem száguldoznának a belvárosban repülőgépek felszállási sebességével. Az internet fénykorában egészen biztosan látták már, hogy 120–150 feletti tempó után mi marad akár a legnagyobb, legbiztonságosabb luxuskocsikból is olyan esetekben, amikor történetesen nem egy kis Golf issza be az ütközés erejét, hanem – mondjuk rá – egy betonoszlop vagy egy ölesebb fatörzs. A túlélés esélye elenyésző, a korporsó fedele legtöbbször csukva marad. Ha vasárnap hajnalban úgy adódott volna, hogy a kifutópályán pár száz méterrel feljebb, a Szabadság híd fehérre meszelt tartóoszlopa várta volna be a kicsapódó A8-ast, akkor most nem kellene gondolkodni azon, hogy mi legyen a sofőrrel. Bárcsak így történt volna! Helyette azonban két gyönyörű kislányt és egy művészlelkű fiút temettek el a szüleik, és ami talán még hátborzongatóbb: ők gördültek be piros jelzés alatt a halálba, amit a jog könnyítő körülményként fog kezelni. Több mint valószínű, hogy a gyilkos pár év múlva ismét gázpedálba taposhat majd...
A gondatlan vezetőket nem a többi hasonszőrű barom elrettentése céljából kell drákói szigorral megbüntetni, hanem azért, hogy eliminálják őket társadalmunkból. Mint ahogy a kézmosásnak sem az a lényege, hogy a fertőző vírusokra és baktériumokra ráijesszünk a szappannal, és hogy a többiek ne lepjék el a kezünket, hanem az, hogy megszabaduljunk tőlük. Ameddig börtönben ülnek, addig nem vezethetnek, ilyen egyszerű. Ha már a feljebb körülírt szűrőmechanizmust nem alkalmazzuk, és mindenféle kigyúrt, tetovált, részegeskedő fenegyereknek megengedjük azt, hogy több száz lóerős autókkal száguldozzanak, akkor legalább rakjuk őket hűvösre, ne várjuk meg, hogy öljenek! Az Amerikai Egyesült Államok jogrendszere előre megfontolt szándékból elkövetett emberölésként tekint azokra az esetekre, amelyekben ittas vezető idéz elő halálos kimenetelű közúti balesetet, a sofőröket ennek függvényében büntetik. Kevésbé fontos, hogy ki ment át a piroson.
Az audis baromhoz hasonló elemek mindig köztünk lesznek, akármilyen gyakran mosunk kezet. Helyes lépésekkel számuk csökkenthető ugyan, teljes biztonságról azonban a városi közlekedésben, gyökeres értékrendváltás nélkül csak álmodozhatunk.
