Nem szeretem a mókuskereket. Rohanni kell benne, végtelenül szaladni, miközben egy milliméternyit sem haladunk előre. Elég viszont egy rossz lépés, egy botlás és egy gyomorforgató bukfencezés után máris törött orral bosszankodhatunk sorsunk fintorán. Azonban a rácsok között vajmi kevés mozgási lehetőség van, így nem marad más zsírégetési lehetőség, mint a kerék. Mókuskerék. De ki állítja, hogy a szabadban veszélytelenebb az élet.
Így vagyok valahogy az állatvédelem kérdésével is. Szeretem az állatokat, némiképp én magam is állatvédő vagyok, azonban – vagyis most jön az a híres „de” – nem szeretem a szélsőségeket. Akkor sem szeretem, ha bal, ha jobb, ha közép vagy netalán sötétzöld lenne. Igaz, talán szükségünk is van néha a szélsőségekre, hogy fel tudjunk ébredni téli álmunkból. Ez jutott eszembe minap amikor a magyarországi médiát böngészve ráakadtam a hírre, miszerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a Bochkor Gábor, Boros Lajos és Voga János által vezetett Bumeráng február 7-i adása miatt 250 ezer forintos büntetést rót ki a NEO FM-re, ugyanis egy állatvédő feljelentette őket, hogy a műsorvezetők pandákon és teknősbékákon viccelődtek.
Az ügy miatt (is) ízléshatóságnak csúfolt Médiatanács szerint a műsorvezetők nem tanúsíthatnak olyan magatartást, mely a gyermek számára nem követendő. Az indoklás szerint mikor a kifogásolt műsorszámban az került szóba, hogy az állatkertben felnőtt oroszlánokat hogyan kellene „visszavadítani”, hogy be tudjanak illeszkedni a természetes közegükbe, a szavanna élővilágába, a műsorvezetők erőszakot is tartalmazó kijelentéseket tettek. Arról beszéltek, hogy a bébi oroszlánnak néhány pofont kell adni, verni kell, és meg kell dobni cumisüveggel, majd hogy a teknőst baltával kell szétverni, a teknőjéből pedig mosóteknőt kell csinálni, hiszen éltek már eleget, a panda pedig egy felesleges állat, mert egész nap csak a hátsó fertályán ül.
Az adott műsor stílusa – mivel igyekszem kerülni a kommersz tartalmakat – messze áll tőlem, a Slágerrádiós időszakukban sem tudtam azonosulni a két műsorvezető poénkodásával, így a mostani vicceivel sem. Eltekintve a magyar belpolitikától és az agyalástól, hogy az okostelefonok korában reggel vajon hány általános iskolába igyekvő gyermek hallgathat egy ilyen rádiót – inkább bömböltetik a memóriakártyájukon lévő kedvenceiket, de ha valaki hallgatja is, csupán szülő mellett a kocsiban –, valamint attól a ténytől is, hogy a legdurvább vicceket elsősorban otthon a szülőktől, a rokonoktól hallják meg, felmerül a kérdés: az állatoknak lassan több joguk lesz, mint az embereknek?
Ha nincs is több joguk, de mintha sokkal komolyabban járnának el a hatóságok az állatokkal kapcsolatos ügyekben. Míg a jelen esetben állatokkal történő viccelés miatt szabtak ki bírságot, ugyanez nem történik meg, ha mondjuk a székelyek vagy valamely más nemzet van a poéngyártó célpontjában. Ám akkor sincs más helyzet, ha mondjuk egy kutya vagy egy ember megveréséért büntetnek meg valakit. Vagy kínzás miatt. Az állatok meggyilkolása, megkínzása miatt sokkal magasabb börtönbüntetést és pénzbírságot rónak ki manapság a bírák, mint az ember ellen elkövetett bűncselekményekért. Tévedésbe ne essünk, nem azt mondom, hogy az állatkínzókat nem kell megbüntetni. Sőt, helyeslem is az ítéleteket. Azonban a legfélelmetesebb az egészben, hogy az emberélet egyre értéktelenebb.
Állatszeretetre lenne inkább szükségünk, és nem a nyugatról importált állatvédelemre. Ez utóbbi pedig egy valamire jó, méghozzá hogy egyes gazdasági tényezők ellehetetlenítsék egy adott, még nem meghódított ország tenyésztőit, és eltüntesse a falvakból az ólakat. Akár megélhetési állatvédőket bérbe véve, akik nem vetik meg a megfélemlítés, a fenyegetés és az erőszak eszközeit sem. Az extrémista megnyilvánulások Nagy-Britanniában és Amerikában odáig fajultak, hogy törvényt kellett alkotni az állatvédelmi terrorizmus ellen. És mit tehetünk ilyenkor, minthogy megvásároljuk a legközelebbi hipermarketláncból a Németországból származó holland technológiával felfújt hússertés adagunkat? Mert a külföldi disznó és csirke méltóbb életkörülmények között élt – talán még Beethovent is hallgatott –, meg vegyszerekkel, gyógyszerekkel tartották életben, és végül humánus körülmények között vesztette életét. Vagy legyünk egyszerűen vegetáriánusok? Az sem megoldás, hiszen az évszázadok óta terjeszkedő ipari méretű mezőgazdaság számos vadon élő állat, vadnyulak, rókák, különböző madarak életét és életterét vette el.
A hazai friss termékek helyett pedig lassan szinte kizárólag külföldi, tartósított élelmiszereket lehet kapni. A gyümölcs fogalma ma a legtöbb embernek szinte már csak a déligyümölccsel azonos. A nagy bevásárlóközpontokban már csak külföldi alma, körte, barack kapható, ráadásul csak olyan, amely növényvédő szerrel csávázva kerül külföldről ízetlenül, kicsit büdösen, de tartósan a polcokra. Egyedül még csak a jó öreg piaci kofák tartják a frontot. De meddig?
Gyökeres társadalmi változásra van szükségünk, hiszen minket embereket, saját magunktól nem véd meg senki.
