Néhány évvel ezelőtt egyes helyi közösségek még azért küzdöttek, hogy a művelődési ház, a helyi közösség épülete visszakerüljön a helyi közösség, a falubeliek tulajdonába. Főként a mezőgazdasági birtokok magánosításakor merültek fel problémák, ugyanis több faluban, a mezőgazdasági birtok, szövetkezetek csődbevitele, majd azok magánosítása után, a művelődési házak is az eladás, illetve vásárlás tárgyát képezték.
Így volt ezzel például Ludas is, ahol éveken keresztül igyekeztek a falubeliek rámutatni, hogy az az épület, ahol a helyi közösség is működik, nem képezhette a mezőgazdasági birtok eladásának tárgyát, hiszen azt a régi falubeliek építették, ők verték a vájkot, vagy közösen ásták az alapot, építették ki az épületet. Évekbe telt, mire magukénak tudhatták a művelődési házat.
Hosszú évek alatt a helyi közösségek, lévén, hogy a működésükhöz is alig kaptak pénzt, igyekeztek úgy kihasználni a rendelkezésükre álló épületet, alkalmi rendezvényekre kiadni azt, hogy az így befolyt összegekből a falu számára fontos kiadásokat fedezhessenek belőle, illetve ünnepségeket, rendezvényeket tudjanak szervezni. Hajdújárás például olyan projektumot készített, illetve nyert meg tavaly, ami lehetővé tette a helyi közösség épületének bővítését. Időközben azonban jelentős változások következtek be, nemcsak Szabadka területén, hanem az egész országban. A helyi közösségekről szóló törvényt módosították, és ennek értelmében a helyi közösségek nem rendelkezhetnek saját ingatlannal, és nem valósíthatnak meg jövedelmet. Egy tollvonással a helyi közösségek ingatlanjai városi tulajdonná váltak.
Egy olyan miniszter hagyta jóvá ezt a rendelkezést, aki a választások idején a decentralizációt hangoztatta. A Szerbia Egyesült Régióinak kampánya ugyanis arra épült, hogy decentralizálni kell a városokat, jelentősen nagyobb önállóságot kell adni a városvezetés legalacsonyabb szintű sejtjeinek, a helyi közösségeknek, hiszen, mint akkor hangsúlyozták, csak így valósítható meg a falvak, a külvárosi települések fejlődése. Sőt akkor arra is rámutattak, hogy a helyi közösségek működésére a városi költségvetés legalább öt százalékát kellene elkülöníteni. Ehhez képest teljesen más irányba indult el az állami politika. Főként ha azt a kijelentést is figyelembe vesszük, amit a SZER egyik szabadkai sajtótájékoztatóján tavaly márciusban, kampányidőszakban, újságírói kérdésre válaszolva kiemeltek, miszerint akkor még azt nem tudták megmondani, hogy melyik párttal lépnek majd koalícióra, de azt már biztosra tudták, hogy a Szerb Radikális Párttal, illetve a Szerb Haladó Párttal biztosan nem...
Nem én vagyok az illetékes abban, hogy megállapítsam, jó-e ez a törvényes rendelkezés vagy sem. Egyes helyi közösségek nyertek vele, elsősorban azok, amelyeknek nem volt saját ingatlanuk, mégpedig azért, mert a saját épülettel és jövedelemmel rendelkező helyi közösségektől a városi költségvetésbe befutott összegekből, az új leosztás szerint, ők is részesülnek. Ugyanakkor az eddig jobb körülmények között működő helyi közösségek sok esetben jelentős bevételektől esnek el. Felmerül a kérdés: az a helyi közösség, amely plusz erőbevetés nélkül is fenn tud maradni, ezek után minek törje magát, hogy hozzájáruljon a helyi közösségekre elkülönített összeg bővítéséhez? Továbbá: mi motiválja annak a helyi közösségnek a lakosait a további munkára, amelytől többet vesznek el, mint amennyit visszakap, ha még az az ingatlan sem, amiért eddig küzdöttek, nem az ő tulajdonuk, csak használati joguk van felette?
