Mármint nem a déli 12 óráról, hanem a Dunától délre eső tájon történtekről lesz szó. Egészen pontosan egy čačaki ott tartózkodásról.
Többször is jártam, leginkább kerékpározás ügyén, a jugoszláv, majd a szerb körversenyen, hisz Čačak akkorában hazai viszonylatokban a sportág erős központja volt, tömeges klubbal, gyakran fogadták a karavánt, és mindig történt valami emlékezetes is.
Az elsőt magam rendeztem meg, a többi, főleg belgrádi újságíró heccelése céljából. Miután elhelyezkedtünk a szállodában, együtt indultunk az alkalmi sajtóközpontba. Bekérdeztem a szálloda melletti trafikba, hogy van-e Magyar Szó. A nő kiszólt, hogy van, nyújtottam a pénzt, ő adta a lapot azzal a megjegyzéssel, hogy szállítás közben alighanem meggyűrődött. A kollégák ámultak-bámultak. Čačakon is kapható a Magyar Szó? Persze, fogalmuk sem volt, hogy én csak néhány perccel korábban megbeszéltem a viccet, odaadtam az otthonról magammal hozott lapot, a cinkosságot jó kedvvel vállaló trafikos pedig látszólag eladta, hisz az újságot nyújtva ügyesen belecsúsztatta az előbb átvett pénzt is.
A sajtóközpont a helyi rádióban volt. A szépen és korszerűen berendezett deszkben hely volt bőven. Meg is kérdeztük, ekkora teremben miért dolgoznak csak kevesen. Az igazgató, aki fogadott bennünket, elmondta, hogy naponta csak néhány rövid hírműsort sugároznak, azon kívül pedig 28 óra zenei üdvözletek képezik a műsort. A 28 óra megcsapta a fülünket. Csak 23,5 lenne, magyarázta, de annyi a hívás, hogy ravaszkodnunk kell. Minden számból lecsalunk 15-20 másodpercet, így még négy óra műsoridő szabadul fel, bár lenne igény még két-három órára.
Délután egy helyi újságíró vendégelt meg bennünket. Heten-nyolcan voltunk hivatalosak egy lokális jellegű étterembe. Persze, egy védnők állta a számlát, viszont a rostélyosból, a különféle salátákból, sajtokból és a kiváló kajmak nevű tejfölféleségből semmit sem csaltak ki. Utóbb kiderült, hogy nagyon jól jött a váratlan terülj asztalkám.
Egy-két órával később ugyanis már a szokásos fogadáson kellett megjelenni. A helyi vezetők invitálják meg a kerékpáros verseny vezetőségét, a csapatok képviselőit és az újságírókat. Általában a hivatalos rész, üdvözlő beszédek, egymás megajándékozása s hasonlók után nagy iszom-eszem következik. De nem Čačakon is.
És itt a mese kapcsolata a sporttal. A napokban egy odavalósi cég védnöki szerződést kötött a Szerb Röplabda Szövetséggel. Ugyanez a cég volt annak idején az esti fogadás védnöke is, amelyre 40 vendég jött, négy kerek, tíz személyre szóló asztalnál helyeztek el bennünket. Miután a beszédek elhangzottak, megindultak a pincérek. Minden asztalra két tálat hoztak. Az egyiken kilenc pohár üdítő volt, a másikon kilenc darab csevapcsicsa. Vagyis, minden asztalnál egy személynek nem jutott sem üdítő, sem harapnivaló. Talán a röplabda válogatottal bőkezűbbek lesznek.
