Az Európai Unióban nem ismerik a borítékolt lemondás intézményét, és hallani sem akarnak róla, hogy egy csatlakozni kívánó ország becsempéssze azt hozzájuk. A pártdiktátum nálunk honos formája, mely szerint a vezér vagy a vezetés irányít mindent, náluk ismeretlen fogalom. Nem mintha másoknak nem felelne meg az egy kézben tartott szálak általi irányítás politikája, hanem azért, mert ez egy túlhaladott, a demokratikus szabályokat sértő és megengedhetetlen lépés, sőt a visszaélések tekintetében roppant veszélyes is. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy kimondottan korrupciógerjesztő.
Ezt akár bizonyítani is tudjuk, hiszen a korrupció tekintetében vizsgált 178 ország közül mi jelenleg a cseppet sem irigylésre méltó 83. helyet foglaljuk el. Amire a magyarázat nem más, mint hogy a pártok kihatnak a rendszerbeli kérdések megoldására, túlzottan beleszólnak mindenbe, s ez a visszaélések tömkelegét idézi elő. Mivel a pártoknak túlságosan nagy a befolyásuk, a társadalomban minden az ő felügyeletük alatt történik, ami nem más, mint hatalommal való visszaélés.
Az uniós csatlakozás előszobájában különféle feltételeket fognak az utunkba gördíteni, ezek között szerepel majd a pártok pénzeléséről szóló jogszabály és a választási törvény reformja. Talán itt lesz majd a legnagyobb ellenállás, mert a pártok és a pártvezérek hozzászoktak ahhoz, hogy minden a pártdiktátum szerint történik, s ha megfogalmazódnak az európai léptekkel mért új jogszabályok, erre többé nem lesz módjuk. Az Európai Bizottság a tagjelölti státus megszerzéséhez feltételként szabta meg a pártok pénzelésének rendszerbeli szabályozását, amire itthon már több korrupcióellenes szervezet, ügynökség, intézmény is rámutatott korábban. Itt a végső ideje, hogy keretek közé szorítsák, miként juthatnak pénzhez a pártok, és hogyan kezelhetik azt. Mert eddig például az évi pénzügyi jelentést sem kellett elkészíteniük, hogy elszámoljanak azzal, mire mennyit költöttek, tehetik ezt nagyon vígan, hiszen semmivel sem szankcionálták a kérdést. Magyarán: az átláthatóság nálunk ismeretlen fogalom. Mindez nem véletlen, hiszen valamennyien sejtjük, hogy a mogulok, tájkunok – vagy nevezzük őket újgazdagoknak – bőségesen támogatják a pártokat.
A másik fontos átalakításra váró dolog a képviselők választásáról szóló törvény, amiről maga az illetékes miniszter, Milan Marković a minap azt nyilatkozta, hogy nagy szükség lenne rá, ám nincs meg az ehhez nélkülözhetetlen politikai akarat. Bizony így van, mert az alkotmány lehetővé teszi az úgynevezett borítékolt lemondás intézményét. Ez abból áll, hogy a választás után a pártvezetők szabják meg, hogy kik kerülhetnek be a köztársasági parlamentbe a pártlistáról. Ők kötelesek aláírni egy előre borítékolt lemondási nyilatkozatot. Ez egy biztosíték a párt részéről, a mandátummal élő személy esetében pedig szerintem egy megalázó cselekedet, hiszen az ezzel kötelezi magát, hogy minden esetben fejet hajt a pártakarat előtt. Ehhez biztosan görcsösen ragaszkodni fognak a jövőben is, a borítékolt lemondás eltörlését egyelőre egyetlen pártvezér sem támogatja, pedig kénytelen lesz előbb-utóbb, mert ilyen szabályt az Európai Unióban nem fognak elfogadni. A pártdiktátum ideje lejárt, Európa-barát törvényeket kell hozni, vagy a meglévőket kell harmonizálni, és ami nagyon fontos: azokat a gyakorlatban alkalmazni. De nem ám úgy, hogy kiskapuk sokaságának megnyitásával újabb lehetőséget teremtenek, csak azért, hogy a törvényeket kijátszva minden rendelet és szabály felett a pártdiktátum érvényesülhessen.
