Amikor bármiről dönteni kell, tanácsos, hogy az ember az értelem, nem pedig az érzelmek alapján határozzon. Ezt persze gyakran nem könnyű megtenni, s annál rosszabb, ha az éppen ellentétes gyakorlatnak van hagyománya. Számos példa mutatja, mint más téren, úgy a sportban is, hogy Szerbiában a racionális gondolkozás és döntéshozatal nagyobbára csak szépen hangzó szavakban létezik, utólag ugyanis kiderül, hogy egészen más volt a dolgok hátterében.
Nem kell nagyon messzire menni, itt van a fociválogatott. Tudjuk róla, hogy 2006-ban és 2010-ben kijutott a vb-re, a selejtezőkben jeles riválisokat előzött meg, azután a seregszemlén csúful leszerepelt, és a csoporton sem jutott túl, közben a legutóbbi három Eb-re részvételi jogot sem szereztek. Nos, a szövetség – utólag nehéz ugyan eldönteni, hogy jogosan, vagy sem – a dél-afrikai vb után kirúgta Radomir Antić kapitányt. Érdekes módon a helyébe az alig tapasztalt és különben is edzőként sikertelen Vladimir Petrovićot ültette, aki például arról is ismert maradt, hogy az athéni olimpiára kijelölt csapatának a fele az utolsó pillanatban lemondta a válogatottságot, s alig volt elegendő focistája a végül nagyon rossz szerepléshez. Petrović nem maradt sokáig, és a szövetség a még tapasztalatlanabb Siniša Mihajlovićot szerződtette, aki ugyan sokkal gyöngébb eredményeket jegyez, mint Antić, mégis bizalmat élvez. Mihajlović vízióval és kemény kézzel érkezett. Az előbbi egy teljes felfiatalítást fed, az utóbbi pedig nagyobbára mellékes dolgokat, mint amilyen a himnusz kötelező énekelése. A felfiatalítás azt jelenti, hogy a csapat eleve lemondott a jó eredményekről, a selejtező derekán már nincs esélye kijutni a jövő évi brazíliai vb-re, a keretben pedig annyi újonc mutatkozott be, hogy még elméletben sem lehet arról beszélni, hogy az új kapitány már kialakította a csapat gerincét, és (mint másutt gyakorlat) megvan a legjobbakból összeálló és jól ismert kezdő 11-e, amelyben csak szükség esetén történik csere. А vízióról szóló mese azonban alibinek pompás. Nem a kapitány a hibás, hogy különleges jogokkal látták el. Inkább a szövetség és vezetői, akik nemcsak a kapitányt, hanem önmagukat is leválthatatlannak látják. Hogy mi lesz a vége? Nem tudni, de sok jó aligha, mert se rendszer, se értelmes gondolkozás és döntések.
Még egy példa a kosárlabdából. Az Adriai Liga alapszakaszát a Banja Lukához közeli Aleksandrovac csapata, az Igokea nyerte meg, s mivel Belgrád nem akart négyes döntőt szervezni, amit a kosárlabda-szövetség elnöki tisztjét betöltő polgármester mondott ki, beugrott a bajnok. Időközben kiderült azonban, hogy az Euroligába nem a bajnok és még egy csapat, hanem a zárótorna két döntőse jut be. Az Igokeának ez nem kedvez, mert a négy között a Partizannal játszik, s semmi garancia sincs a győzelemre, ami egyben búcsú is lenne az európai álmoktól. Most kitalálták, hogy valószínűleg nem rendezik meg a négyes döntőt. Ilyesmire lenne racionális érv, de csakis arról van szó, hogy ha bármi nem felel meg, azonnal az egészet le kell mondani, és csinálja, aki akarja. Más téma, hogy Európában különben sem lenne sok keresnivalójuk, nem világszám ott már a néhány esztendeje még mérsékelten sikeres Partizan sem, mint ahogyan az első példa alapján és sok-sok más okból kifolyólag a szerb klubfoci sem éri el a nemzetközi rangot, s ha így megy tovább, nem is fogja egyhamar.
