Észre sem vettük és elszállt egy újabb év. Már mögöttünk van, mi pedig előtte az ismeretlennek. Mi vár ránk 2016-ban?
És mi mire várunk?
Ösztönösen félünk az ismeretlentől, jövőbe vesző homályával az idő is ilyen félelmetes tartalommá válhat számunkra, ha engedjük, hogy az előző év viszontagságaira gondolva a balsejtelmeink uraljanak el. Ha viszont kezünkbe vesszük a sorsunk irányítását és nem másoktól várjuk – világi és vallási vezetőktől –, hogy megoldják bajaink, ha tehát a cselekvés útjára lépünk, akkor a zsákutcákat elhagyva lépésről lépésre az életünk is a maga útjára lel. Még a járásunk is megváltozik, mert menés közben a gerincünk kiegyenesedik. Nem a gondokból lesz kevesebb, hanem a(z el)szenvedésből, hiszen aki passzívan vár a jobbulásra – amint nyelvünk bölcsessége üzeni –, az csak (el)szenvedője lehet az eseményeknek. Több lesz viszont bennünk az (el)viselés képességéből, hiszen könnyebb hordozni azt a terhet, amit mi magunk helyezünk a vállunkra.
Ne mások terhét cipeljük! Mi nem Cirenei Simon vagyunk, akit a keresztjét hordozó Messiás elé vezetett a maga útja. Mi az utunkon leginkább csak terheket ránk rakni szándékozó álmessiásokkal találkozhatunk.
Ne tartsunk tőlük, mert csak addig lehet hatalmuk életünk fölött, amíg a félelmeink uralnak bennünket. Az idő ismeretlenjétől sincs miért félnünk. Mi ugyanis az idő? Amint Kant filozófiája üzeni – akárcsak a tér – elménk egyfajta velünk született képessége, kezdettől fogva térben és időben érzékelünk.
A két tartalom összefüggése abból is kiviláglik, hogy a tér mibenlétét az idő fogalmaival lehet lényegre törően kifejezni és fordítva. Mit jelent például a távolság Szabadka és Újvidék között? Két órát, ha autóval utazunk. És mit jelent az idő, amelyet bejárunk születésünktől halálunkig? A létezés hosszát és az emberi cselekvés terét. Másként kifejezve a ránk szabott idő a választható lehetőségek végtelenül sokszínű, de a szabályokkal – a természeti törvényekkel és a társadalmi normákkal – egységes keretbe terelt tárháza, amelynek csak a halál vethet véget.
A létezés hosszáról nem mi döntünk, a cselekvés viszont teljességgel rajtunk múlik.
Mire várunk hát?
