„Fel nagy örömre, ma született, aki után a föld epedett…” – énekelték az angyalok több mint kétezer éve, és éneklik azóta is minden karácsonykor. Élete fordulata után Emese ismerősöm is az örömről énekel.
Gyermekkorában olvasta a fiatalok részére készült Képes Bibliát, időnként kéréssel fordult Istenhez, de igazán nem vált életének részévé, és állandóan kereste a saját helyét a világban, a maga útját.
Egy alkalommal egy házaló fiatalembertől egy lelki könyvet vásárolt. Egy indiai gururól szólt. Annyira felkeltette az érdeklődését, hogy alig tudta félre tenni, alig tudott mással foglalkozni, amíg a végére nem ért. Később elkérte és elolvasta azt a hasonló témájú kiadványt is, amelyet a barátnője szerzett be. Egy ideig jól érezte magát, minden sokkal érthetőbb volt számára a világban, mint addig. Úgy tűnt, hogy egyre többet tud meg Istenről és a világ dolgairól.
Nem is vette észre, hogy egyre depresszívebb, kedvetlenebb, minden nehezére esik. Néha még a boltig sem volt kedve elmenni. Minél többet „ismert meg” magáról és a világról, annál jobban fogyott az életkedve. Mindennek a rossz oldalát látta. Ahelyett, hogy annak örült volna, amije van, azon rágódott, amije nincs. Úgy érezte, eltékozolta az életét. Túl a negyvenen nem volt munkahelye, a házassága ingatag volt, minden, amivel foglalkozott, értelmetlennek tűnt… „Jól van – mondogatta magának –, remélhetőleg a másik életemben szerencsésebb leszek. Ha reinkarnálódok, akkor más lehetőségem lesz.”
Egy súlyos autóbaleset után, amelyben, ahogy Emese mondta, csak Isten irgalmának köszönhetően maradtak életben, az édesanyja hálát adott Istennek, hogy megtartotta őket. Megbánta bűneit, és rábízta életét a Teremtőre. Kezdte olvasni a Szentírást, és megtalálta a lelki békéjét. Emese látva édesanyján a pozitív változást, maga is érdeklődéssel lapozta fel és kezdte olvasgatni előbb Máté, majd Márk, aztán Lukács, végül János evangéliumát. S amikor arra gondolt, mit szólnak majd ehhez a barátnői, hallotta Jézus hívását a szívében: „Te kövess engem, mások véleményével ne törődj.”
Akkor döntött: „Hiszek, mert Jézus Isten fia.” Elhatározta, Krisztus tanítványaként kíván élni, és felnőttként kérte a keresztség szentségét. Hónapok után döbbent rá, mennyire megváltozott. Egy szomorú, esős délelőtt a sáros cipő tisztítása közben a maga lila hangján énekelni kezdett egy taizéi dalt. Csodálkozott, mi történt vele. Hiszen napok óta esik és esik az eső, ő meg éppen azt a munkát végzi, amelyet nem szeret, s közben dallal dicsőíti az Urat! A szívét öröm töltötte el, amelynek semmi köze nem volt az ő életkörülményeihez. Akkor értette meg, hogy az az öröm a benne lakó Szentlélek műve. Sőt azt is, hogy a Szentlélek új életet fakasztott benne.
Emese most, visszagondolva a múltjára, úgy véli: a régi olvasmányai tévútra vezették. Arra biztatták, hogy egyre inkább önmaga felé forduljon, ahelyett hogy Isten felé fordult volna. Most azonban úgy érzi, hogy Isten, az élet igazi teremtője új életet adott neki. Azóta Istenre tekint, aki erőt ad neki. Nem azon kesereg, hogy miben szenved hiányt, hanem annak örül, amije van. És élete van, új élete! Egyetlenegy, amelyről tudja, hogy Isten dicsőségére kell élnie. Így már van értelme az életének, mert választ kapott azokra a kérdésekre, amelyet sokan föltesznek (vagy talán föl sem tesznek maguknak): Ki vagyok? Miért vagyok itt? Hová tartok?
Megértette, hogy Isten gyermekeként a tetteivel, életével kell ünnepelnie az Urat. A Szentlélek által újjá született, s nem kell újabb „lépcsőket” megmásznia Isten felé, mert Jézus Krisztus velünk van. Mindig velünk van: életünk minden napján. S amikor eljön az idő, szemtől szembe vele leszünk a mennyek országában, amelyet az őt szeretőknek készített.
Emese szívét öröm tölti el. Tudja, hogy magunkat önerőből nem tudjuk megváltoztatni, de ha megengedjük Istennek, hogy formáljon bennünket, a dolgokat jobb mederbe tereli, mintsem gondolnánk. A változások pedig befolyásolják a körülményeinket is.
Fel nagy örömre! – énekli Emese. – Gond, baj mindig előjön – mondja, de nincs ok a csüggedésre, segít Emmánuel.
Fel nagy örömre! – énekeljük mi is. Mert aki Istenemberként megszületett Betlehemben, Emmánuel, nem csak azt jelenti, hogy „Velünk az Isten”. Valóban velünk is van. Velünk volt az óesztendőben, a magától értetődő dolgokban, kisebb-nagyobb meglepetésekben is, a legjelentéktelenebb találkozásokban, a betegségeinkben és gyógyulásainkban, a megbocsátásban is. Lélekben leborulva előtte, hálát adva megköszönjük csodálatos jelenlétét, meglepetésekkel teli támogatását.
És jogosan, bátran mondjuk magunknak: fel nagy örömre! Ha hiszünk a Teremtőnkben, vele ez az esztendő is csodálatos kaland, kihívás lesz, amelyben minket, gyermekeit és munkatársait szeretetével, bölcsességével és irgalmával támogat. S hallom, ugye, te is hallod, amit súg: „Legyen meg a te hited szerint!”
