A szerb kosárlabda rég elveszítette már helyét, szerepét és tekintélyét az NBA-ligában, megtörténhet azonban, hogy következik még egy – megjósolni nem lehet, hogy sikeres vagy sikertelen – fejezet. Valaha tíz szerbiai kosaras játszott egyszerre a tengerentúlon, s néhányan, mint Divac, Stojaković, Danilović és Rebrača meglehetősen szép vagy egészen szolid karriert futottak. Arról viszont csak egyszer esett szó, méghozzá Dušan Ivkovićtyal kapcsolatban, hogy abban a mezőnyben lenne-e hely a szerbiai edzőknek is? Újabban Željko Obradović tekinget az NBA felé, amiről maga is nyilatkozott, elmondva, hogy nem utasítaná vissza a szerződést, különösen akkor, ha rájátszásra pályázó csapat címéről érkezne a felkérés.
Nem tudni, az egész mennyire komoly, hisz esetleg csak arról van szó, hogy a tavaly a Panathinaikosszal leszerepelt, s azóta munka nélküli sikeredző bedobta a csalit, netán bárhol és bárkinek eszébe jutna éppen őt angazsálni. Az NBA-s mese ugyanis kicsit hamisnak tűnik, mert az edzőt a Detroit Pistonsszal hozta hírbe a hazai sajtó, míg az a szakosított, amelyik az amerikai kosárlabdával foglalkozik, ilyen lehetőséget még lábjegyzetben sem említ. Másrészt a Detroitnak lehetnek rájátszási ambíciói, hisz egykori kétszeres bajnokról van szó, de nincs hozzá pénzük és csapatuk. Továbbá éppen a Detroit az, amely tíz évvel ezelőtt erősen befürdött egy szerbiai szerzeménnyel. Azután ugyanis, hogy a Cleveland LeBron Jamest választotta a játékosbörzén, a Detroit sem Carmelo Anthony, sem Dwyane Wade, sem pedig Chris Bosh mellett döntött, hanem Darko Miličićet vette meg, amiért szűnni nem akaró, egy évtizedes közröhejnek örvendenek.
Tegyük fel azonban, hogy a mese komoly, és a Detroit hozná Obradovićot. Az edző, akinek a tudásával kapcsolatban nem lehet vita, teljesen ismeretlen szerepkörben találná magát, amilyenre az európaiakat nem nevelik gyermekkoruk óta. A sportág ugyanaz, a játék és a teljes körítés azonban egészen más, és az edző munkája sem egyezik meg az európaival. Egy nagy múltú, de gyönge csapatnál Obradovićnak – ismerve a saját elvárásait és elképzeléseit is – pokol lenne az élete. A legokosabb dolog az lenne, ha kikérné egykor kedvenc játékosa, Dejan Bodiroga véleményét. A fehér Magic-nek is nevezett kosaras alighanem gyorsan lebeszélné az egészről, hisz szilárd meggyőződése, hogy ő is jól cselekedett, amikor visszautasította az NBA-t, és inkább az európai klubokban maradt meg kiskirálynak.
Ha a fenti történet valószínűleg csak elméleti síkon folyik, annál valóságosabb a hazai kosárlabda egy meséje. Csak néhány nappal azután, hogy a szerb vezetés Brüsszelben közös nevezőre jutott a koszovóival, a kézilabda-szövetségben indokoltnak találták, hogy azonnal próbára tegyék a megállapodást. A szövetség ugyanis Koszovó északi részében rendezné meg a kupa négyes döntőjét, de mint kiderült – mert az európai szövetség így üzente –, ehhez szükséges a koszovói (lásd albán) szövetség engedélye is. Szerbiában továbbra is azt vallják, hogy igazuk van, „azoktól” pedig engedélyt rémálmukban sem kérnének. Esetleg úgy lesz majd, mint a magyar katonadalban, hisz az EHF-nek is – mint Kossuth Lajosnak a regimenttel kapcsolatban – kétszer kell megüzennie a sajátját, hogy egyszer érthető legyen.
