Az emberi természet kifürkészhetetlen. Évekig tűrjük a megaláztatást embertársaink és a korrupt rendszer részéről, sérelmeinkkel arányosan növekszik fásultságunk szintje, titokban ugyan ábrándozunk azon, hogy egyszer kézbe vesszük a dolgok irányítását, igazából azonban magunk sem gondoljuk ezt komolyan, és amikor azt hisszük, hogy ez már mindörökké így marad, egyszer csak eljön az a bizonyos pillanat, amikor kicsordul a pohár. Ezt állítja legalábbis Damián Szifron Eszeveszett mesék (Relatos Salvajes) című alkotásában, amelyet a forgalmazók az év legőrültebb, legfergetegesebb mozijaként ajánlanak. Okkal – állítom anélkül, hogy láttam volna az összes tavalyi termést.
A legjobb idegen nyelvű film kategóriában az idén Oscar-díjra jelölt argentin omnibusz hat különböző történetet mesél el, amelyeknek közös vonása, hogy főszereplőik olyan helyzetbe kerülnek, ami cselekvésre készteti őket, az addig békés emberek magukat meghazudtoló lépést tesznek, tettük azonban eseménysorok visszafordíthatatlan láncolatát indítja el, amibe már nemigen tudnak beleszólni.
Az első történet egy ártalmatlan flörttel kezdődik a repülőgépen. A korosodó zenekritikus szóba elegyedik a szépséges modellel, közben rájönnek, hogy van egy közös ismerősük, a hölgy korábbi barátja, akit a nő annak idején megcsalt, a kritikus pedig megbuktatott. Gyorsan kiderül, hogy a repülőn mások is ismerik az illetőt, itt van régi iskolatársa, aki mindig szívatta, volt tanára, pszichológusa, a légikisasszony pedig egyszer kikosarazta…
A második történet helyszíne egy út menti étterem, ahová egy esős éjszakán egy idősödő férfi érkezik. Arrogáns és fölényeskedő a megszeppent pincérnővel szemben, aki felismeri a vendégben azt az uzsorást, aki tönkretette családját, aki miatt édesapja öngyilkosságot követett el, ő pedig édesanyjával kénytelen volt elhagynia szülővárosát. Évek óta arról ábrándozik, hogy egyszer összetalálkozzon ezzel az emberrel, mondja a mindenre elszánt szakácsnénak…
A harmadik történetben egy piperkőc férfi a kanyargós hegyi úton száguld vadonatúj autójával, amikor egy rozoga tragacsot vezető férfi megvicceli csellengésével. A bájgúnár beszól, no meg persze a középső ujjával „beint” neki, és elviharzik. Szerencsétlenségére azonban nemsokára kilyukad az egyik gumija, és kénytelen megállni kereket cserélni. Mivel ebben nem annyira jártas, időbe telik neki a művelet, mialatt a másik férfi beéri…
A negyedik történet egy bombaszakértő esetét meséli el a bürokráciával. A férfinak akkor szakad el a cérnája, amikor tortavásárlás közben a „pók” elviszi az autóját, és emiatt nem ér haza kislánya születésnapjára. Kifizeti a büntetést, de követeli, hogy adják vissza a pénzét, fizessenek neki kártérítést, és kérjenek tőle bocsánatot, mert az adott helyen nem volt kijelölve, hogy tilos a parkolás. Polgári jogainak megvédésére irányuló indulatos fellépése beláthatatlan következményeket von maga után…
Az ötödik történet egy dúsgazdag család kálváriáját dolgozza fel. A tizenéves srác édesapja BMW-jével elüt egy terhes asszonyt, és megszökik a helyszínről. A nő útban a kórház felé meghal, a televízió teli van a hírrel, a rendőrség keresi a lelkiismeretlen gázolót. A családnak gyorsan ki kell találnia valamit. Mentő ötletként az édesapa felkéri alkalmazottját, hogy félmillió dollárért vállalja magára a tettet, az elképzelést a családi ügyvéd is támogatja…
A hatodik történet egy álomesküvőt ábrázol. Első osztályú luxusterem, csillogó-villogó enteriőr, cukormáz, színes fények, délceg vőlegény, mosolygós menyasszony, elegáns öltözetű násznép: szülők, rokonok, a menyasszony barátnői, a vőlegény kollégái – és köztük egy miniszoknyás hölgy. Kicsoda ő? – merül fel a kérdés a menyasszonyban. A válasz nyomába ered, ami valamennyijük számára egy felejthetetlen lakodalmat eredményez…
Damián Szifron eszeveszett meséi nagymértékben alátámasztják Murphy törvényét, miszerint „ami elromolhat, az el is romlik”. A fordulatokban gazdag, nemegyszer meghökkentő csattanóra épülő történetekben fanyar társadalomkritika fogalmazódik meg a bürokrácia átláthatatlansága, gazdagok mindenhatósága, szegények kiszolgáltatottsága, rendszerbeli korrupció ellen. Ugyanakkor az emberi természet árnyoldalait – sértődöttség, bosszúvágy, önteltség, kevélység, csökönyösség, kapzsiság, kicsinyesség, féltékenység – vázolja föl és gúnyolja ki a maga módján a szkeccsfilm. Bár itt-ott vannak a műben sematikus megoldások és előrelátható mozzanatok, azok egyáltalán nem zavaróak. Az Eszeveszett mesék fekete komédia, mégpedig a legjobb fajtából való. Szellemességének, a jó beállításoknak és az intelligens vonalvezetésnek köszönhetően végignevetjük az önmagukban egyáltalán nem vicces életszituációkat és a belőlük kialakuló bonyodalmakat. Szerencsére az ember olyan lény, amely saját gyarlóságán tud a legfelszabadultabban szórakozni.
