Ma ünnepeljük a nemzetközi nőnapot, aminek jelentősége az idők során változott. Eredetileg a nők egyenjogúságért folytatott küzdelmének állít emléket ez a nap, és azért épp március 8-a, mert 1857-ben ezen a napon zajlott egy nagyszabású tüntetés New Yorkban, ahol a textiliparban dolgozó nők követeltek magasabb béreket és emberibb munkakörülményeket. A Wikipédia tanúsága szerint ma már a nők elleni erőszak napja, noha szerintem az eredeti célt sem kellene elfelejteni. A nyugati társadalomban a nők már azonos jogokkal rendelkeznek, mint a férfiak, de nem szabad megfeledkezni a világ egy óriási részéről, ahol ez nincs így. Elvakult vallási hagyományokra hivatkozva számos országban a nők teljesen jogfosztottak. Iránban már azért bebörtönzés jár, ha nyilvánosan leveszik a kendőt a fejükről, és Szaúd-Arábiát ekkor még nem is említettem.
Visszatérve vidékünkre, az idők során nemcsak a nőnap jelentősége, hanem a megünneplésének módja is változott. Gyermekkoromban a nőnap nagyjából arról szólt, hogy a dolgozó nők kaptak egy-egy szál piros szegfűt, aztán jött az eszem-iszom, amelyekből már inkább a férfiak vették ki a részüket. A rendszerváltást követően kissé jelentőségét vesztette ez az ünnep, hiszen mellé jött az anyák napja és a Valentin-nap is. Ez utóbbi nem csak a nőkről szól, de azért ide sorolnám. Meglátásom szerint a nőnapnak ma már csak gesztus jellege van, amikor egy aprósággal meglepjük női ismerőseinket csak azért, mert vannak nekünk.
Persze, így nőnap tájékán előjön, hogy nem csak nőnapon kell gondolni a nőkre. Azt hiszem, hogy az egészséges kapcsolatokban élő emberek esetében ez egy felesleges felvetés. Mindennap tiszteljük és kedvesek vagyunk a barátnőnkkel, feleségünkkel, anyánkkal, nagyinkkal, és cserébe ugyanezt elvárjuk tőlük. Persze, az már más kérdés, hogy hányan élünk egészséges kapcsolatban.
Azt hiszem, hogy a nő-férfi kapcsolatokban a skandináv példát kellene követnünk, ahol valóban teljes egyenjogúságról beszélhetünk. A megváltozott életkörülményeket a viselkedési formák is követték, így nem meglepő, ha a norvégeknél például a szülési szabadság második felét a férj veszi ki és ő marad a gyermekkel. Természetesen ehhez egy igen érett és nyitott gondolkodás kell, és tartok tőle, hogy ehhez még mi magyarok is túl balkániak vagyunk. Egyetértek azzal, hogy az ember jogai addig terjedhetnek, amíg nem sértik egy másik ember jogát. Ezzel az arab világ nagy részét kipipáltuk, de azért nekünk is nagyon sokat kell tanulnunk arról, hogy hogyan éljünk egymással, egymás mellett anélkül, hogy senki se tiporja el a másik jogait. Ehhez kompromisszumok kellenek és a kompromisszumkészség némi alázatot feltételez. Sajnos, manapság a társadalmunk épp ennek van híján. Kompromisszum nélkül viszont jön a konfliktus, ami ha eldurvul, akkor főként a nők az áldozatai. Szóval, van még mit tanulnunk, de szerencsére van követendő példa is.
Visszatérve a kiindulópontra: kell a nőnap, mert kellenek az ünnepek. Nélkülük minden nap hétköznap lenne, s talán azért is jók, mert valamit megmozgatnak bennünk, amitől a hétköznapokban is jobbak leszünk. Például kedvesebbek leszünk a hölgyismerőseinkkel.
Boldog nőnapot!
