Kelet-Közép-Európában és a Balkánon újból terveket és álmokat temetnek, a bibliai Nabukonodozor királyról elnevezett Nabucco gázvezeték után most a Déli Áramlatot is (oroszul Juzsnyij Potok, angolul South Streem) a megvalósulatlan ötletek tömegsírjába helyezhetjük. A nagyszabású projektumot nem tudom, miről nevezte el az ötletadó, de nem is fontos. A fontos az, hogy Putyin hétfői bejelentése után a legnagyobb valószínűséggel itt, Délen – Bulgárián, Szerbián, Magyarországon át Ausztriáig – sohasem fog áramlani az orosz gáz a tervezett csővezetéken, pedig mi mindent megtettünk, hogy ne így legyen, mondhatják – és mondják is – a szerbiai vezetők. Tavaly novemberben a szerb államfő és a Gazprom vezetője jelenlétében – a vakuk villogó fénye mellett – összehegesztettek sebtében két csövet Sajkásszentiván mellett, majd ünnepélyesen bejelentették, hogy elkezdődött a Déli Áramlat gázvezeték szerbiai szakaszának a megépítése. Szerencsére a télre hivatkozva nem folytatták a munkálatokat. Az összehegesztett két cső, lehet, hogy hamarosan eladó lesz. Jó lehet az még valamire! Hengernek például a föld porhanyósítására? Orosz traktor húzta orosz henger a vajdasági csernozjomnak: még jól is hangzik!
Egészen más a helyzet északon, hiszen a németek és az oroszok közös vállalkozásával megvalósult Északi Áramlat már rég szállítja a „kék fűtőanyagot” a németeknek, és senkinek sem jutott eszébe Amerikából vagy az Európai Bizottságból jogi akadályokat állítani a Balti-tengeren áthaladó gázvezeték megépülése elé.
Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek?
A veszteséglista nagy és hosszú: Bulgáriának évi 400 millió euró, Szerbiának pedig évi kétszázmillió euró tranzitdíj fog hiányozni az államkasszából. Szerbia valószínűleg – hacsak borsos áron nem – sohasem fogja visszaszerezni az oroszoknak potom 400 millió euróért odaadott Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) többségi tulajdonjogát, pedig, ha még emlékeznek az olvasók, az üzletet megkötő politikusok arra hivatkoztak akkoriban, hogy az alacsony árért bőségesen kárpótol majd bennünket a Déli Áramlat megépülése és a gázszállítás után járó tranzitdíj. Az oroszoktól most pedig – Vučić és Putyin nemrégi találkozója tanúskodik erről – még azt sem tudja kiharcolni a szerb kormány, hogy a gázóriás megemelje a bányászati illetéket. Ebben is fenemód bőkezűek voltak ugyanis az akkori döntéshozók, a Gazpromnyeft Oroszországban a többszörösét fizeti az államnak, mint amennyit szerbiai leányvállalata, a NIS fizet Szerbiában.
Nemcsak Szerbia a kárvallott azonban, hanem Magyarország is, Bulgária is, Szlovénia is, a Balkán és Kelet-Közép-Európa energiabiztonsága az ukrajnai háborús helyzet miatt úgyszintén veszélybe kerülhet, mivel a térség gázzal való ellátása a jelen pillanatban az ukrajnai gázvezeték nélkül elképzelhetetlen, ahol viszont polgárháború dúl.
A mentőötletek egyike, hogy felépül a horvátországi Krk szigeténél egy cseppfolyós gáz (LNG) fogadására alkalmas terminál, Lengyelországban úgyszintén, és ezzel belátható időn belül elkészülhet egy északi-déli irányban haladó gázfolyosó, amely már nem orosz, hanem amerikai földgázt szállítana. A Balkán és Kelet-Közép-Európa ezzel az amerikai palagáz jelentős fogadópiacává válna.
Fölmerül az emberben a kérdés, hogy talán ez állhat annak a megingathatatlan amerikai és uniós igyekezetnek a hátterében, hogy minden eszközzel megakadályozzák a Déli Áramlat megvalósulását. Az okok azért ennél szerteágazóbbak.
Az Európai Uniónak az az érdeke, hogy Ukrajna ne essen el egyik legbiztosabb bevételi forrásától, a tranzitdíjtól, márpedig a Déli Áramlat megépülésével ez történne, és hogyan fizetné vissza akkor az ország azokat a hiteleket, amelyeket az EU most kénytelen beleölni a polgárháborúba keveredett és gazdaságilag tönkrement államba.
A történések igazi mozgatója azonban nem az Európai Unió, hanem az Egyesült Államok. Bulgária rá se hederített az Európai Bizottságból érkező feddő szavakra, hogy föl kellene függeszteni a Déli Áramlat építését. Júniusban azonban amerikai szenátori bizottság járt Szófiában, és másnap már be is jelentette az elkezdett munkálatok leállítását a bolgár kormány. Az a John McCain vezette ezt az amerikai bizottságot, aki a napokban „újfasiszta diktátornak” nevezte Orbán Viktort. McCain januárban Budapesten is járt, semmi sem tudhattunk meg arról, hogy miről tárgyaltak, abban azonban biztosak lehetünk, hogy nem lehetett zavartalan közöttük az egyetértés.
A manapság geopolitikai küzdelemnek nevezett, kiújult hidegháború az Egyesült Államok és Oroszország között a legfontosabb oka a Déli Áramlat projektum lefújásának. A szovjet birodalom utódja, Oroszország egyoldalú gazdasági szerkezettel rendelkezik, az állam költségvetési bevételeinek mintegy ötven százaléka az olaj és földgázkitermelésből és -exportból származik, éppen ezért kínálva kínálta magát annak a megvalósítása, ami az utóbbi időben történik. A nyári csúcs óta elképesztő mértékben, 40 százalékkal csökkent a kőolaj ára. Kinek árt ez a legnagyobb mértékben? A kőolaj-exportáló országoknak: Oroszországnak, Iránnak, Venezuelának. Egyik ország sem arról híres, hogy milyen jó viszonyt ápol a világ első számú nagyhatalmával. Kinek jó ez a helyzet? (Csak addig persze, amíg az olcsó energiahordozók nem okoznak súlyos deflációt.) Az Egyesült Államoknak, az Európai Uniónak, Japánnak és hát az USA legnagyobb gazdasági vetélytársának, Kínának is, de hát nem lehet minden ideális!
Oroszország és a Gazprom veszteségei az olcsó olajár miatt hatalmasak, ezt tetézi, hogy szankciók miatt a vállalatóriás nem kaphat kedvező hiteleket a nyugati bankoktól, ráadásul a Nyugattal megromlott helyzet ellenlépéseként a részben állami tulajdonban lévő vállalat, a Kínába vezető Szibéria Ereje nevű gázvezeték megépítésével új hatalmas beruházásba kellett hogy kezdjen.
Ez a három tényező még egy akkora cégóriás számára is nehezen pótolható hiányt okoz, mint amekkora a Gazprom. Az orosz mamutvállalat éppen ezért valószínűleg akkor sem folytatná a Déli Áramlat építését, ha holnap valami csoda folytán szabad utat kapna az európai döntéshozó szervektől. Nem folytatná, mert nem volna miből.
