Egyszerre könnyed, ugyanakkor súlyos témákat boncolgató filmet készített Roschdy Zem marokkói színész, rendező Csokoládé címmel. Mielőtt felcsillanna a legismertebb édesség kedvelőinek szeme, pontosítsunk: a film kétórás játékideje alatt mindössze nevében, valamint színében idéződik meg a csokoládé, ugyanis ezen a művésznéven válik közismert bohóccá a kubai Rafael Padilla, a cirkusztörténet első színes bőrű nevettetője.
A rendező valós történetet vett alapul, és valós személyeket helyezett filmje középpontjába, a Foottit és Csokoládé néven nagy népszerűségnek örvendő bohócpárost, akik a francia főváros művészvilágának emblematikus alakjaivá váltak. A 19–20. század fordulóján ugyanis a cirkusz sosem látott népszerűségnek örvendett a franciáknál, s Foottit, a magánszámaival már unalmasnak számító bohóc azáltal próbálta megújítani produkcióját, hogy szerződtetett maga mellé egy segédet, a színes bőrű Rafael Padillát, aki addig vidéki vándorcirkuszoknál kannibálnak öltözve riogatta a publikumot. A furcsa páros hamar összecsiszolódott, és újszerű produkcióikkal szenzációt keltettek, csak úgy özönlött a közönség, hogy a „buta szerecsen” és az „agresszív fehér bohóc” torzsalkodásán szórakozzon. Legkedveltebb gegjeik ugyanis a pofozkodáson alapultak, a pofonok és fenékbe rúgások elszenvedője pedig az immár Csokoládé művésznéven fellépő Padilla, a valamikori rabszolga volt. A páros csakhamar a párizsi nagycirkusz porondján találta magát, és egészen hihetetlen karriert futottak be: amellett, hogy estéről estére megtöltötték a nézőteret, képregényeket ihlettek, sőt még a Lumière fivérek is felvették őket, így kerülhettek első ízben filmtekercsre sajátos ízű bohóctréfáik, s fotók is megörökítették produkcióikat.
A film a bohócpáros megismerkedésétől mutatja be a történetüket, s kíséri őket a felemelkedésükön át egészen a bukásig, hiszen az akkori, erősen rasszista francia társadalom képtelen a színes bőrű férfiban egyebet látni elegánsan öltözött, tehetséges négernél. Igaz, Csokoládét ez kezdetben nem is zavarja, élvezi a nyüzsgő nagyvárost, az ő szemén keresztül ismerkedünk meg mi, nézők is a korabeli Párizzsal, a cirkusz világával, s az alvilág: a kaszinók és kártyabarlangok világával, ugyanis a színes bőrű bohóc menthetetlen szerencsejátékos, kocsmatöltelék és nőcsábász is egyben. Akár egy világfi, akinek mindig tele a zsebe, és habzsolja az életet. Ez a fajta magatartás azonban ellenérzést vált ki a párizsiakban, akik csetlő-botló, kiszolgáltatott bohócként rajonganak Csokoládéért, de amint abban feltámad az ambíció, és ki szeretne lépni ebből a kliséből, szabad franciaként és Shakespeare-színészként, Othellóként szeretné kiteljesíteni karrierjét, máris megváltozik a publikum magatartása, utat engedve a rasszista gyűlöletnek.
Roschdy Zem rendező két alappillérre állította filmjét: Csokoládé karakterével a másságot, a kiszolgáltatottságot, a származásból eredő társadalmi felemelkedés problematikus voltát és az idegengyűlöletet tematizálja, míg a páros másik tagja, Foottit karakterével a művészi elkötelezettséget és a szakmai alázatot jeleníti meg, a fehér bohóc ugyanis egész életét a művészetének rendelve alá – úgy alkotott maradandót, hogy akár a folyton bolygó művészek, mindig kívülálló maradt. Kettejük párosa egyrészt a beilleszkedni vágyó, de ezen vágyát beteljesíteni nem tudó, vele szemben pedig a társadalomból menekülő, azt, mint alapanyagot vizsgáló, a művészetében menedéket kereső ember archetípusa. Tehetségük így, párost alkotva teljesedhet ki, külön-külön, a másikuk nélkül képtelenek az önmegvalósításra.
A Csokoládé szépen pergő, szórakoztató jelenetei könnyeden próbálnak mesélni a fentebb kifejtett témákról. A bohócpáros rekonstruált produkciói a filmbéli komikumot erősítik, a néző azonban sokszor képtelen nevetni, hisz a háttérben sorstragédiák húzódnak meg, és görbe tükröt tart elénk a rendező, érzékeltetve, hogy az eltelt bő száz esztendő alatt a világlátásunk és előítéleteink nem sokat változtak.
Csokoládé szerepében a francia közönség-kedvenc, Omar Sy valósággal lubickol, az Életrevalók című, nagy sikerű filmből ismerős, huncut pillantásával ki-kikacsint ránk, és – néhány drámai jelenetet leszámítva – inkább számít rokonszenves, mint tragikus figurának; ellenben bohócpárjával, a Foottit-et megformáló James Thiérrée-vel, aki mindvégig drámai erővel játszik és brillírozik a pódiumon. A svájci származású Thiérrée nem véletlenül mozog otthonosan a cirkuszi porondon, hiszen civilben nemcsak színész, hanem cirkuszi performer is, és nem mellesleg Charlie Chaplin unokája. A Csokoládé briliánsan előadott bohócprodukciói nyilván részben Thiérrée szakmai jártasságának köszönhetőek, ugyanis a videómegosztó portálokon megtekinthető videók Thiérrée egyedi színpadi mozgásáról és magánszámainak avantgárd voltáról tanúskodnak. Nem véletlen hát, hogy kettejük párosából Foottit a hangsúlyosabb, a megrázóbb figura, Csokoládé pedig, a maga szertelenségével és jó értelembe vett ripacskodásával inkább csak szórakoztat bennünket, ahelyett hogy együttérzést keltene. Leszámítva talán a pillanatot, amikor Csokoládé szembesül az előadásaikat népszerűsítő plakátokon látható „alteregójával”, egy majommal. Emellett a film egyik kulcsjelenete bír még hasonló drámaisággal, amikor is a kudarcba fulladt Shakespeare-előadáson az első színes bőrű Othellóként színpadra lépő Padilla megtapasztalja, hogy képtelen megváltoztatni a világot, hiszen ő maga sem válhat e világ teljes értékű részévé, bármennyire is szeretne.
Roschdy Zem Csokoládéja kedves, kellemes alkotás. Könnyen fogyasztható, ugyanakkor elgondolkodásra késztet. Talán nem ráz meg annyira, amennyire a benne kibontott életrajz, a francia cirkuszvilág egyik legtragikusabb figurájának élete indokolná, de a karosszékbe biztosan beleszegez.
