Tíz, kilenc, nyolc, hét, hat, öt, négy, három, kettő egy – aki bújt, aki nem, megyek… A hunyók: Szerbia és Montenegró igazságügyi szervei, a bújók: különböző súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsított vagy vádolt szerbiai, illetve montenegrói állampolgárok. Péntekről szombatra virradó éjszaka a bújócska zavarócskává alakult át, és hamarosan eldől, hogy a jófiúk vagy a rosszfiúk az ügyesebbek és gyorsabbak.
Több hónapos egyeztetés után szombaton éjszaka Belgrádban Snežana Malović szerb igazságügyi miniszter és Igor Jovović, Montenegró belgrádi nagykövete aláírták a két ország közötti kiadatási megállapodást, amely azonnal hatályba lépett, és letartóztatások sorozatát vonta maga után. Szerbiában eddig tizenegy, dél-nyugati szomszédunk határain belül pedig hat személyt vett őrizetbe a rendőrség. A letartóztatottakat a kiadatási fogdában tartják fogva.
A megállapodás értelmében a jövőben többek között szervezett bűnözéssel, korrupcióval, emberiségellenes bűncselekmények, háborús bűnök elkövetésével gyanúsított, illetve vádolt személyeket szolgáltathat ki egymásnak Szerbia és Montenegró. Minden olyan egyént köteles átadni egymásnak a két szomszédos ország, akiket az általuk elkövetett bűncselekmény miatt öt évnél hosszabb börtönbüntetésre ítélhet az illetékes bíróság, továbbá minden olyan személyt, akit jogerősen elítéltek már legalább két év fegyházbüntetésre.
Szerbia pillanatnyilag 30 személy kiszolgáltatását követeli szomszédjától, Montenegró pedig 78 Szerbiában tartózkodó állampolgárát szeretné határain belül tudni, és eljárást indítani ellenük. Az összesen 108 személyből a megállapodásba foglaltak alapján csak 36 ellen indulhat kiszolgáltatási eljárás, a többiek esetében erre nem adottak a feltételek. Montenegró Szerbiától többek között Boško Bojović, Duško Bakrač, Milorad Ivanović és Radoje Radunović kiadatását kéri. Ellenük a podgoricai Felső Bíróságon a boszniai menekültek 1992-ben megszervezett és végrehajtott deportálása miatt folyik eljárás. A zentai születésű Gondi Krisztián, aki a podgoricai ügyészség vádirata szerint öt évvel ezelőtt Budván brutálisan meggyilkolta, feldarabolta, majd műanyagzsákokba csomagolva a tengerbe dobta Klaus Deutschländer német állampolgárt, hamarosan szintén megnézheti belülről a podgoricai fegyházat.Gondi pillanatnyilag fegyveres betörés miatt Nišben tölti hároméves börtönbüntetését. Szerbia Montenegrótól elsősorban DarkoŠarić bűnbandája tagjainak kiadatását kéri.
Szombat óta Montenegróban sikerült letartóztatni Boris Labant, a Šarić-féle csoport egyik tagját, Bogdan Markovićot, Samir Musićot és Alen Sijarićot, akiket a szerb igazságügy szervezett bűnözésben való részvétellel gyanúsít. Összegezve: igazi nehézfiúk csuklóján kattant a bilincs. Ugyanakkor mindez nagyon relatív. A letartóztatottak valóban nem pitiáner bűnözők, akik kiraboltak egy-két nénit az utcán, vagy elloptak néhány autót, Darko Šarić, Zvezdan Terzić, a Szerbiai Labdarúgó-szövetség egykori elnöke és Slobodan Radulović, a C-Market valamikori igazgatója viszont ezúttal sem került rendőrkézre. És van egy olyan sejtésem, hogy nem is fog. A szóban forgó úriemberek összeköttetései, kapcsolatai a jól informáltak szerint a politikum és az államvezetés legmagasabb szintjéig érnek. Nem ők az egyetlenek, akiknek állítólag nemcsak az összeköttetéseik jók, hanem sokat mesélhetnének olyan dolgokról, amelyek foltot hagynának a szerb és a montenegrói politikum, államvezetés egyébként sem patyolattiszta ingén. Ebből adódóan előfordulhat, hogy az igazi nagy halak a jövőben sem kerülnek az igazságügy hálójába. Annyi azonban biztos, hogy Montenegrót többé nem nevezhetjük a bűnözők „biztonságos házának”. Miloš Vasić, a Vreme szerb nyelvű hetilap újságírója, aki rendőrként a bűnözéssel kapcsolatos témákra szakosodott, szintén vegyes érzelmekkel nyilatkozott a téma kapcsán. Vasić szerint a megállapodás megnehezíti a bűnözők dolgát, bonyolultabb és főleg költségesebb lesz számukra a rejtőzködés. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a jövőben nem tudnak az eddigi gyakorlat szerint köddé válni, véli az újságíró.
Vasić kijelentése és a bűnözők rejtőzködése kapcsán érdemes egy másik jelenségről is említést tenni. Az összefogás és a bűnözők romantizálási szindrómájának köszönhetően a rosszfiúk továbbra is jó eséllyel bújkálnak majd a régióban. Politikai és biztonsági szakértők nem egyszer felhívták a figyelmet arra, hogy a volt Jugoszlávia tagállamaiban a bűnözők rendkívül jól felépített logisztikai rendszerrel és erős védőhálóval rendelkeznek. Nem az az egyetlen probléma, hogy a régió országainak bűnözői szükség esetén igen sikeresen fognak össze, hanem az, hogy egyesek még az egyszerű polgárok közül is hajlamosak relativizálni a nehézfiúk tetteit. Darko Šarić szülőfalujában, Pljevlján az emberek nem értik, hogy miért is akarják Szerbiában börtönbe dugni azt a „tisztességes” embert.
– Darko mindig jó és tisztességtudó fiú volt, sohasem tagadta meg a pénzt a szegényektől vagy azoktól, akik megszorultak – nyilatkozták néhány hónappal ezelőtt a pljevljaiak az újságíróknak.
Ugyanez a helyzet Stanko Subotićtyal, aki szülőfalujában, Ubon templomot építtetett. Ugye nem kell részletezni, hogy a helyiek mekkora tisztelettel beszélnek az egyébként cigaretta-csempészéssel vádolt földijükről és nem értik, hogy mit is akar az a kegyetlen rendőrség az ő Stankójuktól.
Amíg a régióban egyesek – és ezek az egyesek nincsenek is olyan kevesen – valamiféle modern Robin Hoodként tekintenek a kétes üzletekből meggazdagodó úriemberekre vagy adott esetben hölgyekre, addig nem lehet teljesen sikeres a bűnözők elleni küzdelem.
Mindennek függvényében nekem úgy tűnik, hogy az igazságügynek és a rendőrségnek hunyó minőségben sokkal nehezebb dolga lesz, mint zavaróként.
