Heti körkérdésünk:
Támogatja-e a közszféra béreinek tízszázalékos csökkentését?
Vegyünk egy lyukas fazekat, töltsük fel vízzel – készítsünk be törlőrongyokat is a kifolyt víz föltakarítására! –, majd rakjuk föl a fazekat a tűzhelyre, és forraljuk föl a vizet. Folyamatosan töltsünk utána, ahogyan ürül a fazék, eközben ne felejtsük el feltörölni a kifolyt vizet sem. Ha netalán elfogy a dézsában előre odakészített forralni való, akkor szaladjunk át vízért a szomszédba. Ha elég fürgék vagyunk, akkor még visszaérünk, mielőtt teljesen kiürülne a fazék. Addig végezzük ezt a leírt sorrendben, amíg ránk nem esteledik. A feladatsorból semmit se hagyjunk végrehajtatlanul, ha ugyanis nem takarítjuk föl a vizet, akkor teljesen elárasztjuk a konyhát, ha pedig nem szavatoljuk a szükséges vízmennyiséget, akkor előbb-utóbb kiürül a lyukas fazék! Ha elég kitartóak vagyunk, akkor a várt végeredmény nem maradhat el: este olyan holtfáradtan fogunk az ágyba zuhanni, hogy semmi gondunk sem lesz elalvással!
Ez nem főzőlecke rossz háziasszonyoknak, csak egy szemléletes példa arra, hogy elszaladt államháztartási hiánnyal miként működtethető az állam. A beazonosítás kedvéért, a lyuk a fazékon a költségvetési hiány, a víz a költségvetési bevétel, a víz melegedése az életminőségünk jelképe, a szomszédból hozott forralni való a hitelfelvétel és a kötvénykibocsátás. A dézsában odakészített víz, az előirányzott költségvetési bevételek, a konyha elárasztása az állam eladósítása, a kiürült fazék pedig az üresen tátongó államkassza. Ez eredményi az államcsődöt. A drótos – akiről majd az allegória folytatásában esik szó – a költségvetés konszolidálásának a végrehajtója, aki alatt nem az IMF-et kell érteni, hanem a reformokra hangolt államvezetést. Az IMF azon nehéz természetű, takarékmániás szomszédunk a bal oldalról, aki csak szigorú föltételekkel hajlandó vizet kölcsönözni a fazék feltöltésére. Hozzá csak akkor megyünk vízért, amikor már nincs más választásunk.
A közgazdászoknak az ilyen és ehhez hasonló leegyszerűsítésektől bizonyára feláll a szőr a hátán, de a szemléltetésre nemcsak a grafikonos ábrázolás és a statisztikai mutató lehet alkalmas. Ráadásul az általánosítással és a hangsúlyeltolódásokkal azok is legalább annyira torzítanak, mint amennyire torzíthat a képletes beszéd. Mit árul el például a kétkezi munkájából élő ember keresetéről a statisztikai hivatal adata az átlagbérről, amikor jól tudjuk, a szerbiai átlagember messze az átlagbér alatt keres.
Körkérdésünk témájára is ráillik az allegória, a fazék feltöltésére a világ összes vize sem lehet elég addig, amíg a drótossal be nem foltoztatjuk azt, vagyis addig szebb jövőt ne is álmodjunk magunknak, amíg az államvezetés rendbe nem teszi az államháztartást. Ehhez valódi reformokra van szükség. Ha a bér-és nyugdíjcsökkentés nem egészül ki ilyen lényegre törő átalakításokkal, akkor ez a százezreket fájdalmasan érintő intézkedés gyakorlatilag semmit sem fog érni. Ideiglenesen egy-két százalékot csökkenthet Szerbia „Európa-bajnok” költségvetési hiányán, de utána ez a hatás is elenyészik, mert az állam fölgyorsult eladósodása, amely mind drágábban fölvehető hitelekkel jár, röpke idő alatt fel fogja emészteni a kiadáscsökkentés jelentette megtakarítást.
Lapunkban sokat foglalkoztunk azzal, hogy a gazdaság beindítása mellet melyek ezek az elvárt intézkedések a szürke- és feketegazdaság visszaszorításától, a közvállalatok piacképes működésre való rákényszerítésén át a közszférában foganatosított leépítésekig. Valódi reformokkal és ne látszatintézkedésekre van szükség, így például a szürke- és feketegazdaság elleni harc nem a piaci razziákban kell, hogy kimerüljön, a Smederevói Acélművek eladásáról pedig nem csak beszélni kell, hanem el is kell adni a vállalatóriást. Vagy lakatot kell tenni a gyárkapura.
Az a kérdés, hogy meglesz-e az eltökéltség a Haladók vezette kormányban ezeknek a lépéseknek a meglépésére. Valódi politikai bátorság kell hozzá, mert a meghozandó intézkedések mindegyike olyan jellegű, amivel szavazókat veszíthet a kormánypárt, ráadásul pont azokat a szavazókat, akik a párt mozgósítható magját képezik. Nem is sietik el a dolgot, hiszen még 2012-ben, sárkányölő Szent György-napján (Đurđevdan) nyete meg a választást ez a régi-új politikai formáció, és azóta a reformok terén nem sok történt: egy előrehozott választást sikerült ösaszehozni, majd közvita nélkül életbe léptetni az új munkatörvényt, és rögtön utána, közvitával, de szinte észrevételenül az új magánosítási törvényt, végül pedig döntést hozni a november 1-én hatályba lépő bér- és nyugdíjcsökkentésről. A többi még a jövő titka, és ettől a többitől függ, hogy volt-e bármilyen értelme a november 1-én hatályba lépett bér- és nyugdíjcsökkentésnek.
